Isteni szférákba emelték a tanítványt – a 18. századi csíksomlyói húsvéti drámák ma is átélhetők

A Boldog Özséb Színtársulat (BÖSZK) a budapesti Újszínház szervezte VIII. Keresztény Színházi Fesztivál keretében, 2025. április 9-én mutatta be a 18. századi népi drámákra alapozott csíksomlyói misztériumjátékát Szatai Dóra rendezésében. Ennek kapcsán beszélgettünk a színtársulat alapító-vezetőjével, Medgyesy S. Norbert művelődéstörténésszel, a PPKE BTK Újkori Történeti Tanszék egyetemi docensével, a Régi Magyar Dráma Kutatócsoport tagjával és a Szent István Tudományos Akadémia tagjával.

Miért kutatja a közép- és barokk kori misztériumjátékokat?

A téma és a műfaj szeretete a misztériumjáték fogalmából és sokszínűségéből adódik. A misztériumjátékok eredetileg a XIII–XV. század nyugat-európai városaiban a teremtéstől az utolsó ítéletig az egész üdvösségtörténetet végigjáró, Jézus Krisztus életét (elsősorban születését és kereszthalálát) kihangsúlyozó, gyakran 2-3 napig tartó, 40-50 ezer sorból álló színi előadások voltak. A zene és a tánc adta lehetőségekkel is élve, legtöbbször a nagyvárosok piacterein mutatták be a civil lakosokból álló vallásos társulatok tagjai. A színpadon hiteles lelkiséget nyújtottak, összművészeti eszközökkel tették érthetővé és szemléletessé, egészen átélhetővé 

Lényegét találóan fejezi ki német Geistliches Spiel (lelki játék), a spanyol auto sacramentale (szentséges cselekmény) vagy az itáliai sacra rappresentazione terminológia. Magyarországon a XVI. század első felében papírra vetett magyar nyelvű kódexek devóciós passiói és Mária-siralmai mellett a XVII–XVIII. századi protestáns biblikus drámák és a XVIII. századi csíksomlyói misztériumjátékok tartoznak ebbe a körbe. Nagyon izgalmas, hogy a csíksomlyói drámaszövegek középpontjában mindig a jézusi szenvedéstörténet áll, de nemcsak bibliai, hanem azokkal egybeolvasztva apokrif és középkori eredetű motívumokat is bemutattak és magukba sűrítettek a helyi népi kultúra elemeit is. 

Számomra a legfőbb kérdések mindezzel kapcsolatban: melyek azok az irodalmi és művészeti eszközök, amelyekkel hitelesen és közérthetően tudtak ábrázolni isteni titkokat? A csíksomlyói színdarabokban feldolgozott motívumoknak, jelenttípusoknak melyek a művelődéstörténeti előzményei, azaz mi a drámaszövegek bibliai és hagyománybeli, elsősorban késő középkori, reneszánsz és barokk kori forrásvidéke? Valamint egy újabb kérdéskörként: 

Hogyan hatott kölcsönösen egymásra a néphagyomány és a drámaíró tudása, szándéka? 

És milyen válaszok születtek eddig?

Közel harminc esztendő munkája nyomán elmondhatjuk, hogy egy sokrétű, színes, egyszerre elmélkedő, természetfeletti és ugyanakkor emberi; kézzelfogható és allegorikus; középkori, barokk, népi és ugyanakkor a XXI. században is katarzist adó, izgalmas világ tárul elénk e színjátékok tanulmányozása közben. E kutató és elemző munka tudományközi vizsgálódást kíván elsősorban az irodalom-, színház-, dráma-, zene-, kegyesség- és művelődéstörténet területén.

Mestertanárom, Kilián István (1933–2021) színház- és drámatörténész által alapított és tanítványaiból álló Régi Magyar Dráma Kutatócsoport munkájaként, Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna szerkesztésében, a Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. századi sorozatán belül az összesen hat vaskos, Ferences iskoladrámák című kötetben, mintegy ötezer oldal terjedelemben látott napvilágot a teljes csíksomlyói drámakorpusz; a zenei részeket Kővári Réka tette közzé, a sajtó alá rendezésben jómagam is közreműködtem.

Kik, milyen céllal írták ezeket, mik voltak a fő tematikák?

A csíksomlyói ferences gimnázium diákjai 1721 és 1785 között majdnem minden esztendő nagypéntekén, a saját ferences rendi tanáraik által írt, anyanyelvű, versbe szedett, 70–100, sőt, 130 gimnazista diákszereplőt felvonultató misztériumjátékot mutattak be. 

Más ünnepeken, például pünkösd szombatján, úrnapján és Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én is tartottak színi előadásokat. A csíksomlyói színjátszás földrajzi szempontból a legkeletebbre; időben a legtovább, az 1780-as évekig őrizte meg Európában a középkori misztériumdrámák sajátságait és motívumrendszerét. A magyar művelődés- és lelkiségtörténetben páratlan, sajátos és szerves egységet képező, rendkívüli értékű drámaegyüttesnek tekintendő. Csíksomlyó az előadások által vált a tömegeket vonzó magyar nyelvű színjátszás bölcsőjévé. 

Ezek a drámák mennyire érhetnek el a ma emberéhez?

