Mégis, mi az ilyen országokból várhatjuk a legtöbb bevándorlót. És ők magukkal fogják hozni azokat a kormányzati alapelveket, amelyekben élnek, és amelyeket magukba szívtak korai ifjúságukban; vagy, ha képesek tőlük megszabadulni, akkor a helyébe jön a határtalan csapongás, mint ahogy az lenni szokott, az egyik végletből a másikba. A csodával volna határos, ha egyszer megállapodnának a mértékletes szabadságot választva. Ezeket az alapelveket ráadásul, nyelvük segítségével, tovább fogják adni gyermekeiknek. A lelkükbe fogják égetni, meghosszabbítva és elferdítve irányát, továbbadva azt egy heterogén, inkoherens, őrült tömegnek.
A jelen helyzetben talán a tapasztalathoz fordulhatok segítségért, hogy igazoljam a felvázolt folyamatokat. De talán, ha nem is biztos, hogy bekövetkezik mindez, mégis legalább nem lehetséges, nem valószínű?
Nem biztonságosabb, ha várunk 27 éves és három hónapot türelemmel, míg befogadunk egy akármilyen nagyságú népességet, amely kívánatos vagy várható volna? Nem lenne kormányzatunk homogénabb, békésebb, tartósabb? Tegyük fel, hogy hirtelen, minden előzmény nélkül húszmillió köztársaságpárti amerikai kerül Franciaországba, milyen helyzetbe kerülne ez a királyság? Ha zavarosabb, békétlenebb, gyengébb lenne, talán mi is joggal gondolhatjuk, hogy félmillió bevándorló befogadása a mi jelen helyzetünkben ugyanilyen hatásokkal járna. Ha maguk jönnek, minden állampolgári jogra igényt tarthatnak: de én kétlem, hogy hasznos volna, ha kifejezett biztatással invitálnánk őket.”