„Itt kezdődik főhősünk robinzonádja, újra és újra éli át az eseményeket, ahogy egy időhurkos filmtől el is várható, magában rejtve a sorozatos újrapróbálkozások miatt a jellemfejlődés lehetőségét, ami hiába történik meg, túl hirtelen és ad hoc módon érkezik. Ádám nagyon sokáig egy seggfej, s ez hiába változik idővel, a néző nehezen tud érzelmileg kötődni a szereplőhöz.
Ez pedig főleg azért baj, mert a fentebb már említett Primerrel ellentétben a Hurok közel sem olyan ijesztően rideg és absztrakt, hogy ne lett volna idő elmélyíteni a karaktert. És sajnos Anna sem különb, ő a kiszolgáltatott, szomorú nő archetípusa, aki a filmidő nagy részében szenved vagy picsog.
Sőt, Dezső sem jobb: Anger hiába hozza zsigerből a főganét (szinte ugyanazt, mint az Aranyéletben), felnyírt haja inkább vicces, mint félelmetes, ráadásul hitelteleníti karakterét, hogy bárhol fegyvert ránt. Amit értek, hogy amerikai zsáner, de azokban a filmekben is idegesít, ha tét nélkül előkapja valaki a revolverét.”