A magyar őstörténetet kutatta, most a fronton harcol az ukrán régész

Nyitókép: Magyar jellegű aranyozott ezüst szablyaszerelék az etelközi szállások hagyatékából Korobcsino lelőhelyről (részlet)

A korábbi, őstörténeti témájú cikkeinkből már ismert, neves kijevi régész, Olekszij V. Komar után új ukrán szakember érkezett a korai magyar történelem régészeti kutatásába Maxim V. Kvitnyickij (1978) személyében.

A magyar kutatásokat is kiválóan ismerő Kvitnyickij 2019 novemberében már Budapesten is bemutatta eredményeit, majd Tiraszpolban Vitalij Sz. Szinyika csapatához csatlakozott. Azóta közel tucatnyi szakcikk született vezérletével a magyarság eredetének témakörében világszínvonalú szakfolyóiratokban.

– a háború kitörésekor azonnal Kijevbe utazott önkéntesként és azóta is védi a hazáját.

Kvitnyickij szakmai kapcsolatait az internet segítségével tartja fenn, gyakran vált szakmai üzeneteket magyar régészekkel új leletekről. Hangsúlyozza, hogy amint lehet, visszatér a tudományos kutatáshoz, és továbbra is szeretne részt venni a magyar eredetkutatás új fejezetében, amelyben már eddig is fontos helyet foglalt el.

***

Makszim Kvitnyickij a volt ukrán elnök, Janukovics dácsájánál

Mi vonzotta a korai magyarság tanulmányozása felé?

Tudományos érdeklődésem kezdetben csupán Ukrajna területéhez kötődött. Hosszú ideig az Ukrán Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében dolgoztam. Kutatási területem a középkori nomád népeket öleli fel,

Azt lehet mondani, hogy a Fekete-tenger északi előterének füves sztyeppi nomádjai két évtizede a szenvedélyem, de emellett az Arany Horda korszakával, illetve az érett és kései középkor településtörténetével is foglalkozom. Sajnos az alapkutatások komoly nehézségekkel küzdöttek már korábban is Ukrajnában: 2016-ban visszavágták a finanszírozást, sok munkatársat elbocsátottak a Régészeti Intézetben, köztük engem is.

Kis idő múlva a moldáv kollégák Vitalij Sz. Szinyika vezetésével a szakmai véleményemet kérték néhány 2018-ban előkerült kora középkori temetkezéssel kapcsolatban. Ezek között kiemelkedő volt egy tükrökkel eltemetett nő gazdag sírja az Arany Horda időszakából, valamint egy korai magyar harcos temetkezése Glinoje lelőhelyről. Így kezdődött az az együttműködés, amely aztán állandó munkába torkollott egy moldáv kutatócsoporttal.

Ha jól tudom, 2019 óta vesz részt a nagy sikerű moldáv-magyar projektben, melynek célja a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereinek tanulmányozása.

Nos, igen, minden egy, az első pillantásra nem túl figyelemre méltó, magányos kora középkori temetkezés feltárásával kezdődött, amelynek eredményei azonban mindenkit megleptek. A projekt számos tudományos felfedezés kiindulópontja lett, melyek forradalmian járultak hozzá a Fekete-tenger északnyugati előterében lezajlott korai magyar történelem megismeréséhez és megértéséhez a honfoglalást megelőzően. Ennek nyomán a hagyományosan, analógiákat kereső és azokban gondolkodó tudományos módszerek kibővültek:

ahol a tárgyi hagyaték és a temetkezési szokások elemei szoros összefüggéseket mutattak.

Egyes tárgyak esetében azonnal szembetűnő volt a párhuzam a Kárpát-medence 10. századi leletanyagával. Ráadásul a temetési szokások elemei, például a részleges állattemetkezések és húsos ételmellékletek – ló, birka, szarvasmarha maradványai –, továbbá az arany- és ezüstlemezből kivágott szemfedők és halotti maszkok is kapcsolatot mutattak. Ezek a meglehetősen speciális karakterű mellékletek ugyanis igen hasonlóak voltak a Kárpát-medencében, valamint a Dnyeper és Káma-vidéki ősmagyar temetkezésekben feltártakhoz egyaránt. A leletek teljes körű tanulmányozása természetesen igényelt szakmai – például radiokarbon kormeghatározás – és anyagi erőforrásokat: ebből a szempontból is korszakos sikernek nevezhetjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a BTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoporttal kialakult virágzó együttműködést.

Magyar jellegű (Szubbotci-típus) temetkezés Glinoje lelőhelyről

Hogyan indult a munka?

Az első feladat egy adatbázis összeállítása volt a korábbi, illetve az újonnan felfedezett magyar jellegű leletegyüttesekből. Ezeket új szempontok alapján ismételten feldolgoztuk, a rajzolás és fényképezés mellett modern radiokarbonos kormeghatározásnak, illetve további természettudományos vizsgálatoknak (archeozoológia, archeogenetika) vetettük alá. A moldáv és magyar csapat közös munkájának eredményeit számos szakcikkben mutattuk be már eddig is, és ezt a publikációs tevékenységet folytatjuk.

