​Mégis, kinek a háborúja ez ott Kelet-Ukrajnában, és mi lesz a vége?

„Bajban vagyok a definíciókkal. Jobb híján polgárháborúnak titulálom, ami történik – az antiterrorista hadművelet szókapcsolatot nem esne jól használnom, ahogy a népfelkelés kifejezést sem –, és a szemben álló felek néven nevezése sem egyszerű. Az még oké, hogy az egyik oldalon az ukrán hadsereg harcol, míg a másikról lázadók-szeparatisták lövöldöznek. De ez az ukrán hadsereg is milyen? Nem véletlen, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is mondja – nem egyedül –, hogy a harcokat nem tartalékosoknak kell megvívniuk. Talán elhiszitek nekem – esetleg innen –, hogy vannak fogalmaim arról, mennyire lehetnek ezek a férfiak felkészülve arra, hogy lőjenek és főként, hogy lőjenek rájuk. Az afganisztáni és az első csecsen háború jut eszembe: az volt akkor – az is –, hogy az oroszok 18–20 éves sorkatonákat, gyerekeket küldtek a frontokra, hogy legyőzzék a kőkemény férfiakból és zsoldosokból álló ellenséget, miközben a körülmények és a helyismeret is utóbbiaknak dolgoztak. Meglett az eredménye. 

Alekszej Balabanov Háború c. filmjében hangzik el ez a kulcsmondat a csecsen parancsnok szájából – a fogoly Ivant tapossa meg vele –: ti ezt a háborút nem tudjátok megnyerni, mert nem szerettek és nem akartok harcolni, benneteket idehajtottak, mint a barmokat, meg akarjátok úszni élve, mi viszont az őseink földjéért küzdünk.

A hazájukért harcolnak-e az ukrán hadsereg katonái Donyeck és Luganszk alatt?

Elsőre adhatná magát a válasz, hogy igen – de inkább kifejtem, hogy miért nem.

(...)

Már februárban világos volt, hogy a történetnek másmilyen folytatása lesz, mint a narancsos balfaszkodásnak. A Krím orosz annektálásával ez még egyértelműbbé vált. Onnan a tüntetéseken át egyenes út vezetett a fegyverekhez. Donyecket és Luganszkot az oroszok nem vihették el könnyű kézzel, de nem is hagyhatták annyiban. Ez egy irdatlan geopolitikai játszma, amelyben nem egyenlőek a célok és a feltételek. Oroszországnak kell Ukrajna – a Nyugatnak meg nem kell. Sokba kerül, így neki csak az kell, hogy ne az oroszoké legyen. Maga Ukrajna meg minden tekintetben rettenetesen gyenge.

Ukrajnának vajon kell-e Donyeck és Luganszk mindenáron? Tény, hogy ott van az ukrán ipar nem kis része – de tény már az is, hogy nehéz lesz maradéktalanul pacifikálni azt a területet. Nehéz – vagy lehetetlen.”