Lesznek még merényletek Európában

2015. november 23. 10:26

Hajlamosak vagyunk ezeket az embereket valamiféle okos szuperhősöknek képzelni, pedig az a helyzet, hogy megölni egy csomó embert egy nagyvárosban nem valami bonyolult feladat. Interjú.

2015. november 23. 10:26
John Dolan (War Nerd)
tldr.444.hu

Ebben a mostani helyzetben lenne értelme valamilyen európai Patriot Act-nek? Így történelmi távlatból már látjuk, hogy szeptember 11. óta nem volt nagy terrortámadás amerikai földön, és ehhez azért a Patriot Act-nek is lehetett köze, nem?

Nem, és szerintem nem is erről volt szó. Az FBI soha nem akart közel-keleti terroristákkal foglalkozni, mert hát az kemény munka, meg nem is beszéltek egy kukkot sem arabul. Szeptember 11-ig azt szerették, ha ökoterrorista hippiket verhettek meg, aztán 2001-ben szinte hallani lehetett a sóhajtozásukat, amiért hirtelen a radikális iszlamizmus lett a munkájuk.

Akkoriban egy rakás, sokszor egymással is versenyző amerikai titkosszolgálati és biztonsági szerv született vagy nőtt hirtelen hatalmasra, a DIA-tól az NSA-ig. Ezek több száz milliárd dollárnyi pénzt kaptak, és az a helyzet, hogy közben a világon elég kevés dzsihadista van, úgyhogy elég sikeresek is voltak.

Szeptember 11. után azért nem voltak nagy terrorakciók Amerikában, mert Amerikában nincsenek olyan nagy muszlim közösségek, mint Európában, vagy legalábbis egészen a közelmúltig nem voltak. Az amerikai arabok jóval szétszórtabban élnek. Detroit körül van egy nagyobb libanoni csoport, de azoknak jó része eleve keresztény, és a libanoniak mindig is a leggazdagabbak voltak az arab diaszpórában. A dzsihadisták Amerikában egyszerűen nem tudnak hatékonyan toborozni.

Európában el kell fogadnunk, hogy lesznek még a párizsihoz hasonló támadások?

Igen, lesznek, de szerintem Amerikában is lesznek. Párizs egy szokatlanul hatékony akció volt, nem hiszem, hogy a jövőbeni merényletek komoly része tudna ilyen hatékony lenni, mint ahogy a korábbiak sem voltak azok. Azt viszont látnunk kell, hogy az ISIS akciói alapvetően mások, mint az a terrorizmus, amihez a közel-keleti csoportoktól korábban szoktunk. A PFSZ például mindig próbálta kerülni a civil áldozatokat, kivéve persze ha izraeliekről volt szó. Most viszont egyértelmű, hogy a lehető legtöbb civil áldozat a cél. És amikor egy csomó ember ül egy stadion lelátóján, ezt nem is olyan nehéz elérni. Utólag azt gondolom, hogy a legpusztítóbbra a Stade de France elleni támadást tervezték, ami pont nem sikerült.

Na de pont ez az érdekes, hogy éppen ott mondtak csütörtököt, ahol legalább egy kicsit ügyesnek kellett volna lenni, nem? A többi párizsi célpontnál mintha az lett volna a helyzet, amit a 2008-as mumbai támadássorozatról írtál, hogy egyszerűen el akarták használni a rendelkezésre álló bőséges humánerőforrást, ami semmi komolyabbra nem használható, mint vakon lőni mindenre, ami mozog.

Írtam pár éve egy IRA vs. Al Qaeda című cikket arról, hogy sokáig azt hittem, hogy amit az ír republikánusok csináltak a drága, alacsony hatásfokozatú, jól kitervelt akcióikkal, az teljesen értelmetlen, de hogy aztán beláttam, igenis az IRA-nak volt igaza. Ezekkel az akciókkal az IRA végül rá tudta kényszeríteni Londont valamiféle politikai megállapodásra, ami egyik félnek sem volt rossz.

Az al-Kaida viszont nem fogta vissza magát, mindig mindent beleadtak minden támadásukba. Most Párizsban is az volt az érzésem, hogy az ISIS számukra nagyon értékes embereket használt el. Az egyetlen hatalmas akció helyett megölhettek volna egy éven át minden héten három ártatlan civilt. Szerintem annak sokkal nagyobb hatása lehetett volna.

Ha van egy rakás hamis személyazonossági okmányod, és tudod, hogy kell bármelyik közértben megkapható tárgyakból bombát építeni, nem nehezebb hetente robbantani egy-egy kisebbet, mint egyszer bemenni egy koncertterembe, és mindenkit szétlőni, meg felrobbantani. Néhány éve volt Amerikában egy mesterlövész, aki bármiféle komoly ideológiai elkötelezettség nélkül, egyetlen tinédzser segítségével heteken át rettegésben tudta tartani Washingtont.

Idén azért nem csak ez az egy nagy akció volt Párizsban. Volt a Charlie Hebdo és a vonat elleni támadás is.

Igen, de ezekben mind embereket veszítettek, és így gyorsan fogynak. Megint csak az a kérdés, hogy hány embert tudnak mozgósítani, amit én nem tudok, de szerintem senki más sem tud. Oké, van egy csomó dühös fiatal muszlim férfi Párizs külvárosaiban, de dühös fiatal muszlimnak lenni egy dolog, köveket dobálni egy másik dolog, felrobbantani magad pedig végképp teljesen más.

Ismétlem, az az érzésem, hogy nagyon értékes embereket pazarolnak el nagyon könnyen. Most ezt az Abaaoudot is feláldozták, és nekem ez egyszerűen hülyeségnek tűnik. Ez egyébként nem olyan meglepő. Hajlamosak vagyunk ezeket az embereket valamiféle okos szuperhősöknek képzelni, pedig az a helyzet, hogy megölni egy csomó embert egy nagyvárosban nem valami bonyolult feladat.

Logikus lenne az ISIS részéről olyan kisebb európai NATO-tagállamokban is végrehajtani merényleteket, mint Magyarország vagy Lengyelország?

Nem.

*

Az interjúalany John Dolan, azaz Gary Brecher, a War Nerd írásait manapság itt lehet elérni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roden@
2015. november 23. 13:26
Valószinü van bőven utánpótlás azért áldozzák be az embereiket. Migráns áradattal megaztán bőven jött utánpótlás.
madarasi.abel
2015. november 23. 11:58
Ajánlom elolvasásra az egész cikket. Nagyon összeszedett gondolatok vannak benne.
Antigoné
2015. november 23. 11:50
A legnagyobb baj, hogy - épp Schengennek köszönhetően - nagyon egyszerű a fegyverek és robbanóanyagok beszerzése és határokon átszállítása. Hiába a fanatizmus, ha nincs muníció.
recipeferum
2015. november 23. 11:39
(Hűű,War nerd interjú! Most először leveszem a kalapom Bedéék előtt...) Egy dologban téved Dolan: nem minden bevándorlás egyforma,van ami alapjaiban változtatja meg a felállást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!