Fontosnak tartom hangsúlyozni: nem elég csupán bejelenteni, hogy

a 20. században. Az is szükséges, hogy az eredményeinket elfogadja és megértse a jelenkori magyar, moldáv, ukrán és orosz tudóstársadalomnak az a része is, amely ilyen vagy olyan mértékben, de részt vesz a magyarság történelmi örökségének vizsgálatában.

Milyen eredményekről és milyen kilátásokról beszélhetünk?

Ami az eredményeket illeti: már több mint hetven korai magyar temetkezést találtunk a Prut-Dnyeszter folyóköz területén, valamint tíz korábban nem ismert leletegyüttest, melyek Dnyeper középső és alsó folyásvidékéről, illetve a Krímből származnak. És a forrásbővülésnek még koránt sincs vége, hiszen ez a szám időről időre frissül új adatokkal! Az etelközi magyarságról eddig csak jelentéktelen mennyiségű írásos adat állt a kutatás rendelkezésre, amelyek jócskán kiegészültek régészeti adatokkal is, Olekszij Komar korszakalkotó alapkutatása nyomán.

Közös magyar-moldáv erőfeszítéseink jelentősen kibővítették a régészeti forrásokat, ami mára számos érdekes felfedezést hozott. Az első eredmény az, hogy úgy tűnik:

Nem csupán elszórt temetkezések, hanem teljes temetők tükrözik vissza az egykori kiscsaládok, illetve nagy nemzetségek társadalmi szerkezetét. Ma már az Alsó-Dnyeszter vidékén is találunk ilyen temetőket például Szlobodzejában, Glinojeban, illetve beszélhetünk magyar nomád családok egykori lakóhelyéről a mai Trapovka és Plavnyi (Ukrajna) falvak környékén. Az egykori korai magyar kiscsaládok rendje visszaköszön a Közép- és Alsó-Dnyeper-vidék (Poltava és Zaporozsje régiók, Ukrajna), régészeti szakkifejezéssel Szubbotci-típusúnak nevezett kora középkori lelőhelyein.

Magyar jellegű (Szubbotci-típus) temetkezések elterjedése a Fekete-tenger északi előterében

A társadalom mellett a korabeli gazdaságba is bepillantás nyerünk?

Így van! A második fontos eredmény épp a gazdasági rendszer változásainak megértése volt,

Beszélhetünk például az áldozati állatok csontjainak vizsgálatáról. Míg az urálontúli területeken és a Volga-vidéken a nomád lótenyésztőkre jellemző mintázat érvényesül, és a sírokban a ló mindig áldozati táplálékként szolgál, Etelközben a magyarság nagy figyelmet fordított a pásztorkodásra: először jelentek meg a juhok, a szarvasmarha és csak ezután tűntek fel áldozati állat szerepében a lovak.

Feltételezhetjük, hogy ezek a jelentős változásokban a földrajzi környezet megváltozásán túl a kazárok gazdálkodási rendszere is szerepet játszott. A Kárpát-medencébe költözés után a természetes és földrajzi élőhely további változása pedig lendületet adott a magyar társadalom további éles vagyoni differenciálódásának. Erről árulkodnak számunkra az áldozati állatok csontjai is, melyeknél ugyan az állat fajtája változhatott az eltérő területeken, a mellékletként sírba tett részei és azok elhelyezésének szokása azonban állandóságot mutat.

Mi van még a talonban?

A harmadik fontos eredmény tulajdonképpen annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy

Árpáddal együtt 895-ben.

Azt, hogy a magyarság egy része továbbra is a Fekete-tenger északnyugati előterében maradhatott, illetve a magyar politikai/kulturális érdekszféra a 10. század derekáig keleten a Dnyeszterig terjedhetett, elsőként Szvetlana Rjabceva és Roman Rabinovics moldáv kutatók feltételezték még 2007-es tanulmányukban. Véleményük szerint jelen volt ugyanis egy bizonyos „magyar tényező”, amely egészen a 10. század első harmadáig nem engedte, hogy a Kijevi Rusz uralma alá hajtsa az ezeken a területeken élő szláv törzseket. Vizsgálataink bizonyos esetekben egyértelműen utalnak a magyarok jelenlétére a 9–10. század fordulóján, valamint a 10. század első harmadában is.

Ilyen bizonyítéknak tekinthető például a Frumusika lelőhelyről ismert leletegyüttes. Végezetül pedig egyes radiokarbon vizsgálatok eredményei is alátámasztják a magyarság egy részének jelenlétét a régióban, a 10. század első felében. 

Hogyan zárható ki, hogy nem besenyő leletekről van mégis szó a tárgyalt leletek esetében, amint arra korábban a magyar kutatás is gondolt? Egyáltalán: hogyan tudjuk megkülönböztetni a besenyőket a magyaroktól?

