Azerbajdzsán és a Tobin-adó

Egy évtized után szerencsésen megindult a leányfalui gázoló, Francis Ciarán Tobin kiadatása Írországból, így talán végül csak győzedelmeskedik az igazságszolgáltatás: a tettes leüli büntetését, ami elől a túlontúl laza fogházi szabályozásnak köszönhetően egykor megszökhetett. És így Navracsics Tibor is megnyugodhat: érvényesül a biztonság és igazságosság elve Európában, egy bűnös tette pedig tényleg nem marad megtorlatlanul. Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosa viszont tényleg szégyellheti kijelentését: nincs túlzottan mentsége arra, hogy politikai vádjával (ti. hogy az igazságszolgáltatás nálunk nem független, ezért érthető, hogy az írek nem adják ki Tobint) maga kérdőjelezi meg az igazságszolgáltatás érvényesülésének fontosságát. Az EB élére ácsingózó Reding-től nem ez az első eset, amikor bizonyítja, hogy elfogult és tisztességtelenségre hajlamos politikus – szomorú, hogy épp az Európai Néppárt sorait gazdagítja.

Szerencsére viszont nekünk van egy Navracsics igazságügy-miniszterünk, aki tiszta lelkiismerettel küzd az ellen, hogy a hazánkban nem magyar állampolgárok által elkövetett gyilkosságok ne maradjanak megtorlatlanul. Így most duplán is fellélegezhetünk: egyrészt megnyugtató, hogy a Tobin-ügy ilyeténképp zárulhat le, másrészt örömteli az, hogy eztán még több idő áll az igazságszerető kormány rendelkezésére a Safarov-ügy megoldására. Csak bízni lehet benne, hogy az évek múltával is az eddigiekhez hasonló vehemenciával szállnak majd szembe azzal a világbotránnyal, hogy egy magyar földön gyilkoló idegen megmenekülhetett büntetése letöltése elől, ráadásul hazájában még ki is tüntették a baltás gyilkosság elkövetéséért. Bízom benne, hogy Navracsics Tibor a továbbiakban is igyekszik majd a felszínen tartani az ügyet: hogy Azerbajdzsán előbb-utóbb mégis csak kénytelen legyen tenni valamit, ha nem akarja, hogy aztán soha többet ne álljunk szóba velük.

Mert, ugye, az elképzelhetetlen, hogy a nyugatról érkező gyilkost egy évtizeden át üldözzük, míg a keletit futni hagyjuk, alig egy héttel a gyalázat után lezárva az ügyet, sőt, tovább dörgölőzve a bűnrészes, barbár államhoz. Ennek elfogadása egy olyan igazságszerető minisztertől, mint amilyen a tiszta lelkű és Reding beszólásán mérhetetlenül felháborodó Navracsics Tibor, elfogadhatatlan. Amúgy is egy elveihez végsőkig ragaszkodó, szabadságszerető, Európa alapértékeivel tökéletesen tisztában lévő emberről van szó. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint hogy a Mohamedet kritizáló film és az azt követő muszlim terror annak kijelentésére bírta: az efféle alkotások károsak és „hosszú távon a szólásszabadságba vetett hitet gyengítik”. Figyelem: nem a terrort alkalmazó barbárok gyengítik ezt a hitet, hanem a vélt szólásszabadsággal élni kívánó nyugatiak.

Aztán azért is egyértelmű Navracsics jellemessége, mert képes volt Bayer Zsolt cigányozó cikkét az ATV-ben két perc alatt (olvasatlanul) elítélni, majd az alapállásból semmit nem engedő újabb Bayer-publicisztika után szabadkozni, mondván, „a második írás sok mindent helyretett”. Igazságügy-miniszterünk tekintélyét mutatja, hogy ezek után Szabó Anett felmoshatta vele a HírTv stúdióját (egy klassz kis Bayer-bejátszással, ahol a népszerű publicista kijelentette, hogy Navracsics csak törődjön a maga dolgával), Bayer mögé pedig felsorakozott az egész Fidesz-vezérkar, a baloldal felé tett „ne álljatok a gyilkosok mellé”-felkiáltással. Nagyon is becsülendő magatartás ez attól a párttól, amelyik a már említett Safarov-ügy kezelése során igazán jó példával járt elöl a tekintetben, milyen is az, amikor valaki nem áll a gyilkosok mellé.

Navracsics egyéb ügyekben is következetesen szokta képviselni álláspontját: amikor például az LMP benyújtotta az ügynöktörvényt, a Fidesz pedig leszavazta, akkor gondolt egy merészet, és inkább nem nyomott meg semmilyen gombot. Amikor a Tárcatükör-beszélgetésen Török Gábor rá is kérdezett a dologra, sokat sejtetően ecsetelte: ”jelen voltam a teremben, de nem szavaztam, így egyeztettem össze a frakciófegyelmet a lelkiismeretemmel”. Ez az egyeztetés, eddig is láthattuk, ez Navracsics egyik erőssége: kimondottan szereti úgy egyeztetni a két dolgot, hogy aztán végül mindig egyenes gerinccel tudjon kijönni a történtekből.

Most pedig, hogy már nincs Tobin-ügy, egyeztetheti lelkiismeretét a Safarov-üggyel, újult erővel. Vagy abban állna a keleti nyitás, hogy ott megúszhatják azt, ha embereik ide járnak gyilkolni? Ha vérfürdőt rendeznek magyar földön? Nyugat felé nem áramolhatnak a gyilkosok büntetlenül, kelet felé viszont igen? Ez lenne a Tobin-adó keletinyitás-módra?

A kormány összes tagja, de leginkább az igazságügy-miniszter jobban tenné, ha nem formálna más politikusokkal szemben váddá igazságot, szabadságot, biztonságot és európaiságot mindaddig, amíg nem tudja hitelt érdemlően tisztázni Ramil Safarov kiadatását. Mert, valljuk be, az nagyon aranyos, hogy miniszterelnök a nyugat morális és gazdasági válságát hirdeti úton-útfélen, miközben a pénzcsapok leállását egy másodpercig nem képes elfogadni; ugyanakkor magának és keleti cimborájának (karöltve a Jobbik nevű álnemzeti brigáddal) két nap alatt megbocsátja a kulturális árulást, egy kis mellékesért pedig hajlandótovábbra isasszisztálni az őt felültető és kiröhögő kelet dévajkodásához. Örményország és a közös kulturális alapok pedig mit sem számítanak, amíg tőlük nem számíthatunk cserébe mesés aranytengerre, ráadásul bármiféle elvi elvárás nélkül. Persze, Azerbajdzsántól is maximum még több cserediákot várhatunk, de esetükben legalább lehet ámítani magunkat, hogy egyszer majd talán pénzt is küldenek melléjük. Na, meg a siker receptjét – mellyel a nyugat nincs tisztában, de hát a nyugat válságban van, ráadásul „az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből”, amit sajnálatos módon Brüsszelben nem igazán értenek. Talán Azerbajdzsánban, Európa szívében jobban tisztában vannak ezzel.