Ha híres ember mond valamit, akkor is odafigyelünk rá, akkor is bekerül a médiába, ha komplett baromságot beszél. Pláne olyankor hat ez furán, ha az illető szakterületével és kompetenciáival nem kellően kompatibilis az állítása. (Ilyen lehet az, ha rapénekes vagy akár matematikus politikáról, történelmi folyamatokról szól.)
Most azonban a hazai mocsár helyett nemzetközi vizekre evezve, Barack Obama egy érdekes mondatán akadtam fenn.
Egy amerikai exelnök, noha a világ elvileg legnagyobb hatalmát tartja (tartotta) a kezében (és képességeinek ezzel illene arányban lennie), azért csinálhat és beszélhet butaságokat. (Még a római pápa tévedhetetlensége is csak hit és erkölcs dolgában tett ex cathedra kijelentéseire érvényes.)
Biden alatt megtanultuk, hogy a hülyeség már-már alapvetés,
de ne hallgassuk el Trumpnak a szinte az elődjét idéző performanszát sem, amikor a labdarúgó klubvilágbajnokságon a győztes Chelsea-vel együtt ünnepelt a dobogón, mintha legalábbis tulajdonosa, edzője vagy középcsatára volna a csapatnak.
Vissza Obamához, aki rögtön elnöksége első évében Nobel-békedíjat kapott
(szegény II. János Pálnak 27 évnyi pápasága is kevés volt ehhez,
de például az Európai Uniótól sem vonták vissza a 2012-es címet, noha három esztendeje folyamatosan fűti a háborús pszichózist, és fegyverekről álmodozik reggel, délben, este és minden hullámhosszon). Obamát a kitüntetés nem tartotta vissza attól, hogy eközben újabb amerikai katonákat küldjön Afganisztánba, Oszama bin Ládent egy kommandós rajtaütéssel levadásztassa tizenkétezer kilométernyi távolságból, Pakisztánban.
Az ő idejére tehető az Iszlám Állam megalakulása, és ő volt az, aki lehallgattatta szövetségese, Angela Merkel telefonját.
De az is ő volt, aki egy most feloldott titkosított dokumentum tanulsága szerint tudott arról, hogy az akkori titkosszolgálatok teljesen valótlanul úgy próbálták beállítani Trump 2016-os győzelmét, mintha azt orosz befolyásolással érte volna el.
Az általam idézendő megszólalása azonban nem ezekhez a világpolitikailag jelentős és sokszor részleteiben csak kevesek által ismert rejtélyekhez kötődik. Az USA első színesbőrű elnöke ezúttal azt tartotta lényegesnek kiemelni – sejtvén, hogy nagy figyelmet kap, még Budapesten is publicisztika születik róla –, hogy
a férfiaknak „szükségük van LMBTQ-barátokra, hogy kedvességet és empátiát mutassanak, és hogy példaképek legyenek a saját gyerekeik számára
(…) ha aztán lesz egy fiad, aki meleg vagy nem bináris vagy bármi más, akkor legyen valaki, akire azt mondhatják: »Oké, nem vagyok egyedül ezzel, igaz?«. Szerintem ez a közösség megteremtése.”