Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

„Abban a másik világban, amiben te Victor vagy, ott is ez megy. A feketék még a »Szabad Államokban« is csak másod- vagy harmadrendűek. Az emberek félrenéznek, ha arról van szó, hogy Délen rabszolgákkal dolgoztatnak. Szerintük a feketék ugyanis nem emberek. Vagy azok, de. Mindig van egy de. Vagy több de. A Földalatti Légitársaság című regény legfőbb célja, hogy elborzasszon azzal, milyen is lenne feketének lenni egy olyan Amerikában, ahol még mindig létezik a rabszolgaság. Mit tehetne meg egy fekete? Mit kell elviselnie, mit gondolhat, hogyan élhet? De tedd fel a kérdést: mennyivel jobb a te világod? Winters persze sarkít, az alternatív világa, még ha érdekes és első látásra működőképesnek is tűnik, valójában csak egy háttér, egy makett. De nem a háttértől fog működni az, amit el akar érni. Hanem attól, hogy sokkal jobban hasonlít a fikció a valóságra, mint azt elsőre gondolnánk. Igen, eltörölték az Államokban a rabszolgaságot, és megszűnt a szegregáció. De valami miatt az utóbbi években mégis egyre több az olyan mű, még a »szórakoztató irodalomban« is (mint pl. Az ötödik évszak a fantasyben vagy a The Hate U Give az ifjúsági regények között), ami pont arról szól, hogy ezzel a világgal sincs minden rendben. És erről szól ez a regény is.

Nem egy hibátlan könyvet olvasol. Nem egy Pulitzer-díjas regényt. Nem egy letehetetlen thrillert. Nem egy hideglelősen szuggesztív lélektani drámát. Nem egy végtelenül precíz alternatív világleírást. Hanem egy látleletet a saját világodról. Amit te is alakítasz és aminek megvannak a maga rabszolgái. A maga problémái. És te is változtathatsz rajtuk. És ahogy neked sem kell mozgalmak erős hangú vezetőjének lenned, úgy az ilyen regényeknek sem kell tökéletesnek lenniük – beszéljenek ezekről a dolgokról, aztán szép lassan talán megváltozik tőlük a világ.”