Elhunyt M. Kiss Sándor

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy M. Kiss Sándor, Széchenyi-díjas történész, Karunk professzor emeritusa, a Történettudományi Intézet korábbi intézetvezetője elhunyt.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy M. Kiss Sándor, Széchenyi-díjas történész, Karunk professzor emeritusa, a Történettudományi Intézet korábbi intézetvezetője elhunyt.
Lezárult a Pázmányon az etikai eljárás a három, HVG-be LMBTQ-párti cikket író pszichológus oktatóval szemben, mutatjuk az eredmény, s hogy miről szólt az egész. A Mandinernek Birher Nándor, a Pázmány bölcsészkarának dékánja nyilatkozott.
Ignorálják a nekik nem tetsző tudományos kutatásokat, amiket kilistázok nekik.
A szólásszabadság nem szivárványszabadság, és a tudományos vita nem egyenlő a liberális érzékenyítés szakszerűnek álcázott terjesztésével.
Két budapesti egyetem is együttműködik azért, hogy az alacsony jelentkezés ellenére megőrizzék a hagyományos bölcsész szakok hallgathatóságának lehetőségét.
18. századi húsvéti misztériumjátékot állított színpadra a Pázmány bölcsészkarának színtársulata. Használhatóak-e ma is ezek a drámák? Valóban vallásos volt-e a nép? A téma szakértőjét, Medgyesy S. Nobert művelődéstörténészt kérdeztük.
A Pázmány germanisztika szakjának bezárásától volt hangos a média február elején, az ellenzéki lapok a kormányra lőcsölték a bölcsészet bajait.
Az elmúlt tizenöt év alatt csak olyan amerikai pályázatokon nyertek támogatást, amelyeken más magyarországi intézmények is elindultak.
A bécsi tudós számára kész öngyilkossággal érne fel, ha Humboldt nyelvén publikálna. Francesca Rivafinoli írása.
Az Átlátszótól a Mandinerig és az MCC-ig: Hont Andrással és Szilvay Gergellyel indít politikai marketing és kommunikációs tanácsadó-képzést az egyetem.
Makacsul tovább él a magyar közélet egyes bugyraiban a „ne történjen semmi, ne változzon semmi” posztkádárista pocsolyaérzete.
Az egykori Magyar Rádió helyén építenék fel Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát.