Téved a Pázmány három, HVG-be cikket író, LMBTQ-párti pszichológus oktatója

„‘Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű’ címmel írt a HVG-be Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete pszichológus oktatói cikket a HVG-be. 

A szerzők többek közt ezt írják: ‘Legyen szó a Pride betiltásáról vagy a homoszexualitásra utaló könyvek befóliázásáról, a jogkorlátozások visszatérő indoka a gyermekek védelme. Ezzel szemben számos kutatás igazolta, hogy az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyermekei között nincs különbség az általános egészségi mutatók, a tanulás, az érzelmi nehézségek és az azokkal való megküzdés terén.’

Ha jól látom, a cikkben összesen két kutatást linkelnek. Hát, én többet fogok felsorolni eme poszt végén.

Szomorú, hogy épp a Pázmány oktatói nincsenek tisztában a szakirodalom egészével. Persze az is lehet, hogy elfogadják a progresszív tudósok azon álláspontját, hogy azok a kutatások, amelyek nem igazolják elvárásaikat (‘nincs különbség’), azok egyszerűen a ‘rossz tudomány’ termékei, vagy áltudományos akármik. Ez azonban nem igaz. 

Az általuk kifelejtett szakirodalom listája a poszt végén olvasható.

A Pázmányon 2020-ban megvédett doktori disszertációmban is összefoglaltam a kutatástörténetet, ez benne van a disszertációm könyvváltozatában is (A melegházasságról. Kritika a klasszikus gondolkodás fényében, Századvég, 2020).

Számos kutatás van, ami ellentmond a három pázmányos pszichológus álláspontjának. A legtöbb vitát Mark Regnerus texasi szociológus professzor 2012-es kutatása váltotta ki, akinek az ügyét összefoglaltam a tavasszal a Valóság folyóiratban megjelent tanulmányom, melynek címe:

Mark Regnerus és a tudományos kirekesztés módszertana

Az addig szociológussztárnak tartott Mark Regnerus és kollégái 2012-ben jelentették meg hatalmas kutatásuk eredményét a Social Science Research című tudományos folyóiratban (Q1, hat lektor) – ez az Új Családi Struktúrák Tanulmánya (New Family Structures Study, NFSS). 

A meleg férfiak melegkapcsolatában felnevelt gyermekeknél ez a negyvenből 11-re igaz. Az ilyen gyermekek és fiatalok inkább hasonlítanak az egy szülő által nevelt gyermekekhez. Az olyan változók kiszűrése után, mint a kor, nem, nemzetiség, stb, az derült ki: a homoszexuális vagy leszbikus pártok által nevelt gyermekek közt (akik az egyik fél korábbi, heteroszexuális kapcsolatból származó biológiai gyermekei) később háromszor annyi a munkanélküli, mint a hagyományos családokban nevelkedettek között, és csaknem négyszer annyian szorulnak szociális segítségre. Azon fiatal felnőtteknek, akiket olyan nő nevelt, akinek volt leszbikus kapcsolata, a 28 százaléka munkanélküli, szemben a hagyományos családban nevelkedettek 8 százalékával. Az első kategóriába tartozók 40 százaléka csalta meg házastársát vagy élettársát, míg a második csoportba tartozóknak csak a 13 százaléka. Az első csoport 19 százaléka vett részt pszichoterápiás kezelésen depresszió, aggályoskodás vagy épp kapcsolatai sikertelensége miatt, míg a második csoportnak csak a 8 százaléka.

Aggodalomra adnak okot a kutatás korai szexuális iniciációra és molesztálásra vonatkozó adatai, amelyek egyértelműen ellentétesek a 2010-es National Longitudinal Lesbian Family Study (lásd később) eredményeivel. A leszbikus anya által nevelt gyerekek 23 százaléka bevallotta, hogy „szexuálisan érintette” őt az anya vagy annak partnernője; és 31 százalék bevallotta, hogy szexre kényszerítették akarata ellenére. Ugyanez vonatkozik a homoszexuális apa által nevelt gyerekek 25 százalékára. A leszbikus anyák által neveltek 20 százaléka és a homoszexuális apa által neveltek 25 százaléka nemi úton szerzett betegségben szenvedett.

A Social Science Research eme száma még két hasonló tanulmánynak adott helyet. Paul Amato szociológus szerint Regnerus tanulmánya problémái ellenére épp módszertani szofisztikáltsága miatt emelkedik ki, és lényegében minden korábbi tanulmánynál jobb. 

