A demokratikus földreform mítosza. A földelkobzás és földosztás új értelmezési kísérlete

„Az egykori kisújszállási gazdasági cselédből 1944 októberében kommunista párttitkárként jászsági földosztási kormánybiztossá vált Földi István így írta le emlékeit az 1945. évi tavaszi földindulásról: »A szolnoki repülőtéren várt egy másik szovjet tiszt és egy tolmács. Beültünk a katonai dzsipbe, és elindultunk a jászsági falvak felé. Mindenhol az elöljáróságra, a községházára mentünk, a bírót és a főjegyzőt kerestük. Én igazoltam magam, elmondtam: az az igényünk, hogy ha két vagy három nap múlva ide visszajövünk, meghatározott időre, addigra hívják össze az embereket, a falu népét, hogy meghirdethessük a földosztást, és megválaszthassák a földosztási bizottságot. Amíg én beszéltem, a szovjet főhadnagy kitette a pisztolyát az asztalra, s amikor én befejeztem, ő megemelte, tenyeréhez ütögette a fegyvert és a tolmács útján közölte: ha nem lesz meg a kijelölt időre a nagygyűlés, ő idejön a községházára, és lelövi a bírót is, a főjegyzőt is. Simán és rendben ment minden…«

A Vörös Hadsereg tisztjei és magyar követői úgy jártak el, ahogy a pártiskolákban tanították őket. Az orosz katonai teherautóval érkező és működésbe lépő kommunista párti megbízottak parancsai átfogóan meghatározóak voltak. A bolsevik társadalomszervezés egyik lényeges pontja volt, hogy minél hamarabb kiiktatták a másként gondolkodás esélyét. A katonai hadműveleti logikának megfelelően a földosztás során a terror szóbeli, szimbolikus elemei rendszerint elegendőnek bizonyultak a kívánt cél eléréséhez: az orosz katonai parancsnokok által irányított helyi földosztás a kiszabott időben és módon megtörténjen. Az orosz katonai parancsnokok arra is hivatkoztak a földelvételek során, hogy nincsenek magyar törvények, csak a »Szovjetunió akarata« számít.

A moszkvai évek alatt, majd később közvetlenül Vorosilov marsall irányításával tevékenykedő Magyar Kommunista Párt vezetése dokumentálható módon igyekezett megteremteni a »demokratikus földreform« politikai mítoszát, kiváltképp hogy mindez a kommunista pártnak köszönhető. A céljuk nyilvánvalóan az volt, hogy a politikai hatalom minél gyorsabb megszerzése érdekében kiiktassák a rivális politikai bázisokat. Ennek gyakorlatáról megvolt a korábbi oroszországi, szovjetunióbeli tapasztalatuk, amelyről persze a nyilvánosság előtt nem beszéltek.

A Magyar Kommunista Párt vezetősége kezdettől fogva kézben tartotta a földosztási kampányt. A sajtóban is közzétették a »hivatalosan csak« a kommunista párttagoknak szóló utasítást, amely tételesen felsorolta a földosztás gyakorlati eszközeit és módszereit. A Vörös Hadsereg parancsnokai mellett a közvetlen, személyes akaratérvényesítést mintegy 100 vidékre küldött kommunista szervező jelenlétével is erősítették. A vizualitásra nagy hangsúlyt fektetve 12 féle plakátot készítettek összesen 60 000 példányban. Külön a helyi párttagság számára 10 000 példányban adták ki egyrészt a sajtómellékletet, másrészt külön füzetformában rögzítették a földosztásban részt vevő kommunista párttagoknak szóló utasításokat. 

(...)

A földelkobzás és a földosztás nem agrártörténeti kérdés volt, hanem elsősorban a kommunista uralom érdekében bevetett hatalomtechnikai eszköz, amely több értelemben is össztársadalmi hatású lett.

A földelkobzásokkal az ún. »úri« birtokosok teljesen önkényes kategorizálása révén alapjaiban rendítették meg a magyarországi nemesi társadalmat, a polgárosodást szívósan szem előtt tartó középrétegeket, a maradék arisztokráciát, továbbá az egyházközségek minden települést érintő hálózatát. A polgári kori jogértelmezés szerint, kárpótlás nélküli, »tilos erőhatalommal, jogtalan vagyonelkobzás« ment végbe. Ennek közgazdasági indokoltságát már ekkor is számosan vitatták. Hogy mindezt mennyire csak a politikai szempontok határozták meg, azt az is igazolja, hogy a magánvállalkozások követelései harmadik személlyel szemben az államra átszálltak, a terheket azonban az állam nem vállalta. Rendszerint az is elfelejtődik, hogy a jogi normák, jogszokások ilyen mértékű áthágása önmagában is hosszú időre társadalomformáló tényező lett.

A moszkvai irányítással elindított földosztás a kommunista párthoz való tömeglojalitás kikényszerítését, megteremtését is szolgálta. A Dimitrov »viccelődése« szerinti szabad prédát, az ingatlanokat a helyi kommunisták most valóban feloszthatták, ahogyan ezt jól nyomon követhetjük a helyi történésekben. Maga a kampány, a földterületek felosztása a »helyi erők« bevonásával a modern diktatúrák propagandájára jellemző társadalmiasítás volt. A társadalmiasítás azt jelenti, hogy sajátos részvételre buzdították, kényszerítették a társadalom tagjait, s az érintettség nagyban hozzájárult az öntabusítás növeléséhez. Tömeges jogtalanságok, traumák, újabb konfliktusok keletkeztek, ilyen volt például a kollektív módon fasisztának minősített svábok kitelepítése és a házból, ingatlanból való kiforgatás újabb önkénnyel járó összevonása a földosztással; a »földreformrendelet« pontjainak negligálása; a különböző zsarolások.

Az Országos Földbirtokrendező Tanács tagjai is tisztában voltak azzal, hogy a »földreform« gyors végrehajtása, az »érdekeltek« saját szempontjai szerinti földosztás, a mérnöki, telekkönyvezési munkálatok elmaradása újabb konfliktusokat gerjeszt. Az OFT előtt az is világos volt, hogy az elkobzások sokszor sem a községben, sem pedig a megyei döntéshozói körben nem a rendelet szerint történtek. A Szolnok megyei s ezen belül is például a karcagi földfosztásokról ezt írták: »A megyei tanács kiküldöttjének jelentéséből megállapítható, hogy a községi földigénylő bizottság elkobzási javaslatai nem mindenben helytállóak. De a megyei tanács kiküldöttje sem hallgatta ki minden esetben az elkobzást szenvedő egyéneket, hanem csak egyoldalúan a községi földigénylő bizottság tagjainak kihallgatásával készítette jelentését.«”