Hazugságkényszer

„Nem az az érdekes, hogy mit tettek egyes emberek húsz-negyven évvel ezelőtt, hanem az, hogy mit mondanak erről most. Ma már mindenki tudja, hogy az ország számos közszereplője arcátlanul hazudozik erről és ha ezt valaki kétségbe meri vonni akkor bírósági ítéletekkel hallgattatja el a múltját 1990 óta hamisító hatalom azt, aki megírja az igazságot. Ezért ez az ügy elsősorban arról szól, hogy lehet-e a társadalomnak hazudni, vagy sem, és több mint nyugtalanító, hogy hazánk politikai elitje ciklusokon átívelően azt hiszi, hogy a hazudozást elősegítő magatartás nem rombolja alapjaiban a jogállamiság rendszerét. Ha a választók hite a jogállamiságban megszűnik, akkor ne csodálkozzon senki sem azon, ha szavazatukat olyan erőknek adják majd, akik e hazug politikai elittel írmagostul és a jogállamiság szabályait figyelmen kívül hagyva fognak leszámolni.

Az is sokatmondó hogy a »nemzeti együttműködés rendszere« egy társadalmilag égető kérdést úgy kezel, hogy még csak a vitát sem vállalja fel. Ha valamiből látszik ennek komolytalansága akkor az az, hogy a Fidesz-KDNP az ezzel kapcsolatos kezdeményezésnek még a tárgysorozatba vételét is elutasította. Ennél is súlyosabb, hogy a pártszövetség még csak azt sem tartotta szükségesnek, hogy elmondja a nyilvánosságnak, miért nem látja szükségesnek a kérdés tárgyalását. Még lesújtóbb volt a kép akkor, amikor az Index tudósítói erről néhány képviselőt megkérdeztek. A választók kedvéért örökítsük meg neveiket és indokaikat: Kerényi János »Fidesz sajtóosztály«, Szücs Lajos, »Impotens a társadalom«, Balla György aki elmenekült, Heintz János aki szerint ez személyiségi jogokat sért (nem sértett volna U.K.), Boldog István »majd amikor el kell számolnom a választóimmal akkor el fogom mondani miért szavaztam nemmel«, csak arról tettek tanulságot, hogy biodíszletek az Ország Házában.

Külön elgondolkodtató, hogy miért negligálja a Fidesz-KDNP ezt az ügyet ennyire látványosan, miközben szinte személyes kérdést csinál a kommunizmus áldozatainak emléknapjából és az egyedül Biszku Bélára szabott törvényből. Nehéz elhessegetni azt a látszatot, hogy ezekben a látszólag antikommunista gesztusokban a pártszövetséget kizárólag aktuálpolitikai hatalmi érdekei és nem erkölcsi megfontolások vezérlik.

Hatalmi szóval a kritikus hangok egy ideig elnémíthatóak. Mi várható viszont attól a társadalomtól, aki az effajta politikai machinációk hatására csak azt gondolhatja, hogy a parlamentarizmus és a demokrácia nem más mint porhintés? Magyarország mostani kormánya ezzel a lépésével saját jövőjét is aláássa.”