Ezek közül néhány már nyilvánosságra került: a felügyeleti bizottság múlt héten emaileket tárt a köz elé, illetve szeptemberben egy születésnapi üdvözlőkönyvet, melyben egy Trump nevében aláírt köszöntés is található. Februárban, Trump hatalomra kerülése után az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 341 oldalnyi anyagot hozott nyilvánosságra, ám az azt átvizsgáló, az Epstein-akták nyilvánosságát követelő jobboldali influencerek csalódottan fogadták az anyagot, mert jórészt már eleve nyilvános dokumentumok voltak benne: Epstein repülőgépének repülési naplója, valamint a híres kapcsolatait tartalmazó címjegyzékének egy cenzúrázott változata.
Júliusban a minisztérium és az FBI jelezte, hogy több anyag nyilvánosságra hozatalára nem készülnek. Ezzel azonban az ügy nem került nyugvópontra, mert a Wall Street Journal szivárogtatásai nyomán elterjedt, hogy a visszatartott dokumentumok említik Trump elnök nevét.
A maradék dokumentumok nyilvánosságra hozataláért indított petíciót 214 demokrata képviselő és négy republikánus támogatta; az ügyben akár már jövő héten megtörténhet a szavazás a szűk (219-214-es) republikánus többségű Képviselőházban, majd a Szenátusban is 60 szavazatot kell kapnia.
Trump és Epstein kapcsolatáról tudni, hogy az elnök szerepelt a szexuális ragadozó címjegyzékében, a repülési napló szerint többször is repült annak gépén, és az 1990-es években számos rangos eseményen szerepeltek együtt. 2002-ben Trump Epsteint „nagyszerű pasasként” jellemezte, Epstein pedig úgy fogalmazott, hogy „tíz évig voltam Donald legközelebbi barátja”. Trump szerint aztán még a 2000-es évek elején összevesztek, szerinte kifejezetten Epstein viselkedése miatt. A Washington Post azonban úgy tudja, hogy kapcsolatuk megromlása egy floridai ingatlan miatti rivalizáláshoz köthető.
Nyitókép: Jim WATSON / AFP