Loren Marks, a Louisianai Egyetem professzora pedig az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által hivatkozott azon 67 kutatást vizsgálta ugyanezen lapszámban (tehát Social Science Research, Q1), amely alapján a szervezet problémamentesnek nyilvánította az azonos neműek kapcsolatának keretei között való gyermeknevelést, és arra jutott, hogy a

Az APA által hivatkozott kutatásoknál rossz volt a mintavétel, kicsik voltak a minták, 26-nál nem voltak heteroszexuális kontrollcsoportok, ahol voltak, ott gyakran egyedülálló anyákat használtak kontrollcsoportként, az eredmények ellentmondásosak, hiányoznak a területileg és időben kiterjedt vizsgálatok, valamint éppenséggel épp az APA által előirányzott statisztikai követelményeknek sem felelnek meg. Többségük felső-középosztálybeli, fehér leszbikus párok gyermekeit vizsgálta, és egyik sem készített utánkövetést: nem vizsgálták, mi lesz a felnövő gyermekekkel évek múlva. Azaz ezen tanulmányok nem megbízhatóak.

Persze Mark Regnerus ellen megindult az úthenger, áltudósnak kiáltották ki, etikai eljárást indítottak ellene, mivel a kutatása eredményei nem igazolták a progresszív politikai elvárásokat. A hat lektorra, akik lektorálták kutatását, ráhívtak egy árva szupervízort, Darren Sherkat szociológia professzort, akiről közben kiderült, hogy minősíthetetlen hangnemben szokta ekézni a konzervatív meggyőződésű tudósokat. De Regnerusnak a "botrány" után két könyve is megjelent az Oxford University Pressnél, aligha lehet tehát átudósnak kikiáltani.

Regneruséhoz hasonló eredményekre jutott például Paul D. Sullins (Catholic University of America) és Sotirios Sarantakos. 

Sullins szerint átlagosan rosszabbul teljesítenek azon gyermekek, akik nem élnek együtt mindkét biológiai szülőjükkel, akkor is, ha ketten nevelik őket, és ez független a nevelőszülők iskolázottságától, etnikumától, s attól is, hogy házasok-e vagy sem. (És a Demography – Q1 –, amiben úgyszintén megjelentek az eredményei, semmilyen mérce szerint sem predátorlap – ezt csak azért írom, mert az egyik megjelenési helyt predátorlapnak kiáltotta ki az a kutató, akit kritizált.)

Sotirios Sarantakos ausztrál kutató például 174 iskolás gyermek képességeit vizsgálta meg húsz területen. A legjobban a házas különnemű párok, legrosszabbul a melegpárok által nevelt gyermekek teljesítettek. (Children Australia, Q3-Q4)

A Genderelmélet kritikája című kötetemben külön fejezet foglalkozik azzal, hogy vajon tényleg egyenlőek-e a a különféle családmodellek, és a szakirodalom alapján arra jutok, hogy nem azok. Vannak persze az élet szülte kényszerhelyzetek. 

Például svéd kutatók, akik 24, 1987 és 2007 közt megjelent tanulmányt néztek át, amelyek összesen 22300 alanyt vizsgáltak, rámutattak, hogy azok a gyermekek, akik együtt éltek a szüleikkel, édesanyjukkal és édesapjukkal, kevesebb viselkedési problémával küzdenek. Az apáknak különösen is aktív szerepük van a lányaik pszichológiai és fiaik viselkedési zavarainak leküzdésében, csökkenésében. Az apával való folyamatos kapcsolat csökkenti az esélyét annak, hogy a gyerek szembekerül a törvénnyel, erősíti a kognitív képességeket, mint az intelligencia, a logika, és a nyelvi fejlődésnek is hasznára van. A svéd uppsalai egyetem professzora, Anna Sarkadi, aki az egyetem női és gyermekjóléti tanszékének tanára, figyelmeztet: a pozitív apafigurával találkozó gyermekek jobbak a tanulásban, és jobb kapcsolatot alakítanak ki mindkét nem képviselőivel. A nők esetében a jó apa jobb partnerkapcsolatokhoz és jobb mentális-pszichikai állapothoz vezet. (Sarkadi et al. 2008, Acta Paediatrica, Q1)

Az apák és anyák közti, fent taglalt különbségeket számos más kutatás is igazolja, s mindez nem meglepő, tekintve a női és a férfi gének, hormonok, agy és psziché közti, a puszta anatómián jóval túlmutató különbségeket. Az apák (és a hagyományos család) szerepét lebecsülők úgy tartják, nem az az elsődleges, hogy kikből áll a család, hanem hogy mit nyújtanak a szülők.  Azonban tévednek. 172 kutatás elemzése például meghatározó különbségeket talált az anyák és apák szerepét illetően. Azaz 

(Lytton-Romney 1991. Psycholigical Bulletin, Q1)

És akkor még ide lehetne hozni az elvált szülők gyermekeit, a nevelőszülőknél nevelkedőket és így tovább. Ezek lehetnek szükség szülte, adott helyzetben jobb kényszermegoldások. Jellemző például az örökbefogadott gyermekek esetében a biológiai szüleik utáni fokozott érdeklődés. 

