A forradalom felfalja a józan észt

„Van persze ennek megfejtése, hogy ti. miért is lelkesednek ezek a vérbő demokraták, a fékek és ellensúlyok, alkotmányos korlátok, emberi jogok rajongói komcsi gyilkosokért. A filozófus el is mondja nekünk. A balos mészárszék erkölcsi igazolása a nagy meleg együttérzés, a társadalmi igazságtalanságokkal szembeni engesztelhetetlen küzdelem. És ezt simán feldolgozza a haladó emésztőrendszer. Persze ha a fenti példán továbbmenve azt mondaná valaki, hogy a nemzetiszocialista Németország zsidókkal szembeni, khm, intézkedései tulajdonképpen, végső soron a társadalmi igazságosság eltökélt, ha mégoly elhibázott kísérletei voltak is, rögtön nyilvánvalóvá válna, hogy ez a morális igazolási kísérlet mi is valójában: arcpirító cinizmus.

A helyzet az, hogy ugyanez igaz Castro esetében. Mert ha Castro kegyetlenkedése indokolható, ugyan miért nem indokolható Pinocheté? Francoé? Bármelyik tetszőleges reakciós diktátoré?

A progresszív mozgalom önmaga paródiájává vált. Külön hivatalt illik létrehozni arra, ha egy melós odafütyül a miniszoknyás lányoknak, a tömeggyilkosság viszont tulajdonképpen, végső soron igazolható, hiszen a szándék nemes.

A magyarázat tehát egyszerű: a forradalom csak akkor elítélendő, megvetendő, ha barna vagy fekete. Ha a buli színe vörös, akkor mindjárt más a helyzet.”