Újabb válasz Gecse Gézának

Gecse Géza hosszú válaszcikkében azt állítja, hogy nem próbáltuk meg állításait cáfolni, csak megismételtük, amit már korábban állítottunk, ez pedig szerinte csak „agitációs propaganda”.

Sajnos nehéz vele vitatkozni, mert úgy tűnik, hogy elemi szövegértési problémái vannak. Nem csak azt nem képes fölfogni, amit mi írunk, de nem érti a szakirodalomban már évtizedek óta jól ismert, és most Gellért Ádám által is publikált Ottlik-jelentést sem. Gecse csak annyit értett meg a dokumentum szövegéből, hogy „a németek nem bántak kesztyűs kézzel a zsidókkal”. Ottlik viszont arról írt, hogy Sztójay Döme berlini követünk: „… helyesnek találná, ha Magyarország nem várná meg a [zsidó]kérdés éles felvetését, hanem meggyorsítaná az őrségváltás tempóját és zsidó lakosságunk tekintélyes részét kitelepítené a megszállt Oroszországba. Követünk előbb 300.000-ről beszélt, azután lealkudta önmagát 100.000-re. Közbevető megjegyzésemre nem titkolta, hogy ez nem kitelepítést, hanem kivégzést jelentene”.

Ottlik jelentése azt bizonyítja, hogy legkésőbb 1942 augusztusában már pesti újságíró körökben is ismert volt: ha kitelepítenék/deportálnák a magyar zsidókat, ez egyenlő lenne kivégzésükkel. Gecse nem érti, hogy Ottlik is tudta, Sztójay is tudta, Horthy is tudta, hogy ha néhány százezer magyar zsidót deportálnának az országból, akkor a németek őket is legyilkolnák, mint egyébként előttük már 1942 folyamán több millió lengyelországi zsidót is.

Nem az a kérdés, hogy tudta-e Horthy Miklós, hogy hány milliméter átmérőjű rácson keresztül szórják be a Zyklon-B kristályokat a gázkamrákba, hanem az, hogy tudott-e arról, hogy a zsidókat szisztematikusan meggyilkolják. Hiába van erről számtalan forrás, beleértve Horthy saját nyilatkozatait, Gecse ezeket azzal intézi el, hogy „nem úgy értette”. Gecsével szemben a történettudomány számos képviselője állást foglalt abban a kérdésben, hogy ezeket a kijelentéseket hogyan lehetett érteni és hogyan nem. Természetesen mindez vitatható, de ahhoz érvek kellenének, ebből pedig eddig egyet sem olvastunk Gecse tollából.

Gecse valószínűleg nem tudja, és hiába írtuk le, láthatóan nem érti, hogy több millió zsidó lemészárlásáról nem csak Budapesten, hanem a Vatikánban, Párizsban (és Vichyben), Londonban és Moszkvában, Pozsonyban és Bukarestben stb. is tudtak már 1942-ben. Március közepéig a holokauszt jövendő áldozatainak 75-80 %-a még életben volt. 1943 februárjáig a „helyzet” gyökeresen megváltozott, 75-80 % elpusztult és már csak kb. 20-25 % volt életben, vagyis elmondható, hogy a holokauszt zöme ebben a 11 hónapban zajlott le.

Erről éppen úgy értesült már 1942-ben Angelo Rotta, vagy Stern Samu, Giuseppe Burzio, vagy Ion Antonescu, mint Horthy. Utóbbi annál is inkább tudott róla, mivel a folyamatban magyar katonák is részt vettek a Szovjetunió ukrán területein. Minderről jelentések is készültek, sőt a magyar cenzúra még a kivégzésekről készített fotókból is többet lefoglalt. Ugyanígy tömegesen álltak rendelkezésre azok a tanúvallomások, amelyeket a galíciai határon elfogott, Magyarországra szökő lengyelek és zsidók adtak a határvadász és csendőr egységeknek. Sajnos a határrendészet vonatkozó iratai a háború végén megsemmisültek, de az érintettek vallomásai más forrásokból mégis rekonstruálhatóak. Ráadásul minderről belügyminiszteri szintig léteznek iratok.

Gecse sajnos nem csak Ottlik jelentésének lényegét nem fogta fel, nem ismeri a lengyelországi német megszállási politika történetét sem. Úgy hiszi és azt állítja, hogy a németek a nem zsidó lengyelek sorait is hasonló elszántsággal ritkították, mint a zsidókét. Gecse nem ismeri a cikkében tárgyalt téma szakirodalmát, ezért állítja magabiztosan, hogy a hírszerzési jelentések sem tudtak különbséget tenni a németek zsidó és nem zsidó áldozatai között. Téved, például a brit hírszerzés megfejtett olyan Einsatzgrupe-jelentéseket, amelyekből még az is kiderült, hogy a treblinkai haláltáborban 780.863 zsidót öltek meg. Ha Gecse tud olyan haláltáborról, ahol a németek kizárólag lengyeleket öltek meg százezer számra, nagyon kérjük, hogy ne titkolja tovább korszakalkotó felfedezését, publikálja az állítását megerősítő lengyel, német vagy orosz dokumentumokat.

