Stroke-t kapott a tévés legenda: a Balatonnál érte a tragédia

2025. augusztus 18. 12:29

Lánya mentette meg Rózsa György életét.

2025. augusztus 18. 12:29
null

Néhány héttel ezelőtt még a Balatonnál nyaralt Rózsa György, amikor váratlanul stroke-t kapott.

Ezt is ajánljuk a témában

Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam”

– nyilatkozta a Story magazinnak a műsorvezető.

Annyi erőm még maradt, hogy odakiabáltam partra a lányomnak, hogy ’Csilla, segíts!’ Ő azonnal beugrott a vízbe, segítségért kiáltott, így azok is észlelték a bajt, akik közel voltak hozzám, és kihúztak a vízből. Köhögtem, hiszen sok vizet nyeltem” – részletezte az eseményeket a tévés.

A helyszínre sietőmentők a kaposvári kórházba szállították a tévést. Az ott elvégzett 

koponya CT-ből kiderült, Rózsa György streoke-ot kapott. 

„A sürgősségin Nagy Csaba főorvos úrhoz kerültem, hálás vagyok neki és mindenkinek, aki részt vett a gyógyításomban, és a lányomnak, amiért észlelte, hogy rosszul vagyok, és megmentett. Két napot töltöttem az intenzíven és kettőt a neurológiai osztályon” – idézte fel az eseményeket Rózsa György.

A híres műsorvezető maradandó sérülés nélkül épült fel az esetből.

Nyitókép: ALAIN JOCARD / AFP

***

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2025. augusztus 18. 13:32
"stroke-t" "streoke-ot" Mandi, ebben a kurva nagy digitális polgári forradalomban nem kellene felvenni valakit, aki minimális szinten tisztában van a magyar helyesírás szabályaival ? Segítek, mert magatoktól úgyis lusták lesztek utánanézni: "stroke-ot"
Válasz erre
2
0
egonsamu-2
2025. augusztus 18. 13:29
Tisztelt nem magyar mandisok: a "streoke" magyarul agyvérzés. Már akkor is létezett amikor még nem a mesterséges hülyeség irogatta a cikkeket... Vagy a cikkíró netán természetes hülye?
Válasz erre
1
1
pulsarito
2025. augusztus 18. 13:13 Szerkesztve
ez biztos valami fizetős kórházban volt, mert a magyar egészügynél bármelyik közép-afrikai kórház is jobb. legalábbis a balos hazudozók szerint! Rózsa Gyurinak pedig jobbulást!
Válasz erre
3
2
rugbista
2025. augusztus 18. 12:55
Jobbulást!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!