Ha sikerrel jár, Donald Trump a három évtizede Kínának kedvező amerikai geopolitikai hibasorozat végére tehet pontot.
Az iráni háború első napjai ismerős képeket hoztak vissza. Légicsapások sorozatát, amelyeket szinte ellenállás nélkül tud végrehajtani az amerikai és az izraeli légierő, a válaszul kilőtt rakéták robbanásait, az égő olajkutakat.
A sivatagos táj fölött emelkedő füstfelhők olyanok, mint huszonhárom éve, 2003 tavaszán Irakban vagy később Líbiában és Szíriában. Az újdonság persze, hogy az egész régió élete megállt. A drónok, a modern technológia révén Iránnak nagyobb a válaszadási képessége, mint Iraknak volt. A védekező fél földrajzi helyzete is jobb, hiszen a Hormuzi-szoros mellett gyakorlatilag az öböl egész keleti oldala is iráni partszakasz.
De kétségtelen, hogy katonailag az USA és Izrael már egy hét alatt jelentős győzelmeket aratott. Nincsen iráni flotta, nincsen légvédelem, és a nukleáris program is romokban.
Persze a katonai győzelem a korábbi térségbeli beavatkozások mindegyikében megvolt. Sőt, a második iraki háborúban nemcsak a légi hadjáratban győztek, hanem a szárazföldiben is, méghozzá kiütéssel. Csakhogy a kompromisszummal végződő első iraki háború részleges kivételével egyik esetben sem tudtak a katonai előnyből valódi, tartós politikai győzelmet faragni. Bő két évtizeddel ezelőtt az Egyesült Államok megpróbálta átformálni a tágabb értelemben vett Közel-Keletet. A küldetés, a demokrácia akár erővel való terjesztése nem bizonyult sikeresnek. Líbiától Afganisztánig sehol nem lett igazán jobb a világ. Diktátorok buktak-haltak, hogy végül semmi ne változzon. Az arab tavasz is sok országban iszlamista télbe fordult, de ahol nem, ott sem lett virágzó demokrácia. A sokáig viszonylag sikeres Tunéziában már csak emlék a jázminos forradalom.
Egy-két ponton, mint például az iraki Kurdisztánban jobban élnek az emberek, mint az amerikai beavatkozások és a forradalmak nélkül éltek volna, de a legtöbb országban nem.
A képek ijesztően hasonlók. Ami ma történik, az mégis nagyon más. Donald Trump nem akar demokráciát terjeszteni, nem akar kívülről nemzetet építeni. Nem tervez sehol „zöld zónákat” sok ezer fős, városnyi amerikai követségekkel vagy inkább helytartóságokkal. Olyan helyzetet akar, amelyben mindenki jól jár. Elsősorban persze az USA, ez nem kérdés, de ezt a célt nem is rejtik szép szavak mögé. Jól teszik, mert a szép szavaknak senki nem hinne, ahogy korábban sem hittek, még akkor sem, amikor az amerikaiak esetleg komolyan gondolták. A „Trump-doktrína” üzenete elég egyszerű: „Működj együtt velünk, köss üzletet, és akkor élhetsz háború és szankciók nélkül úgy, ahogy akarsz.” Ha van remény a sikerre ebben a bonyolult térségben, akkor ez az egyszerű tranzakcionalizmus és a nagy fokú rugalmasság.
Nincsen kőbe vésett végső cél: az Egyesült Államok elér annyit, amennyit elér, csak legyen pozitív a szaldó.
A külső beavatkozó hatalmat legtöbbször még a valóban felszabadítottak is gyűlölik, ha valami idegent akar rájuk erőltetni. De ez esetben az USA nem akarja megmondani, hogyan élj, „csak” azt, hogy tartózkodj bizonyos dolgoktól. Ezt sem könnyű lenyelnie egy nemzetnek sem, különösen egy olyan hatalmas múltúnak, mint Irán. De könnyebb elfogadni, mint a liberális demokrácia terjesztését.
Ha az USA Venezuelában és Iránban is politikai győzelemmé tudja transzformálni még ma is világelső katonai erejét, akkor Trump a három évtizede Kínának kedvező amerikai geopolitikai hibasorozat végére tesz pontot. Két olyan államot vesz ki az energiaéhes Peking mögül, amely energia-nagyhatalom, és eddig olcsón, a világpiaci ár alatt exportált Kínának. De az amerikai siker messze nincs garantálva: nem biztos, hogy lesz perzsa tavasz. A kockázat nagy, sokkal nagyobb, mint Venezuelában.
A szerző az NKE John Lukacs Intézetének programvezetője
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP
A Tisza eltörölné a védett benzinárat, a rezsicsökkentést, évi 1,5 millió forintba és 20 százalék feletti inflációba fájna minden magyarnak Magyar Péterék terve. Itt a Mesterterv legújabb adása.
A Fehér Ház 152 millió dollárt kér a 2027-es költségvetésben az Alcatraz újjáépítésének elindítására.
Az amerikai elnök szerint a folyamat eredményeként „ömleni fog” az olaj az egész világra.
A repülő valahol Iránban zuhant le, a személyzetének sorsa ismeretlen.
A mi történetünk második részében két olyan asszonyt ismerhetünk meg, akik nemcsak túlélték az elképzelhetetlent, de képesek voltak a közösségük számára is termőre fordítani a személyes tragédiáikat.
Németországban remélik, hogy sikerül meggyőzni Washingtont.
Ha a Hormuzi-szoros továbbra is zárva marad, már a május is komoly kihívások elé állíthatja a légitársaságokat.
A hatósági tiltás sérti a gyülekezési jogot.
A zöld-fehérek ellen szakadt meg a bennmaradásért küzdő Farkasok nyeretlenségi sorozata.
