Ez az a pont, amikor már késő, amikor már nincs kitől kérdezni. Homályos nevek derengenek fel a semmiből – talán távoli rokonoké –, akiket nem tudunk hova tenni, és egyszerre fontossá kezd válni a múlt megismerése, felszínre bukkannak gyerekkori emléktöredékek, mi pedig óhatatlanul választ várunk a kérdéseinkre. Ha nem vigyázunk, akkor ezek az emlékek pótolhatatlanul elvesznek, gondoljunk csak a lomtalanítás alkalmával méltatlanul kidobált családi fényképekre, egyszeri és megismételhetetlen levelekre vagy iratokra, amelyek egykor valakinek a világot jelentették, és az enyészeté lesznek.
E ráébredés lesz az a pillanat, amikor sokan családfakutatóhoz, családtörténet-íróhoz fordulnak. Akár úgy is, hogy él még az idős nemzedék, és – ami a legszebb talán az egész folyamatban – még velük együtt, közösen lehet összerakni a családi emlékezetet.