Még most is túl sok minden az első világháború következménye

„Az első világháború kitörésének 2014-ben volt a századik évfordulója. A nemzetközi konferenciákon elhangzott vitákat követve sokszor ma is virulens indulatokat tapasztalhatunk. Különösen igaz ez a Balkánnal kapcsolatban, amely szimbolikusan az első nagy világégés bölcsője. Ami a Monarchia utódállamainak mai napig egy nemzeti »sérelem«, az a szerbeknek valósággal ünnepnap. Amíg emitt Gavrilo Princip egy gátlástalan merénylő, másutt nemzeti hős és szabadságharcos. Ez csak a vesztesek és a győztesek eltérő perspektívája miatt van így?

Igen, ez igaz. Azok az eltérések, amelyeket a világháború kitörésével kapcsolatban tavaly tapasztalhattunk, mutatják, hogy az erről alkotott érvek és gondolatok egymástól nagyon különböznek. Én ezen igazából eléggé meglepődtem.

Azt gondolom, a Princip-vita túlzottan is meghatározott volt. Meg volt fertőzve a különböző politikai oldalak vitájától (leginkább szembetűnően a boszniai szerb vezetés által), és persze jól mutatja a jelenség a kölcsönös megértés hiányát is minden oldalon. A túlzottan leegyszerűsített »vagy-vagy« kérdés, amelyben Princip az egyik oldalon »szabadságharcosként«, a másikon pedig »terroristaként« jellemződik, a megértés hiányának tünete.

Az a gondolat figyelhető meg számos nyugati embernél, hogy botrány, hogy egy olyan embert, akinek az egyetlen vívmánya két ember meggyilkolása volt, nemzeti ikonnak lehet tekinteni. Ez érthető. De azt gondolom, hogy sok Szerbiában és Boszniában élő ember számára annak is van értelme, ha úgy vélik, hogy a régión kívüli emberek nem igazán értették Princip motivációit és az ő környezetét. Ő egy olyan régióból jött, ahol jelentős társadalmi és gazdasági problémák álltak fenn, amelyek részben öröklöttek voltak ugyan az Oszmán időszakból, de amikor a Habsburgok hatalomra kerültek Boszniában (lényegében az 1878-as okkupációval), szándékosan leálltak az olyan reformokkal és politikával, amelyekkel enyhíthették volna ezeket a problémákat. Mert nem akarták elidegeníteni maguktól a régió nagybirtokosait az elszegényedett parasztok kedvéért. Mindezekhez ráadásul az is hozzájárult, hogy a térség legtöbb lakosa számára a politikai és polgári felemelkedés elérhetetlen volt, ami mögött a frusztráció gyökereit érzékelhetjük a lakosság nagy részében. Princip is osztozott ebben a frusztráltságban, de ő, mint generációjából annyian, úgy idealizálta a forradalmi erőszakot és a merényletet, mint a politikai véleménynyilvánítás egyik legitim eszközét.

Ennek a kontextusnak a nagy része elveszett az abban való igyekezetben, hogy erkölcsi ítéletet hozzunk Princip és bűne felett. Ez azért sajnálatos, mert ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük és megmagyarázhassuk az első világháborút, és a centenárium ideális lehetőségnek tűnt arra, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk, mi történt száz évvel ezelőtt. De meg voltam döbbenve, hogy milyen gyorsan, mennyien – köztük professzionális történészek is – a bíró parókáját felöltve igyekeztek igazolni Princip akcióját, vagy az erre adott választ.

Azt gondolom, hogy ha a szarajevói merénylethez és ennek körülményeihez liberális szempontból közelítünk, meg tudjuk ítélni nemcsak a gyilkosságokat, hanem azt a maradi, autoriter és kizsákmányoló módszert is, ahogy a Habsburgok uralkodtak az egyik legszegényebb területükön. De megkérdőjelezem a szerbiai és bosnyák politikusok motivációit, és más érdekelt csoportokét is, akik Principből hőst szeretnének faragni. Annyi méltó figura van a szerb történelemben: államférfiak, írók, történészek. Vajon mit mond az a mai demokráciának, hogy úgy döntöttek, egy merénylőnek emelnek inkább szobrot?

Mikor kerül szerinted ez a világháborús korszak a »helyére«? Egyáltalán látsz erre esélyt a közeljövőben?

Nos, amilyen messze én ellátok, addig nem látom ennek a jelét. Mai világunkban túlságosan is sok minden az első világháború és következményeinek az eredménye. Nézzük meg a szíriai háborút: iszlamista csoportok, mint a Daesh, közvetlenül hivatkoznak a Sykes-Pikot egyezmény lebontására, mint az egyik elsődleges háborús céljukra. Ezalatt Európában a legtöbb esetben azok a határok, amelyeket az első világháború végén alakítottak ki, még mindig érintetlenek. A kormányzati rendszer, amely ezeket létrehozta, és a nemzetállamok joga nincs igazán megkérdőjelezve, sőt: olyan nemzetközi szervezetek intézkedéseivel van biztosítva, mint az Európai Unió.

Azt gondolom, érdekes lesz látni, hogy reagálnak majd az emberek az októberi forradalom centenáriumára 2017-ben. Itt van egy olyan esemény példája, amely már elég rég lefutott. A forradalomnak van egy kezdete és egy vége. Vajon ez majd szenvtelen és tárgyilagos vitát fog generálni? Hamarosan látni fogjuk.”