A szerző azt sem érti, hogy Horthy politikája 1944. március 19. után megváltozott. Addig nem engedélyezte, hogy a magyar zsidókra sárga csillagot tűzzenek, gettókba zárják és főleg nem engedélyezte, hogy deportálják őket. A megszállás után meg sem próbálta fékezni, akadályozni a zsidók deportálását, szó nélkül tűrte 437.000 vidéki zsidó deportálását. Gecse most kénytelen egy új szaktekintélyre, a szerinte amerikai holokauszt kutató Eliezer Rabinovichra hivatkozni. Nem árulja el, hogy a valóságban a holokauszt tárgyú publikációval nem rendelkező Rabinovich amatőr történész, aki nemrég kezdte a holokausztot kutatni, mintegy véletlenül felfedezte Horthy Miklós alakját, mint azt Gecsének a vele készült interjújából tudhatjuk. Kutatásait rendkívüli mértékben segíti, hogy nem kell zavartatnia magát a tényekkel, mivel sem németül, sem magyarul nem ért és ezért semmilyen forrást sem tud eredetiben olvasni. Rabinovich matematikus, nyugdíjba vonulása előtt lézer-kutatásokkal foglalkozott, 20 önálló publikációja jelent meg, ezekre hárman hivatkoztak. Ahogy mondani szokás, akinek ilyen szövetségesei vannak, nincs már szüksége ellenfelekre…

Gecse nem érti Sztójay és Szálasi „zsidópolitikája” közötti alapvető különbséget sem. Horthy júliusban egy rövid időre valóban felfüggesztette a zsidók deportálását, majd augusztusban ismét engedélyt adott a zsidók deportálására. Szálasi, ellentétben Sztójayval, csak nehezen, vonakodva adott engedélyt a zsidók deportálására. Sztójay lelkesen állította a magyar csendőrséget, rendőrséget, hivatalnoki kart az ország zsidótlanításának szolgálatába. Őt Horthynak kellett kényszeríteni, hogy a deportálásokat felfüggessze. Szálasi, miután hatalomra jutása után jó két héttel, csak november első napjaiban engedélyezte, hogy az úgynevezett „halálmenetek” elinduljanak, november 21-én, a németek tiltakozásával mit sem törődve, leállította a további deportálásokat.

Hiába követelte Eichmann, Veesenmayer és Ribbentrop a főváros zsidómentessé tételét, Szálasi az öregek, betegek, kisgyerekes anyák, munkaképtelenek számára megszerveztette a Dohány utca-Dob utca-Wesselényi utca környékén a nagy gettót. Hiába figyelmeztette már alig pár nappal hatalomra jutása után Veesenmayer, hogy a különböző semleges országok által kiadott védlevelek, védőútlevelek a nemzetközi jog szerint is érvénytelenek, a semleges államok diplomáciai elismerésére mohón vágyakozó Szálasi lehetővé tette Wallenberg, Lutz, Rotta és társaik számára, hogy védenceiknek egész háztömböket rendezzenek be a Pozsonyi út-Szent István park környékén, hozzájárult a nemzetközi gettó megszervezéséhez is. A fővárosban tomboló nyilas banditák körülbelül hat-nyolcezer zsidót öltek meg. Annyit, amennyit egyetlen nap alatt Horthy kormányzósága és Sztójay miniszterelnöksége idején Auschwitz-Birkenauban a németek megöltek. A gettókban és halálmenetekben, a kényszermunka során elpusztultakkal együtt is nagyságrenddel kevesebb zsidó (kb. 50.000) halt meg a nyilas uralom, mint Sztójay miniszterelnöksége idején (kb. 350.000).

Számunkra meglehetősen unalmas Gecsével vitatkozni. Érvei nincsenek, amit írtunk, arra nem reagál, helyette minden erejével megpróbálja legalább saját magával elhitetni, hogy Horthy 1944 júniusáig (vagy júliusáig) semmit sem tudott arról, hogy a nácik milliószámra gyilkolják a zsidókat. Ami hitében megingatná, például eredeti levéltári források vagy a témával foglalkozó szakirodalom, azt vagy nem ismeri, vagy nem érti. Gyanítjuk, hogy nem is hajlandó megérteni, mert ha nem zárná el szándékosan az agyát az alapvető információktól, akkor nem rabolná a mi időnket sem.

Ungváry Krisztián, Karsai László