Ahol még az első világháborús harcok füstje borítja a falakat – hadtörténeti időutazás az olasz fronton

Kilenc évet kellett várni rá, hogy a Nagy Háború Blog kitűnő hadtörténészei újabb összefoglaló, ismertető munkával jelentkezzenek az első világháborús olasz hadszíntéren küzdő magyar alakulatokról. Akinek volt szerencséje a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című hadtörténeti munka második, 2017-es kiadásához, az már tudja, hogy milyen minőségi munkára számíthat az alkotóműhelytől. A Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 kapcsán pedig örömmel nyugtázhatjuk, hogy minden eddigi teljesítményét sikerült túlszárnyalnia az azóta egy fővel bővült szerzőgárdának.

Az első világháború délnyugati frontjára sokáig mellékhadszíntérként tekintett a nemzetközi történetírás. Ennek oka részben abban keresendő, hogy Olaszország 1915-ös hadba lépést követően, egészen az 1917 októberében kivívott caporettói áttörésig a központi hatalmak – elsősorban az Osztrák–Magyar Monarchia – részéről zömmel védekező harc folyt ezen a hadszíntéren. A magyar feldolgozást nehezítette, hogy az 1918-as katonai összeomlást követően rengeteg, az olasz harctérhez kötődő fontos feljegyzés, hadi dokumentáció örökre elveszett. De az sem használt a múlt feltárásának, hogy a második világháború utáni kommunista érában, egészen a '80-as évekig nem volt ajánlatos kutatni a témakört.

A rendszerváltást követően is csak módjával kezdte magának felfedezni az itteni eseményeket a hazai történettudomány, aminek nagy felhajtóerőt adott az első világégés százéves centenáriuma, 2014-ben. Magyarországon is ekkor kezdett intenzívebben érdeklődni a nagyközönség az első világháború iránt. Abban pedig, hogy az addig magyar szempontból kevésbé kutatott, ám meghatározó jelentőséggel bíró olasz front eseményeit is szakszerűen, a legújabb kutatási módszerekkel tárja az érdeklődők elé a hazai történettudomány, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány csapata.

A Nagy Háború Könyvek sorozatban, illetve a Nagy Háború Blogon hiánypótló és nem utolsósorban izgalmas háborús naplókat közreadó történészgárda a Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében 2017-es, bővített kiadásával páratlan részletességgel, átgondoltsággal, szakmaisággal és addig nem látott színvonalon mutatta be az Isonzó folyó déli szakaszán, a Karszt-fennsíkon vívott harcok első szakaszát. A komoly helyszíni kutatásokra is épülő hadtörténeti mű február 17-én bemutatott folytatása minden szempontból méltó az elődjéhez, sőt, sok szempontból le is körözi azt. Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert triója immár egy negyedik taggal, Bartók Béla történésszel kiegészülve tette le az asztalra a legújabb, négyéves kutatómunka gyümölcseként megszületett könyvét.

Az első világháború emberi sorsokból is áll

A Bálnában rendezett könyvbemutatón Maruzs Roland ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a következő szavakkal mutatta be a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával megjelent történelmi munka tárgyát:

Maruzs Roland hangsúlyozta, hogy a kutatói munka nem csupán

• a klasszikus levéltári kutatáson, hanem
• terepbejáráson, illetve
• történelmi rekonstrukción

is alapult, ami több szempontból is tágította a történeti megértés horizontjait.

A kötet külön erényeként emelte ki, hogy nem kizárólag a harcokba enged betekintést, hanem a katonák mindennapjait is az olvasó elé tárja. Emellett a szerzők külön hangsúlyt fektettek az egyéni hőstettek, illetve a kiemelkedő katonák bemutatására is. A könyvben olyan hadfik életútját ismerhetjük meg, mint

• olysói és héthársi Gabányi János ezredes, címzetes tábornok, író-hadtörténetíró, a Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár első igazgatója,
• vitéz Herczegh Géza alezredes, hadtörténetíró,
• Vermes Gyula őrnagy vagy
• rövidi Maxon Lajos huszár ezredes.

– fogalmazott az ezredes.

A könyvbemutatón Pollmann Ferenc hadtörténész ismertette részletesebben a mű által felölelt időszakot és a könyv szerkezetét. Elmondta, hogy a Monarchia erői 1916 nyarán kénytelenek voltak feladni a Doberdó védelmét, innen szorultak vissza a Karszt-fennsík keleti részére, a Komeni-fennsíkra. Itt pedig keserves erőfeszítések árán védték a területet az 1917. május 12. – június 5. közötti 10., illetve az augusztus 18. – szeptember 12. közötti 11. isonzói csatában.

A munka gerince a Komeni-fennsík védelmében résztvevő, Kostanjevica térségében állomásozó magyar királyi 41. gyaloghadosztály ezredeinek frontéletét mutatja be:

• a magyar királyi szatmári 12. honvéd gyalogezred ténykedését Stencinger Norbert,
• a nagykanizsai 20-asokét Pintér Tamás,
• a veszprémi 31-esekét Rózsafi János,
• a dési 32-esekét pedig Bartók Béla írta le részletesen.

