Szép és kitartó szerelem volt az Övék — A Róth család története

1. rész

(...)

„Spielberger Regina még csak 16 volt, mikor megismerte a 18 éves Róth Ferencet, és jó sokáig, kilenc évig vártak, mire összeházasodhattak. Ferencnek segítenie kellett a testvéreit felnevelni — hét testvér közül Ő volt a legidősebb. Regina tizenhárom gyerek közül volt a tizenkettedik, és húgával segített egyedül maradt édesanyjuknak a családi kézben lévő kocsma működtetésében.

Mire Ferenc  kijárta a faipari középiskolát, munkát kapott és össze is házasodhattak, már 1926-ot írunk. Miskolcon béreltek szép lakást, 1929-ben ide született első gyermekük is, József.

(...)

1931 decemberében érkeztek meg Bobrujszkba, ahol Ferenc faipari szakemberként kapott munkát egy fűrészáru gyárban. Nagy örömmel fogadták, s Ő lelkesen vett rész a termelékenység javításában, az új készáruk előállításában.

Regina nem találta a helyét. Gyakorlatilag senki nem beszélt németül — pedig erre nagyon számítottak — sem a hivatalokban, sem máshol. Az éghajlat nem hasonlított a hazaira — ezt Ferenc ígérte meg — a fizetés kevés volt, a lakás pedig jóval kisebb, mint ami az előzetes megegyezésben szerepelt.

1935-ben megszületett Vladimír, ’36 decemberében pedig az új Sztálini alkotmány, melynek értelmében a Róth család — mint annyi más család is — elvesztette magyar állampolgárságát, ezzel a lehetőséget, hogy valaha is visszajuthassanak Magyarországra. Új élet, új név: a család nevét az új iratok Rott-ra változtatták.

A nép ellenségének nem jár a saját holmija

1938 nyarán, Vladimir harmadik életévében, végül az új élet véglegesen rémálommá változott. Szépen sütött a nap, Regina a kisfiúval a karján férje elé ment a munkahelyére. Kisvártatva két NKVD-s jelent meg. Karon ragadták Ferencet, mivel tiltakozott a bánásmód ellen jól fejbe verték, és az ott várakozó teherautó platójára hajították. Regina kétségbeesetten kezdett magyarul kiabálni: „Segítség, emberek! Ezzel itt mit kezdjek?” — és a kis Vladimirt apja mellé tette a teherautóra. Az egyik katona felemelte, az anyjának adta a gyermeket, a teherautó felbőgött és már vitték is Ferencet.

Ekkor látták Őt utoljára.

(...)

Néhány nap múlva a fűrészáru gyár munkát adott Reginának: deszkát rakodhatott a vasútállomáson. Csak az tudja, hogy ez mit jelent, aki próbált már kesztyű nélkül faárut mozgatni. Az ember keze tele megy szálkával, gennyes, fájdalmas sebek keletkeznek, és nincs idő a gyógyulásra, hiszen a normát teljesíteni kell, különben a gyerekeknek nincs mit enni adni. Egy barakkban húzták meg magukat, reggelente Regina sebes kézzel, könnyezve főzött valamit a gyerekeknek, majd őket magukra hagyva elment dolgozni. Kétségbeesett, kimerült, súlyosan depressziós volt.”

(...)