A szokás szerint felvonásokra és jelenetekre osztott drámák szövege ma is érthető, élvezhető. Allegorikus alakjaik, például Irgalmasság, Igazságosság, Lelkiismeret, Ártatlanság, Szeretet, Fájdalom, Hit, Remény, az angyalok és a fő bűnök, így a Fösvénység, Bujaság, Restség, Gőg, valamint a Világ, Test, Részegség, továbbá az érzékek, azaz az Ízlés, Szaglás, Látás 

Krisztus szenvedéstörténetét, annak mondanivalóját, üdvösségtörténeti összefüggéseit (megtestesülés, megváltás) és teológiai hátterét a legmagasabb és egyben népi irodalmi szinten, azaz nívós közérthetőséggel és megfelelő (nem túlzott) érzelmi hozzáadással ábrázolják. Ezzel a csíksomlyói ferences drámaírók és növendékeik évszázadok távlatából is tanítanak és bűnbánattartásra sarkallva tükröt állítanak a szereplők, az olvasók és a nézők elé egyaránt – történelmi korszaktól, társadalmi rangtól és beosztástól függetlenül.

Rendszerint elhangzik a vád, hogy a korabeli nép nem is volt vallásos. Megállja-e a helyét ez a megállapítás? És hogyan hatott rájuk a passiójáték-előadás?

Feljegyzések és többek között a zarándokhelyeken vezetett csodafeljegyzések, az úgynevezett mirákulumok tanúsítják, hogy 

Megfordítanám a kérdést: mennyiben szolgálták ezek a drámaelőadások az egyéni és közösségi vallásosságot? A misztériumjáték-előadások a vallásos érzületet erősítették, a színpadi hitoktatás által racionálisan megalapozták és egyúttal élményt adtak a nagyrészt írástudatlan nézőknek. 

Krisztus szenvedéstörténetét Csíksomlyón a négy evangélium passiójának összeolvasása alapján vitték színre. Emellett összesen 53 misztériumeseményt és jézusi példabeszédet, valamint a Biblia allegorikus értelmezéseként 71 ószövetségi előképet mutattak be. A helyi színi gyakorlat a bibliai történekekkel allegorikus moralitáselemeket és középkori, apokrif eredetű motívumokat olvasztott eggyé. Olyan, gyakran az évszázadok során mindenki által megismert, a nép körében már-már kanonizálttá vált eseményekről (például a Jézus és Mária búcsúzását bemutató betániai jelenetről) van itt szó, amelyeket az egyház hagyománya éltetett és kegyesen hihetőnek tartott. Mindezen jelenetek részeként valóságos teológiai oktatás hangzott el verses formában az egyes szereplők ajkáról a Szentháromságról és azon belül a Filioque-kérdésről, a világ teremtéséről, az angyalokról és a bukott angyalokról (ördögökről), a világban lévő rossz (hét főbűn) eredetéről, az ember bűnbeeséséről, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról, szüzességéről és mennybevételéről, az egyszülött örök Ige megtestesüléséről (vö. égipör-jelenetek) és e világra születéséről, a szenvedés értelméről, a szeretetről, a bűnbánatról, az Eucharisztiáról és az utolsó ítéletről.

Mi volt a szerepe és sajátos módszere a nagypénteki misztériumjátékoknak? Miben térnek el ezek a leginkább a ma megszokott formáktól, és miben hasonlítanak?

Egy fontos pasztorációs és egyben pedagógiai módszert emelnék ki: nemcsak az adott teológiai kérdésről beszélgettek vagy elmélkedtek elvont módon a szereplők, hanem ők maguk mondták el kifejezetten oktató tartalmú szöveggel a saját lényegüket. E drámáknak nem csupán a cselekménye, de az isteni, az allegorikus és a valóságos szerepneve is tanít és önmagában kifejezi az adott színdarab és a benne megszólaló hittartalom lényegét. Voltaképpen 

Eközben a szereplő diák verstant és prózát, gregoriánt és még inkább népéneket, továbbá jó kiállást és beszédtechnikát sajátított el. A szakrális témájú előadással folyamatosan imádkozott és több ezres tömegnek adott hitélményt. 

Mindennek mozgatórugóját az jelentette, hogy a Krisztus szenvedésén rendszeresen elmélkedők számára XIII. Benedek pápa a Paternae Sedis bullájában 1725-ben – a megfelelő szentségi feltételekkel – búcsúkiváltságot adott. A Csíksomlyó-iskola egyik lényeges – klasszikus és modern – módszere az volt, hogy komplex módon összekapcsolta a paraliturgikus kultuszt és a kultúrát, a tanulóknak azonnal a legtöbbet adta: a diák maga lehetett egy nagypénteki előadáson akár a Szentháromság egyik személye is. 

A funkcionális szerepet betöltő előadás során a gimnazista hittanuló vált hitoktatóvá azáltal, hogy tartalmas és szent szövegeket kikiáltott, eljátszott és elénekelt jó dallamokon, miután a tanár átelmélkedte vele a megjelenítendő szerepet. A napjainkban sokat emlegetett élménypedagógia tartalmas, tényszerű, megfelelően szakrális stílusú és kellőképpen lírai módszerét nyújtották a csíksomlyói ferencesek. Rájuk jellemző módon anyanyelven tették mindezt. A közösséget népénekekkel és az előadásokhoz tartozó körmenetekkel, volt, hogy kálváriajárással vonták be a cselekményekbe.  

Fotó: Kohár Dominika Atália / Új Színház