Ötvenhattyú

„L.B. emlékére

(I.)
(Halladi András – hallgató)

Egy új rekviem ritmusa: lánctalpak gördülése,
Esőáztatta pergő vakolat, sáros csizmák csoszogása
Utcahossznyira hangzó lélegzetvételek.
Jaj Istenem, félek ebben a dalban, ez a csönd csont-hideg.
Az alvadt vértől és sártól megfeketedett szanitécköpenyért
Áldalak. Hova rejtsem az apró marokpisztolyt?
Hogy mondják azt az orosz mondatot? Lőnek, lőnek
Bennem lőnek, vagy merre? Messze, ugye messze.
Már nincs miért, már csak éhség van. Emlékek sincsenek.
Hol van a Balaton, a mozi, hol az a lány? El akartam venni
Feleségül. Hogy is hívták? Lőnek. Éles csőrű hattyúk,
Szaggatják a levegőt. Bármerre repülnek mindig a fülem
Mellett suhannak. Valahol kiabálnak. Suttogjatok nekem,
Suttogjátok, hogy nyertünk. Simogassatok meg. Régen nem
Aludtam. Én még sosem aludtam életemben. Dúdoljatok egy
Altatót nekem, oroszul is lehet. Takarjatok be, vigyetek el aludni.
Rákosi a válaszom. Bármit kérdeztek, az vörös. A tej vörös, a
Fű vörös, az ég vörös. Hajnal van. A Balatonon hattyúkat néztem
Egyszer. Vagy álmodtam, vagy azóta se vagyok ébren. Bárcsak
Ébren lehetnék. Ébresszetek fel, kérek egy bögre vörös tejet.
Hideg a fal, de magamhoz ölelendő. A hattyúk még hidegebbek.
Egy sarok. Jaj Istenem egy sarok. Menetelnek…menetelnek az utcán.
Mindjárt ide érnek ahol én vagyok.
Nem emlékszem a nevedre kedves, hattyúnak foglak elnevezni.
“Nye sztreljájetye!” “Nye sztreljájetye!” “Nye sztreljájetye!”
Ordítom és kilépek.Felém, felém rohannak. Térdre esek
A félelemtől. „Imperialiszt”, „Fasiszt”- kiabálják. A tej vörös,
Rákosi-nyöszörgöm magam elé. A gyomrom egy marék hideg jég,
A szívem percek óta nem dobog. A tiszt parancsot ad. Részegek.
Kétszer mellé, harmadszorra sorozat. Egy hattyú, két hattyú,
Három hattyú…
A Balatonon hattyúkat néztem
Egyszer. Vagy álmodtam, vagy azóta se vagyok ébren.”