Obama úr a a nemzeti, konzervatív, keresztény alakok felé sajnos nem érzékenyít – vajon miért?
Ha híres ember mond valamit, akkor is odafigyelünk rá, akkor is bekerül a médiába, ha komplett baromságot beszél. Pláne olyankor hat ez furán, ha az illető szakterületével és kompetenciáival nem kellően kompatibilis az állítása. (Ilyen lehet az, ha rapénekes vagy akár matematikus politikáról, történelmi folyamatokról szól.)
Most azonban a hazai mocsár helyett nemzetközi vizekre evezve, Barack Obama egy érdekes mondatán akadtam fenn.
Egy amerikai exelnök, noha a világ elvileg legnagyobb hatalmát tartja (tartotta) a kezében (és képességeinek ezzel illene arányban lennie), azért csinálhat és beszélhet butaságokat. (Még a római pápa tévedhetetlensége is csak hit és erkölcs dolgában tett ex cathedra kijelentéseire érvényes.)
Biden alatt megtanultuk, hogy a hülyeség már-már alapvetés,
de ne hallgassuk el Trumpnak a szinte az elődjét idéző performanszát sem, amikor a labdarúgó klubvilágbajnokságon a győztes Chelsea-vel együtt ünnepelt a dobogón, mintha legalábbis tulajdonosa, edzője vagy középcsatára volna a csapatnak.
Vissza Obamához, aki rögtön elnöksége első évében Nobel-békedíjat kapott
(szegény II. János Pálnak 27 évnyi pápasága is kevés volt ehhez,
de például az Európai Uniótól sem vonták vissza a 2012-es címet, noha három esztendeje folyamatosan fűti a háborús pszichózist, és fegyverekről álmodozik reggel, délben, este és minden hullámhosszon). Obamát a kitüntetés nem tartotta vissza attól, hogy eközben újabb amerikai katonákat küldjön Afganisztánba, Oszama bin Ládent egy kommandós rajtaütéssel levadásztassa tizenkétezer kilométernyi távolságból, Pakisztánban.
Az ő idejére tehető az Iszlám Állam megalakulása, és ő volt az, aki lehallgattatta szövetségese, Angela Merkel telefonját.
De az is ő volt, aki egy most feloldott titkosított dokumentum tanulsága szerint tudott arról, hogy az akkori titkosszolgálatok teljesen valótlanul úgy próbálták beállítani Trump 2016-os győzelmét, mintha azt orosz befolyásolással érte volna el.
Az általam idézendő megszólalása azonban nem ezekhez a világpolitikailag jelentős és sokszor részleteiben csak kevesek által ismert rejtélyekhez kötődik. Az USA első színesbőrű elnöke ezúttal azt tartotta lényegesnek kiemelni – sejtvén, hogy nagy figyelmet kap, még Budapesten is publicisztika születik róla –, hogy
a férfiaknak „szükségük van LMBTQ-barátokra, hogy kedvességet és empátiát mutassanak, és hogy példaképek legyenek a saját gyerekeik számára
(…) ha aztán lesz egy fiad, aki meleg vagy nem bináris vagy bármi más, akkor legyen valaki, akire azt mondhatják: »Oké, nem vagyok egyedül ezzel, igaz?«. Szerintem ez a közösség megteremtése.”
Ezt is ajánljuk a témában
Hozzátette: a férfiaknak „szükségük van LMBTQ-barátokra, hogy kedvességet és empátiát mutassanak, és hogy példaképek legyenek a saját gyerekeik számára, akik esetleg melegként vagy nem binárisként mutatkoznak be.”
Ezen az alapon néger (négereknek fehér), ázsiai, cigány, zsidó,
atomfizikus és hajléktalan, kőműves és ügyvéd, Fradi- és Újpest-drukker barátra is szükség lehet.
De ki győz ilyen kiterjedt kapcsolatrendszert ápolni, és akkor hol kapnak helyet a vele egyívásúak? Vagy azokat inkább kerülje, mert csak a negatív sztereotípiákat erősítik egymásban?
No és nem árt féllábú, gluténérzékeny és szénanáthás is, mert ha esetleg lesz egy féllábú vagy allergiás fiad, mutathasd neki, nincs egyedül.
