Sándor Fegyir igazsága

„Igazán sokat az tud az életről, aki már sok halált látott. Sándor Fegyir ilyen: önkéntesként szolgált az Ukrán Honvédő Háború frontján. Ahogy a front »odaátjáról« az életbe visszatértek többsége, ő sem sztorizik. Ő maga a »sztori«: bárhová megy, belül magával cipeli élete végig a háborút, a lövészárok immáron belül, lelkét szeli ketté, harctéri történeteiket pedig csak pillanatok alatt jéghideg keménnyé vagy éppen végtelenül fájdalmassá váló tekintetük mondja el. A frontról visszatért ember hallgatagsága kiáltó: az ilyen ember nemcsak a háború élő, lélegző mementója lett, hanem az élet határköve: benne immáron szüntelen élet dolgai kerülnek mérlegre, mivel a halál kitapintható, napi közelsége egy idő után kiélesíti az ember érzékeit, egy életre megtanul különbséget tenni fontos és lényegtelen között.

Sándor Fegyir pontosan ezért mosolygott, amikor megkérdeztem, hogy lát-e reményt arra, hogy az Ukrajnára zúdított gyűlölet után egy nap barátság lehet a két szomszéd nép között? A nagykövetnél ez nem kincstári optimizmus, hanem vegytiszta bizonyosság, mint imádság végén az ámen megnyugvása: így lesz.

Sokkal-sokkal több minden összeköti a két népet, mint ami momentán elválasztja. Hogy mást nem mondjak ami ma az oroszok el akarnak foglalni, Herszon és Zaporozsija azt régen úgy hívták: Etelköz. Persze ez csak amolyan térképész álbölcselkedés lenne.

Ennél sokkal-sokkal fontosabb oka van, annak hogy a mostani, Ukrajna ellenes propagandaricsaj rövidesen történelemkönyvek lábjegyzete lesz.”

Nyitókép: Facebook