Mint Schumm felhívja a figyelmet a könyvében, számos kutatás megkérdőjelezi azt a bevett állítást, hogy a biológiai kapcsolat nem fontos a normális fejlődéshez. (Pl.: Sullins 2015a, Reczek-Spiker-Liu-Crosne 2016, Demography, Q1)

Walter Richard Schumm (Kansas State University) és Duane Crawford például rámutatnak, hogy a szexualitás területén végzett társadalomtudományos kutatások a probléma összetettsége miatt igen nehéz feladattal néznek szembe, a kutatók módszertani problémákkal küzdenek, ráadásul befolyásolja őket a saját értékrendjük. (Linacre Quarterly, Q2-Q4; Psycholigical Reports, Q3, azóta Q2.) Same-Sex Parenting Research: A Critical Assessment című kötetében Schumm a teljes kutatási anyagot megkritizálja, érdemes elolvasni. 

Schummék egy tanulmányban azt a következtetést vonják le: 

‘Példák vannak arra vonatkozóan, hogy az alapvető, úgynevezett tények, mint például, hogy hány gyermeket nevelnek fel azonos nemű szülők, teljesen tévesek voltak; hogyan elfogadták a nem véletlenszerű, megfelelő mintákat, jóllehet véletlenszerű nemzeti minták sok éve léteznek; hogyan sérültek a mintatervek; és hogyan végeztek hibás statisztikai elemzéseket. Úgy tűnik, hogy a politika szerepe sok esetben felülírta a tudományos józan észt és a szabványszerű módszertani protokollokat, ezzel károsítva a társadalomtudósok hitelességét, a társadalomtudomány területét és számos társadalomtudományos szakmai szervezet integritását. Az ilyen gyengébb kutatások általánosságban és a konkrét folyóiratcikk-eredményeket tekintve, minthogy úgy tűnik, hogy 

(Schumm-Crawford 2015)

Az esetleg valaki arra gondolna, hogy oké, de a nem heteró párok gyermekei a diszkrimináció és el nem fogadás miatt teljesítenek rosszabbul, akkor a válaszom az, hogy ez az állítás sem biztos, hogy tartható. (Ujma 2022, Psychiatria Hungarica)

Mindemellett felhívnám a három pszichológus figyelmét 

(Nathan Honeycutt és Lee Jussim kutatásai, pl. Psychological Inquiry, Q1). 

Egyébként a Pázmány szabályzata szerint az oktatók fele katolikus kell legyen, a többieknek pedig a munkaszerződésükben el kell fogadniuk az egyetem katolikus értékrendjét. A három pszichológus valóban kért publikálási engedélyt, amit valóban meg is kaptak, ám a kérelmükben teljesen más téma szerepelt – csak ha már a 444 ezen méltatlankodik, érdemes megemlíteni ezt a momentumot. Idézem a kérelmet. ‘1. téma: az altruista, odaforduló attitűd egészségvédő hatása a vallásos hit tükrében.‘ ‘2. téma: a tudomány és hit kapcsolata. Elemezzük, hogyan jelenhet meg a hit egy olyan racionális és objektív területen, mint az empirikus kutatás.’ Ráadásul a három oktató nem a saját nevében nyilatkozott, hanem az egyetemre is hivatkoztak.

Jelezném amúgy, hogy 

 javaslom ezügyben például Edward Feser, a Los Angeles-i  Pasadena City College filozófus professzorának és Richard Swinburne, Oxford nyugalmazott filozófus professzorának könyveit tanulmányozni. 

Azt is jelezném, hogy a ‘minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű’ kijelentés társadalomtudományosan nem igazolható, és ez inkább filozófiai-teológiai kérdés. A katolikus egyház tanítása szerint vannak objektíve rendetlen vágyaink és érzelmeink, és kb az egész LMBTQ-cucc ide sorolható. A teremtés rendjének (‘férfinek és nőnek teremtette’, nemi komplementaritás) semmibe vétele megelőz minden empirikus és sikerességközpontú vizsgálatot. 

Frissítés: nem azt állítom, hogy az igazság kizárólag ezeknél a szerzőknél van, hanem hogy a három pszichológus egyoldalúan idézte a szakirodalmat (meg mondjuk két tétel nem tétel), és a minimum, amit elmondhatunk, hogy nincs tudományos konszenzus a kérdésben.