Csak hát az a helyzet, hogy az ember a világról nem kizárólag személyes kapcsolatok útján szerez képet; elég keveset is tudnánk róla, ha így lenne. Fura, hogy egy korábbi amerikai elnök így képzeli el ennek működését. Vajon volt-e orosz vagy kínai barátja a kellő rálátás kedvéért? Vagy kizárólag a homoszexuálisok iránti tolerancia az egyetlen releváns empátia a személyiségünkben?
De honnan szerzünk ennyi meleget?
Éppen ezért reklámozzák és próbálják erre ránevelni az ifjúságot, hogy mindenkinek jusson meleg barát?
Sok társadalmi csoport van még, amelyik megszenvedi az együttérzés hiányát; a filmekben és sorozatokban kötelezően megjelenő, valamiért preferált kisebbségi karaktereken kívül mások iránt is növelhető volna az empátia.
Mondjuk a nemzeti, konzervatív, keresztény alakok legalább a valóságban meglévő százalékarányuknak megfelelően fordulhatnának elő,
de irányukba mintha csekélyebb volna az érzékenyítés.
Nekem az efféle kötelező, felülről irányított barátkozásról két eset jutott eszembe. Az egyik Fodor Lajos ezredes, dandárparancsok megjegyzése 1987-ből, amikor a Lenti laktanyában közölte az előfelvettekkel, mennyire nagyszerű dolognak tartja, hogy a fürdőszobás lakásból bevonult úri csemeték egy körletben élnek együtt a borsodi putrikból érkezettekkel.
Szép idea, de valahogy nem működött.
A másik emlék a Némó nyomában című rajzfilmből a cápák, akik megpróbálnak áttérni a vegetáriánus kosztra. „Barátunk, a hal” elnevezésű klubjukban, akár az anonim alkoholisták, bizonyságot tesznek róla, mennyi ideig bírják ki halfogyasztás nélkül. Nem véletlen, hogy a természetéből ily módon kiforduló ragadozók éppen a szürreális szituáció miatt a humor forrásaivá válnak, az alkotók sem veszik komolyan az efféle törekvést.
„Hasonló a hasonlónak örül”, tartja a latin közmondás.
Abszolút kívülállóként én leginkább azt gondolom, a leghelyesebb, ha meleg barátokat elsősorban a melegek gyűjtenek.
Főként, ha a barátkozás alapja a szexuális orientáció.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Nem lesz 5 százalékos GDP-arányos katonai költés sem most, sem a közeli, sem a távoli jövőben, ezt mindenki tudja. Kohán Mátyás írása.
(Nyitókép: Jacek Boczarski / AFP)
Ezt is ajánljuk a témában
Az igazi rendszerváltó fizet, mint a katonatiszt, ha ezzel segíthet egy munkaidőben kenuzgató exnerest! Francesca Rivafinoli írása.
Az országot a multikulti ideológia nevében elárasztanák a világ pöcegödreiből ideszállított emberi veszélyes hulladékokkal.
Egyre több transznemű bánja meg, hogy nemet váltott, őket hívják detranzícionálóknak. A transzneműséget megbánók egyre jelentősebb problémát jelentenek a terapeuták, a pszichológusok számára egy amerikai tanulmány szerint.
Timothy Garton Ash szerint a demokratáknak négyszáz napjuk maradt.
XIV. Leó pápával készített interjút a Crux katolikus hírportál, melyben a katolikus egyházfő beszél Ferenc pápáról, Donald Trumpról, Gázáról és Izraelről, Ukrajnáról, LMBTQ-ügyekről, a nők egyházbeli szerepéről, a mesterséges intelligenciáról, demokráciáról, liturgiáról és más fontos dolgokról. Az is kiderül, milyen csapatoknak drukkol Leó pápa.
„Az én Fehér Házamban ezek a szélsőséges nézetek nem voltak jelen.”
Meg akarták ölni Kathleen Stock feminista filozófust, akit sokan transzellenesnek tekintenek. A Charlie Kirk elleni merénylet kapcsán ő maga számolt be arról, hogy a megöléséről és feldarabolásáról fantáziáltak.
„Vegyünk részt a nemzeti konzultációban és tiltakozzunk az adóemelések ellen” – mondta Hidvéghi Balázs.
Nem akármilyen körülmények között látja viszont egymást a két kormányfő vasárnap.
