Hogy miért érdemes belevágni egy részletes családfakutatásba? Először is a szeretteinkért: idős szüleinkért, gyermekeinkért

De miért akarod ezeket tudni? – kérdezte nagyapám egy élet fájdalmával a hangjában, amikor a fiatal éveiről, dunai hajós kalandjairól, a háborúról és 1956-ról, az emlékeiről nyaggattam. Közel volt a kilencvenhez, már a 21. században jártunk, de még mindig nem mert beszélni róluk. Még a saját családtagjainak sem. Néma fájdalom és kénytelen belenyugvás jutott neki osztályrészül. Miképp számos egymást követő nemzedéknek a magyar történelem folyamán, mind a régmúltban, mind a múlt évszázadban – ők azok, akik csendben tűrtek. 

Minden korban a legidősebb nemzedék őrzi a múlt titkait és történeteit. Hajlamosak vagyunk azt hinni: mindig itt lesznek velünk, mindig lehet majd rájuk számítani – de valahogy sosincs idő leülni velük igazán beszélgetni. Majd egyszer… És amikor a legidősebb családtag elmegy, előjönnek a kérdések. Ki is volt ő valójában? Min ment keresztül? Kik vagyunk mi, és honnan jöttünk? 

Ez az a pont, amikor már késő, amikor már nincs kitől kérdezni. Homályos nevek derengenek fel a semmiből – talán távoli rokonoké –, akiket nem tudunk hova tenni, és egyszerre fontossá kezd válni a múlt megismerése, felszínre bukkannak gyerekkori emléktöredékek, mi pedig óhatatlanul választ várunk a kérdéseinkre. Ha nem vigyázunk, akkor ezek az emlékek pótolhatatlanul elvesznek, gondoljunk csak a lomtalanítás alkalmával méltatlanul kidobált családi fényképekre, egyszeri és megismételhetetlen levelekre vagy iratokra, amelyek egykor valakinek a világot jelentették, és az enyészeté lesznek. 

E ráébredés lesz az a pillanat, amikor sokan családfa­kutatóhoz, családtörténet-íróhoz fordulnak. Akár úgy is, hogy él még az idős nemzedék, és – ami a legszebb talán az egész folyamatban – még velük együtt, közösen lehet összerakni a családi emlékezetet.