És akkor a szűkített szakirodalomlista:

Ana Samuel ( szerk.): No Differences? How Children in Same­Sex Households Fare. The Witherspoon Institute, 2014.

Mark Regnerus : How different are the adult children of parents who have same-sex relationships? Findings from the New Family Structures Study. Social Science Research, 2012. 41:4. 752–770. 

Paul Amato: The well-being of children with gay and lesbian parents. Social Science Research, 2012. 41:4. 771–774.

Loren Marks: Same-sex parenting and children’s outcomes: A closer examination of the American psychological association’s brief on lesbian and gay parenting. Social Science Research, 2012. 41:4. 735–751.

Paul D. Sullins: Emotional Problems among Children with SameSex Parents: Difference by Definition. British Journal of Education, Society, and Behavioural Science, 2015. 7:2. 99–120. 

Paul D. Sullins: Sample Errors Call Into Question Conclusions Regarding Same-Sex Married Parents: A Comment on “Family Structure and Child Health: Does the Sex Composition of Parents Matter?” Demography, 2017, 54:6, 2375–2383.

 Paul D. Sullins: The case for mom and dad.  Linacre Quarterly, 2021, 88:2, 184-201.

Sotirios Sarantakos: Same­sex Couples. Sydney, 2000, Harvard Press.

Sotirios Sarantakos: Children in Three Contexts: Family, Education, and Social Development. Children Australia, 1996. 21:3. 23–31.

Walter R. Schumm – Duane W. Crawford: Difficulties With Methodology in Social Science Research With Controversial Issues Regarding Human Sexuality. The Linacre Quarterly, 2023. 90:2. 194–216. 

Walter R. Schumm: A Review and Critique of Research on Same-Sex Parenting and Adoption. Psychological Reports, 2016. 119:3. 641–760.

Walter R. Schumm – Duane W. Crawford: Violations of Fairness in Social Science Research: The Case of Same-Sex Marriage and Parenting. International Journal for the Jurisprudence of the Family, 2015. 67. 

Walter Schumm: Same-Sex Parenting Research: A Critical Assessment. Nielson, 2018.

Anna Sarkadi et al: Fathers’ involvement and children’s developmental outcomes: a systematic review of longitudinal studies. Acta Paediatrica, 97. 2008/2. 153–158.

Hugh Lytton – David M. Romney 1991: Parents’ differential socialization of boys and girls: A meta-analysis. Psychological Bulletin, 109. 267–296.

Ronald Rohner  – Robert Veneziano, 2001: The Importance of Father Love: History and Contemporary Evidence. Review of General Psychology, 5. 2001/4. 382–405.

Margaret McCarthy (szerk.): Recovering Origins: Adult Children of Divorce. Eerdmans Publishing, 2015.

Reczek, C., Spiker, R., Liu, H., & Crosnoe, R.: The promise and perils of population research on same-sex families. Demography, 2017, 54, 2385-2397.

Ujma P. Péter: A kisebbségi stressz okozza-e a szexuális kisebbségek rossz mentális egészségét? Psychiatria Hungarica: A Magyar Pszichiátriai Társasag tudományos folyóirata 37(4):378-388.

Szilvay Gergely: Mark Regnerus és a tudományos kirekesztés módszertana. Valóság 2024 április, 1-10.

Szilvay Gergely: A melegházasságról. Kritika a klasszikus gondolkodás fényében. Budapest, 2016, Századvég. 242-267.

Szilvay Gergely: A genderelmélet kritikája. Alapjogokért Központ, 2021. Tényleg egyenlőek-e a különböző családmodellek? c. fejezet.

Szilvay Gergely: A genderelmélet kritikájának vázlata. Bioetikai Szemle, 2023/1.

Sherif Gergis - Ryan T. Anderson - Robert P. George: What Is Marriage?: Man and Woman: A Defense. Encounter, 2020. (Korábban megjelent rövidebben: Harvard Journal of Law & Public Policy, 2010, 34/1., ekkor Q2)

Nathan Honeycutt – Lee Jussim: A Model of Political Bias in Social Science Research. Psychological Inquiry, 2020. 31:1. 73–85. 

Nathan Honeycutt – Lee Jussim: Political bias in the social sciences: A critical, theoretical, and empirical review. In: Frisby, C.L., Redding, R.E., O'Donohue, W.T., & Lilienfeld, S.O. (szerk.): Ideological and political bias in psychology: Nature, scope and solutions. New York, 2023, Springer.