Akkor lennék igazán elégedett, ha a film kapcsán vitát kezdhetnénk a témáról, ha az emberek elkezdenének beszélni az erőszakos cselekményekről, hogy végre fel lehessen tárni, mit követtek el a szovjet hadsereg katonái. Interjú.
„Rendkívül érzékeny témát boncolgatsz. Az eddig kibeszéletlen események több mint fél évszázaddal ezelőtt estek meg. Hogyan tudtad feltárni ezeket a történeteket ennyi idő elteltével?
Nagyon sokat töprengtem a film készítése közben, hogy miként lehet ízlésesen feldolgozni a témát. Már az interjúalanyok felkutatása is rendkívül kényes, érzékeny dolognak bizonyult. Számomra az volt a legfontosabb, hogy semmiképpen se erőltessem a dolgot. Egyetlen érvem volt csupán: ha ők nem beszélnek a történeteikről, akkor már senki sem fog, és lassan az egészet elfelejtjük. Ez egy utolsó lehetőség, hogy a fiatalok is megtudják, mi történt a háború alatt és utána. Ha azt mondták, hogy nem, akkor nem. Általában visszautasítottak. De az elsődleges szempont mindvégig az maradt, hogy soha senkit ne kényszerítsek a szereplésre. Ehhez még akkor is tartottam magam, ha a döntés a film minőségének rovására ment.
Nagy hangsúlyt fektettünk mindeközben arra is, hogy a fiatalok, a huszonévesek is megnézzék a filmet. Nagyon fontos, hogy ha valaki a televízión odakapcsol, ne kapcsoljon tovább. Ehhez olyan fikciós jelenetekre volt szükség, amelyek látványosabbá teszik a filmet. Vigyáznunk kellett ugyanakkor, hogy a jó ízlés határán belül maradjunk. Az egyik megszólaltatott nő történetében például egy részeg szovjet katona tör rá az alvó családra, és rövid dulakodás után fejbe lövi az interjúalany nővérét, miközben a két kislány egymás kezét szorítja. Ez volt az egyik legszörnyűbb történet, aminél az eredeti koncepciót megváltoztatva visszavettünk a vizuális hatásokból a szereplő méltósága miatt.
A nemi erőszak esetén sokan előszeretettel hibáztatják a nőket és mentik fel a férfit, még békeidőben is. A film előzetesében is feltűnik egy idős férfi, aki a kacérkodó nőket teszi felelőssé az erőszakért. Nem félsz, hogy a film a tabuként kezelt vagy elutasított téma miatt nem talál befogadó közönségre?
Nem hiszem, hogy ilyen előfordulhat. Az előzetesben szereplő munkáspárti bácsi egyike azon kevés kivételnek, aki nyíltan vállal egy ilyen szélsőséges véleményt. A szovjet hadsereg előrenyomulásakor a lakosság már tudatában volt a veszélynek. Senki sem lófrált az utcán gyönyörű ruhákban, a nők elrejtőzve próbálták túlélni a megszállást. Az egyik forgatási helyszínünkön, Nagyvázsonyban például elmesélték, hogy ’45-ben az egész falu elbújt az erdőbe. Amikor megérkeztek a szovjetek, elvitték a férfiakat, hogy segítsenek kihúzni a szekereiket a sárból. Az egyedül hagyott nőkre nemsokára rátalált a következő szovjet csapat, akik elkezdtek válogatni a szerencsétlen, védtelen nők között. A film alapján lehetetlen a nőket hibáztatni, hiszen éppen arról szól, hogy mindenki mindent megpróbált, csak hogy elkerülje a legrosszabbat. Sokan inkább a halált választották, akkora szégyen volt az erőszak.
Nem is annyira a nyílt elutasításra, mint inkább a visszhangtalanságra gondoltam.
Az előzetes vélemények alapján inkább az az ellenérv körvonalazódott, hogy minek elővenni most ezt a témát. Nincs semmi értelme, csupán szenzációhajhászás, ne bolygassuk a múltat. De ez a téma még most is aktuális. Horváth Attila történész, jogász arról beszél a filmben, hogy a háborús bűncselekmények nem évültek el, az orosz levéltárakban gondosan elrejtett dokumentumok alapján az elkövetőket még most is felelősségre lehetne vonni. Van tehát aktualitása a témának. Ezeket a történeteket ki kell beszélni. Sosem lehet késő.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Folytatódik a miniszterelnöki interjú dömping.
Még csak júniusban múlt húszéves, de már megtöltötte az MVM Dome-ot: az HBO Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című, négyrészes dokumentumfilmje azonban inkább maratoni imázsvideó, mint a fiatal énekes mélyre menő portréja.
Tarr Zoltánnal beszélgetett a Hír TV munkatársa, amikor a biztonsági szolgálat közbelépett és félbeszakította az interjút.
A premierre a Nemzeti Színházban éppen negyven éve, 1986. január 2-án került sor Árvai Réka szerepében Kubik Annával. A nemrégiben Nemzet Művésze címet kapott színésznőt a legendás előadás máig ható erejéről és arról is kérdeztük, mit jelent számára advent időszaka.
Szülők válása, első szerelem és közösségi média. Rózsa Gábor filmje kevésbé ünnepi, inkább felnövéstörténet, magabiztosan megfelelve a műfaji elvárásnak. És ami még fontosabb: egyetlen kínos pillanata sincs.
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
