Levél az otthoniakhoz

„Azonban most, hogy már több mint négy éve elszakadtam a hazámtól, úgy érzem ideje tervezgetnem a visszatérésemet. Hiszen célom kezdettől fogva az volt, hogy Magyarországon, az otthonomban kamatoztassam a külföldön szerzett tudásomat és tapasztalataimat. Öt éve boldog házasságban élek, mégis harmincegy éves értelmiségi nő létemre még nem vállaltam gyerekeket, mert azt szerettem volna, hogy ha elérkezik az ideje, a csemeték majd magyar óvodába, iskolába járhassanak; és a nemzetközi ismeretek mellett Petőfi Sándorról és Bartók Béláról is hallhassanak. Éppen ezért, meglepetten olvastam a hírekben, hogy az OTKA, az 1986-ban a magyar tudományos alapkutatás támogatására létesített egyetlen átlátható, politikailag független szervezet, amelyre mi magyarok mindeddig méltán büszkék lehettünk, 2015 január 1-jével megszűnt – elnyelte egy kormányhivatal. Hogy miért nyugtalanít ez? Mert eddig az OTKA Bizottság volt a garancia arra, hogy a tudós többségű autonóm döntéshozás megvédi ezt a kizárólag tudományos célokra elkülönített költségvetési alapot az alkalmazott ipari kutatásokért felelős kormányhivatalhoz (most: Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal) benyújtott, jelentős államigazgatási lobbikkal támogatott céges pályázatokkal való osztozkodástól. Több nemzetközileg is elismert magyar kutatóprofesszor véleményével egyetértésben, a központosítás révén én sem Pálinkás professzor úr jóakaratát szeretném megkérdőjelezni, hiszen számtalanszor bizonyította már a tudomány értékeinek és érdekeinek védelme iránti elhivatottságát. Ráadásul sok fiatal pályakezdő kutató sorstársam külön hálás lehet neki a szintén az ő nevéhez fűződő »Lendület« programért. Inkább az elnök személyének mindenekfeletti hatalmával járó veszélyek, az átláthatatlanság, illetve a politikai erők előtt nyíló jogi kiskapuk váltanak ki aggodalmat tudóskörökben. Mindannyiunk kétségei talán leginkább azzal kapcsolatban merülnek fel, hogy a kormány által javasolt/jóváhagyott programstratégia hogyan lesz majd összeegyeztethető a nemzetközi tudományos kutatási irányokkal és a nemzetközi élvonal által diktált trendek követésével. Hogyan oldhatók majd fel a kormányhivatal és az akadémiai szférában dolgozók között feszülő érdekellentétek, hogyha azok, akiknek az élete, sikere és hivatása közvetlenül függ ezektől az alapkutatásra elkülönített anyagi forrásoktól, a jelenleg felvázolt jogszabály szerint nincsenek is közvetlenül képviselve a döntéshozásban? (...)

Szeretlek, Magyarország, ám ameddig követhetetlen iramban, ötletszerű kiszámíthatatlansággal változtatod törvényeid, a tengerentúlra pedig jóformán csak az autokrácia hangja visszhangzik felőled, addig félek, hogy hiába vársz haza...”