Ne higgyünk Kasszandrának?

„Ilyenek a franciák. Nemcsak valami, vagy valaki ellen tudnak lázadni, hanem valamiért is. Semmilyen áron sem engedik kibillenteni magukat megszokott életük menetéből, kényesek szabadságjogaikra, kiharcolt vívmányaikra, védik hagyományaikat, szokásaikat. A péntek este legtöbbjük számára a szórakozást jelenti. Ilyenkor tömve vannak az éttermek, a kávézók, a mozik, a színházak, a koncerttermek. Ezt a szokást dúlták fel a péntek esti terrortámadás elkövetői. Hat helyen indítottak támadást a franciák­ békés szokásai ellen. Nem akármilyen csapást mérve a szabadság megszállottaira. A második világháború óta nem érte ilyen durva támadás Franciaországot.

Már tudjuk, hogy a kegyetlen merényletsorozatot az Iszlám Állam terroristái követték el, s azt is, hogy a bosszú Szíria miatt következett be. Mert a franciák – a nyugati világ nemzeteinek sorában – bekapcsolódtak az iszlám terroristák elleni harcba, kinyilvánítva elszántságukat a demokratikus világrend értékeinek védelmére. (...)

Ezeket a véleményeket persze lehet – s talán kell is – vitatni. Azt viszont fájdalommal konstatálhatjuk, hogy Bin Laden alighanem foroghat most a sírjában – örömében. Álma, hogy az iszlám fenyegetés globálissá váljon, mára valósággá vált. Beteg ideológiájának megszállott követői ott vannak mindenütt ­Európában, élvezik Schengen előnyeit, papírok nélkül utazhatnak Londontól Párizsig, Kölntől Milánóig. S nem szükséges már olyan hatalmas szervezőmunkába sem bonyolódniuk, mint a New York–i kettős torony lerombolása idején. Elég, ha veszik a Kalasnyikovot, békésen besétálnak egy étterembe vagy koncertterembe, s válogatás nélkül mindenkire lőnek, mindenkit halálba küldenek. Hiszen áldozataik éppúgy felelősek – e logika szerint – Francois Hollande­ tetteiért, a francia vagy a német kormány politikájáért, mint azok a politikusok, akik a katonáikat Szíriába, vagy az iszlám más tájaira vezénylik.

S mit tehetünk mi, potenciális áldozatok? Túl azon, persze, hogy példaként állítjuk mindenki elé a Marseillaise–t éneklő futballszurkolókat, a rettenthetetlenségüket nyitott üzletekkel demonstráló kereskedőket, a terror másnapján munkába induló buszsofőröket, vagy a rendkívüli állapottal dacoló, szolidaritási felvonulásokat szervező civil csoportokat? Mit tehetünk a közöttünk sétáló jövőbeni terroristákkal egyfelől, s mit mondhatunk a Trója felégetését jövendölő Kasszandrának, másfelől? Nem marad más fegyverünk, csak a szabadságba, a toleranciába, az emberi méltóságba vetett hitünk. S engedve a világhálót elborító felhívásnak, imádkozzunk Franciaországért. Imádkozzunk Európáért. Imádkozzunk önmagunkért.”