A helyszínről, az előzményekről, az új szereplőkről és az új harcászati eljárásokról Stencinger Norbert készített alapos bemutatást, a mindennapi katonaélet, illetve a halál aspektusainak bemutatásából pedig az eredeti szerzőhármas minden tagja kivette a részét.

Ha az ember átlapozza a 438 oldalas könyvet, akkor egyből szembeötlik a Pollmann által is méltatott gazdag korabeli, illetve a harctéri bejárásokat ábrázoló képanyag, a terepet bemutató – Merényi Dániel munkáját dicsérő – távlati grafikák, a táblázatok, az eredeti térképvázlatok, illetve az előző kötethez képest újdonságot jelentő, gazdag jegyzetapparátus.

Megrendítő pillanatok és testközelbe kerülő történelem

A könyvbemutató legizgalmasabb része az a kerekasztal-beszélgetés volt, amelynek keretében Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár sajtóreferense faggatta a szerzőket a kutatómunka rejtelmeiről.

Ahogy Rózsafi Jánostól megtudtuk, a négy történész kostanjevicai terepkutatásait hat-nyolc hónapos levéltári feltárás előzte meg, ami önmagában is izgalmas, hiszen sosem tudni előre, hogy melyik forráscsomóban, illetve dobozban pontosan mire bukkan a történész.

– húzta alá a szakember, hozzátéve:

1917-ben ezen a védelmi szakaszon, akárcsak a Doberdó-fennsíkon, sziklába vájt lövészárkok és a legénységi tartalék számára szállásul szolgáló kavernák alkották a védelmi vonalat. Egy-egy ilyen mesterségesen kialakított barlang a mai napig őrzi a háború nyomait, bár magtalálásuk és megközelítésük néha komoly kihívást jelentett, és bizonyos fokú szerencsét is igényelt.

A helyszíni bejárás jelentőségét Stencinger Norbert is külön kihangsúlyozta:

Hozzátette, hogy vannak esetek, amikor a kutató a levéltári forrásokban szinte hitetlenkedve olvassa, hogy egy-egy helyzetben milyen kis erővel, mennyi hadifoglyot tudtak ejteni, illetve mekkora veszteségeket tudtak okozni a honvédek az ellenségnek. Ezekre a kétségekre pedig a terep sajátosságai adják meg a megnyugtató válaszokat: ott derült ki például, hogy bizonyos esetekben akár egy-két géppuskával egész futballpályányi területeket tudtak tűz alatt tartani a katonák.

Rózsafi János és Pintér Tamás is megerősítették, hogy az egykori csatamezőt járva, bizony előfordul, hogy a régmúlt események hatása alá kerülnek. Hiszen a történészek is emberek, akiket nem hagynak hidegen az olyan, sokszor tragikus események nyomai, mint például a Kipfel dolinában történt katasztrófa, amiről Pintér Tamás beszélt bővebben.

A 11. isonzói csatában a honvédek sikertelen támadását követően a dolina és a kaverna tele volt nagykanizsai 20-as honvédekkel, illetve az előző napi támadás sebesültjeivel és halottjaival. Az olaszok belőtték a természetes mélyedést, a gyújtógránátok előbb a dolina faanyagát, majd az ott felhalmozott robbanószereket és gránátokat borították lángba, illetve robbantották fel. A tűz átterjedt a mélyedés oldalában kialakított kavernára is.

Stencinger Norbert hozzátette, hogy a harctérkutatás azért is nagyon fontos, mert a korabeli tisztek a terep sajátosságait figyelembe véve hoztak meg egy-egy döntést, ezek megértéséhez elengedhetetlen a helyszín ismerete.

Pintér Tamás azt is elárulta, hogy már a folytatás munkálatai is megkezdődtek: a Piave folyó mentén húzódó másik nagy háborús csatatér egyes, magyar vonatkozású, kiemelkedő jelentőségű helyszíneinek a történetét is szeretnék hasonló alapossággal feldolgozni, ám ehhez hosszú évek újabb kutatómunkájára lesz szükség.

Érdemes kézbe venni

Bátran kijelenthetjük, hogy a Honvédezredek a Komeni-fennsík védelmében 1917 nemcsak hozza a szerzőktől megszokott minőséget, de túl is szárnyalta a korábbi teljesítményüket.

A naplórészletekkel, levéltári forrásokkal színesített kiadvány olvasmányos, lendületes szövege nemcsak a vájt fülű történészeket ragadja magával, hanem a laikusok számára is páratlan élményt nyújt. Emberivé és könnyen befogadhatóvá tesz egy alapvetően komor, a száraz tudományos szövegek szintjén nehezen átérzhető témát, anélkül, hogy bármit is feláldozna a szakmai igényességből és a történetírás tudományos követelményeiből.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen organikus egységet alkot a műben a forma és a tartalom, ami pedig talán a legizgalmasabb jellemzője a kötetnek, hogy maga is kutatásra csábítja az olvasót: akár egy-egy forrás, akár egy-egy helyszín iránt kelti fel úgy az érdeklődést, hogy kedvünk támad kézbe venni az idézett naplókat, vagy útra kelni, és személyesen is bebarangolni az egykori csatamezőket. Amelyekhez egyébként majd minden magyar családnak van személyes kötődése.

***

Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum / Facebook