Mint ahogy a jelentése is más, mint ma: nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy amikor Horthy Hitlernek a saját antiszemitizmusát emlegeti, azzal pont azt a Kállay-féle politikát védi, amelyet a nácik „zsidóbérencnek” tartottak. Egyébként ez a fajta politika legfeljebb részben lehetett sikeres. Tegyük hozzá, hogy Kállay Miklós is, különösen 1942-es kinevezését követően – visszaemlékezéseiben ő maga is elismeri – szintén tesz a nyilvánosság előtt antiszemita kijelentéseket és hoz zsidóellenes intézkedéseket, hogy a vele kapcsolatban felmerülő „gyanút” eloszlassa. Némileg groteszknek hat, hogy – saját maga bevallása szerint – beszédeit ilyenkor zsidó vezetőkkel egyeztette. Kállayt talán ezért sem jut eszébe senkinek antiszemitizmussal vádolni, mint ahogy Herzl Tivadart, a cionizmus megalapítóját sem; pedig pont Karsai László Holokauszt-könyve a kiváló példa rá, hogy pusztán formai szempontból kontextusából kiragadott mondatokkal – lehetne: „egyetlen zsidó sem lehet más, mint cionista, őszintén anticionista pedig csak a tőzsdezsidó, a spekuláns, a karrierista, a kávéházi zsidó lehet. Ezeket a zsidókat nem lehet átnevelni, őket ki kell irtani!” Szó szerint ezek Herzl Tivadar szavai!
A tárgyalt időszakban egyébként problémát jelent, hogy a magyar politikai vezetés, nem csak a kormányzó, hanem például maga Kállay Miklós miniszterelnök is kettős beszédmódot követett. Úgy beszélnek a németekkel, ami a róluk alkotott képpel összhangban van, de – mint utólag kiderül – közben egészen másra gondoltak. Vagyis ilyen értelemben nem őszinték Berlinnel, hiszen permanens módon hazudoznak a németeknek. Van, amikor ezzel a náci vezetők is tisztában vannak. Ugyanakkor „jó arcot” vágnak hozzá, mivel ismerik saját korlátaikat és civilizált ember benyomását igyekeznek kelteni tárgyalópartnereikben. E politika mestere Edmund Veesenmayer birodalmi megbízott is, aki tisztában lévén a birodalom lehetőségeivel, rugalmasan tudta kihasználni és kezelni a magyar belpolitikai helyzet sajátosságait.
Ma már tudjuk, hogy az az Endre László – aki Horthy Miklóssal együtt indult 1919-ben Szegedről, és aki államtitkárként a magyarországi deportálások motorja lesz 1944-ben – amúgy tiszteletet parancsoló közigazgatási gyakorlattal a háta mögött hogyan vesztette el a kormányzó bizalmát 1944 júniusára. Tudjuk azt is, hogyan próbálta őt Horthy Miklós júniustól kezdve Baky László államtitkárral együtt eltávolítani a hatalomból. Viszont az is látszik, hogy erre csak júliusban és akkor is csak részben kerülhetett sor. Jól árulkodik a magyarországi viszonyokról, hogy a budapesti zsidók deportálását megakadályozó Horthy-féle Koszorús-akciót követően Jaross Andor belügyminiszter a német birodalmi megbízottal közli, hogy Horthyval dacolva is folytatja a zsidók deportálását! És ezt megtehette, hiszen a kormányzónak – a honvédségen kívül – nem volt hatásköre arra, hogy közvetlenül beavatkozzon az apparátus tevékenységébe! A magyar apparátus csúcsán a miniszterelnök állott, aki ebben az időszakban – mint közben kiderült – amikor döntéseit meghozta, inkább Veesenmayer, mint Horthy véleményét vette figyelembe. És közben a háttérben a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom ellentmondást nem tűrő hangon folyamatosan hangoztatta, hogy célja a totális politikai hatalom megszerzése.
Karsai László és Ungváry Krisztián azt állítják, hogy Horthy 1942-43-tól tökéletesen tisztában volt a holokauszt tényeivel, majd írásuk a továbbiakban a kormányzó emlékirataira hivatkozik, amely 1953-ban látott napvilágot Argentínában. A kormányzó művében sok a pontatlanság, a későbbi kiadásokban ezeket igyekeztek korrigálni, de a 2011-es magyar kiadásban is szerepel például az, hogy Kállay 1942 júliusában találkozott Hitlerrel, holott a valóságban erre egy hónappal korábban került sor.
Az eredeti 1953-as kiadás szerint Horthy a holokauszt dokumentálását prezentáló Auschwitz-jegyzőkönyvekről csupán augusztusban értesül, egyébként a viszonylag friss, angol változatban is ez a dátum szerepel, míg az 1990 óta idehaza megjelent újabb magyar változatokban a július szerepel, miként özv. Horthy Istvánné Edelsheim Gyulai Ilona visszaemlékezéseiben is, de a 2003-as kiadásban például szerepel a június eleji dátum is! Egyébként Kállay Miklós visszaemlékezéseinek angol fordításával is baj van, hiszen abban a miniszterelnök úgymond 1942 áprilisában találkozott Hitlerrel, pedig a valóságban – mint már említettem – június elején!