A párizsi merénylő korábban azt állította, hogy már nem muzulmán

A 26 éves Párizsban született férfi késsel és kalapáccsal gyilkolt az Eiffel-torony közelében.

A 26 éves Párizsban született férfi késsel és kalapáccsal gyilkolt az Eiffel-torony közelében.
Az emberi jogok érvényesülése nem természetes, azért nap, mint nap meg kell harcolnunk.
A bizonyítékok szerint több támadást is tervezett a 38 éves lengyel nő.
Már rendőri kísérettel hagyják el a zsidók a zsinagógákat.
Legfeljebb húsz – váltási időszakban negyven – katona teljesítene szolgálatot az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadműveletekben.
A Honvédség húsz tagja 2025-ig teljesít majd ott szolgálatot.
Utánzókból nem lesz hiány. És nem csak a Közel-Keleten.
A titkosszolgálatok által bemutatott tények és információk is rámutatnak arra, hogy a migráció és a terrorizmus egymással kéz a kézben járnak.
A terrorsejtet azzal gyanúsítják, hogy több támadást is terveztek izraeli és zsidó célpontok ellen Európában.
A csecsen származású orosz férfi iszlamista nézetei miatt állandó megfigyelés alatt állt.
A terrorista menedékkérelmét 2020-ban elutasították, ennek ellenére vígan eléldegélt illegálisan Belgiumban.
A rendőrség 2021 óta megfigyelés alatt tartotta aktív internetes tevékenységüket.
A Hamász az Iszlám Állam kegyetlenségét idézte, de ez sok Európában élő muszlimot egyáltalán nem zavar.
Úgy tűnik, van átjárás a két muszlim terrorszervezet között.
A robbantásban több mint 50-en, köztük gyerekek haltak meg.
A rajtaütésben civilek nem sérültek meg.
Az öt tádzsikisztáni és egy-egy türkmenisztáni és kirgizisztáni férfit Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fogták el egy reggel több helyszínen tartott razzián.
Kövesse a Facebookon!