Ez igen jó kérdés. A korai magyarok és a besenyők temetkezései között valóban kimutatható némi hasonlóság, hiszen hasonló környezetben éltek és hasonló életmódot folytattak. De ma már világos, hogy a két etnikai csoport

egymástól. Az első különbség a lovastemetkezések esetében a lovak részeinek sírba helyezése: magyarokra hagyományosan az a jellemző, hogy a ló fejét és végtagjait – ez utóbbiakat a combcsont alatt elválasztva – helyezik el az eltemetettek lábánál. Ezzel szemben a besenyők a ló koponyáját és végtagjainak egy részét a halott feletti keresztdeszkákon, vagy a sír oldalánál megfigyelt, szintén magasabban, a halottnál magasabban elhelyezkedő északi oldal lépcsős részre helyezik.

A besenyő sírformákra a kurgán alá való temetkezés a jellemző, a magyarokhoz hasonló egyszerű aknasírokból álló sírsoros temetőik nincsenek. Továbbá szegényesebbek a sírmellékletek is: ruhakészletük jellemzően mindössze az öv záródására szolgáló vascsatból áll. Rangos temetkezéseikben azonban gazdagon díszített kiegészítők, fegyverek is találhatók – veretes lószerszám szíjazatok és szablyák. A sírmellékletek típusai is jelentősen eltérnek: a magyar temetkezésekkel ellentétben a besenyőknél gyakorlatilag nincs fémveretekkel díszített öv, sem hasonló ruhadíszek.

Magyar jellegű (Szubbotci-típus) temetkezés leletanyaga Korobcsino lelőhelyről

Említette, hogy a Közép- és Alsó-Dnyeper mentén korai magyar temetkezéseket azonosítottak. Milyennek látja a további feltárások esélyét? Van kilátás ott, Ukrajnában is a terepkutatásra?  

Kiváló esélyeink vannak jelentős, új lelőhelyek felfedezésére az említett régióban! Példa erre Olekszij Komar tanulmánya, amely elkülönítette és összefoglalta a szubbotci-leletkör főként gazdag temetkezéseit. A Dnyeszter és a Prut folyók közötti területeken (Moldávia) az ilyen rangos leletegyüttesek kivételesek, de sikerült kimutatni ugyanakkor a szerény mellékletű korai korai magyar sírokat. Ezekre majd a Dnyeper-vidék esetében, Ukrajnában oda kell figyelni a további kutatások során. A közrendű magyarok emlékei jelen vannak az ott ismert anyagok között. Azt gondolom, hogy új ásatások helyett egyelőre komoly figyelmet kell fordítanunk a korábbi, gyakran már közölt leletek és gyűjtemények áttekintésére és modern újraközlésére is az új szempontok, új ismeretek fényében.

Például a különböző, korábban publikált ásatási közlésekben eddig tíz közrendű (szegény) korai magyar temetkezést sikerült elkülöníteni. Ezek több régióban is jelen vannak Dnyepropetrovszk, Zaporozsec és Herszon megyék területén. Figyelmesen át kell vizsgálni ezeket az anyagokat és lehetséges, hogy ugyanúgy új értelmezést tudunk adni, ahogyan azt moldáv kollégáinkkal is tettük ezt eredménnyel.

Milyen perspektívái vannak a további moldáv-magyar együttműködésnek?

Az elért eredmények fényében nekem úgy tűnik, hogy a korai magyar történelem régészeti kutatásának kérdése egyáltalán nem veszített aktualitásából. Valójában még csak az út elején járunk.

Kevés olyan szakember van, aki tisztában van az összetett kérdéskör különféle árnyalataival. Nekem például tizenkét évembe került összeállítani pusztán a Fekete-tenger északi előterében élt középkori nomádok régészeti adatbázisát, majd pedig hosszú idő ment el a különböző korszakok pontos meghatározásával és elkülönítésével, amelynek eredményeként ma már elméletileg

Olekszij Komarnak a témában meghatározó kutatásai közel tíz évig tartottak, és tudtommal még most sem fejeződtek be.

Tehát hosszú még az út?

Azt kell mondjam, hogy ez egy időigényes munka, egy lassú folyamat. Az összegyűjtött anyagokat fel kell dolgozni és értékelni kell, majd ezek alapján meghatározni az egykori gazdálkodási rendszert, a belső társadalmi rétegeket rekonstruálni: a korai magyar társadalom különböző szféráinak árnyalt megismerése szükséges. Minden bizonnyal

Nagyon aktuális és fontos kérdés még az Etelközben élt magyarság hagyatékának pontos időrendi meghatározása és a tipológia kialakítása.

Általánosságban elmondható, hogy a magyarság korai történetének sok megoldatlan kérdése vár még megoldásra. Ehhez pedig szükség van nem pusztán a moldáv-magyar együttműködésre, hanem az eddig is eredményesen működő ukrán-magyar és az orosz-magyar régészeti kutatási együttműködések megerősítésére és folytatására is.

(A fordítást ellenőrizte és szakmailag lektorálta: Türk Attila)

Besenyőnek meghatározott temetkezési leletanyag Zaporozsec-tanya lelőhelyről

Magyar jellegű (Szubbotci-típus) temetkezés Frumusika lelőhelyről