Nyílt levél Vona Gáborhoz

„Kedves Vona Gábor!

Az egyetemi kollégiumi ismertséget nem tagadom meg, így nem egyszerűen radikális baloldaliként, fordulok egy szélsőjobboldali politikushoz, hanem abban az egymást tisztelő, távolságtartó hangnemben, amely tíz évvel ezelőtt is jellemezte kapcsolatunkat. Miért írok nyílt levelet? Mert egy olyan dologról van szó, ami mindannyiunk számára fontos vagy az kellene legyen.

Ma, egyik párttársad javaslatára, a Fidesz által lelkesen támogatva ismét szobrot készülnek eltávolítani valahonnan. Immár nem egy politikus szobrát vagy egy rendszer szimbolikus jelképét, hanem egy olyan emlékművet, amely honvédő hős katonáknak állít emléket.

Történésznek tanultál, így részletesen nem is kellene magyaráznom, hogy miről is van szó, mégis megteszem. 1919 tavaszán az antant képviselője a fiatal Magyar Köztársaság vezetőit felszólította, hogy hazánk újabb területet adjon át a megszálló cseh és román csapatoknak, nagyjából Debrecen és Szeged vonaláig. A köztársaság polgári-szociáldemokrata kormánya ezt nem fogadhatta el és lemondott azok javára, akik felmerték vállalni a fegyveres küzdelmet. Ekkor néhány hét alatt megszervezték és mozgósították a magyar haderőt és 1919. május végén megindult Stromfeld Aurél vezetésével az az Északi Hadjárat, amely történelmünk utolsó győztes hadjárata lett. A magyar és az őket támogató nemzetközi önkéntesek előbb a Tisza vonala mögé szorították a román hadsereg, majd néhány hét leforgása alatt visszafoglalták Kassát és elérték a lengyel határt.

Azok a magyar katonák, akik ebben a hadjáratban részt vettek, hősök voltak, miként az utókor maximális tiszteletére méltóak azok a katonai vezetők is, akik akkor a hadműveleteket irányították.

Vagy ebben nem értünk egyet? Nem volt katonai bravúr ez a hadjárat? Nem voltak hősök azok a katonák, akik életüket adták Miskolcért, Kassáért vagy Eperjesért? Nem állhat emlékmű azok tiszteletére, akik katonái voltak történelmünk utolsó győztes hadjáratának? Újpesti párttársad, egy jobbikos évek óta azért küzd, hogy az 1919-es honvédő hősök emlékművét ledöntsék. Véletlen? Vagy a Jobbik ideológiai alapon mazsolázik a magyar történelemben? Az a győztes hadjárat, amelynek célja a békediktátumok elleni küzdelem volt, de kommunisták és szociáldemokraták irányították, az kitörölendő a nemzeti emlékezetből?

Tudod 1919 tavaszán ebben az országban kétféle ember volt. Volt egy kisebbség, amely csak saját magára gondolt, amely hazaárulásra is kész volt a hatalomért és volt egy többség, amely látva az egyre igazságtalanabb diktátumokat a fegyver után nyúlt. A hazaáruló kisebbség szegedi kávézókban antant tisztekkel kvaterkázott, a honért aggódó és tenni is kész többség Budapest első valóban szabad Május 1-i felvonulásáról egyenesen a frontvonalba masírozott.

Nekik, a magyar Vörös Hadsereg katonáinak állít emléket a Jobbik kezdeményezésére ledönteni szándékozott emlékmű. Ezt az emlékművet a rendszerváltás után egy helyi népszavazás egyszer már megvédte, mert akkor még az emberek tudták, hogy kiknek és minek is állít emléket a puskáját a magasba tartó katona. A negyedszázados történelemhamisításnak köszönhető csak, hogy ma jelentősebb tiltakozás nélkül le lehet dönteni egy ilyen emlékművet.

Most azért fordulok hozzád, mert van bennem némi remény, hogy fel tudod és fel mered emelni a szavad történészként, politikusként és emberként is, hogy egy félresikerült önkormányzati döntésből mégse legyen szobordöntés. Tiszteljük a hősöket, tiszteljük a bátrakat, azokat a felmenőinket, akik négy pokoli háborús esztendő után is fegyvert tudtak fogni.

Ha mégsem teszel eleget kérésemnek, elvárom, hogy részletes magyarázatot adj arra, hogy miért indokolt a szobor ledöntése, miként viszonyulsz egy ilyen fontos történelmi eseményhez, miért látjátok indokoltnak egy dicsőséges hadjárat történelmi emlékezetből való kiiktatását?

Üdvözlettel és köszönettel,

Kalmár Szilárd,

A Balpárt elnöke”