Mindenki Magyarországa Mozgalom

2023. május 16. 11:05
Az MMM egykori alelnöke ellen eljárást indított a Mozgalom etikai bizottsága, „mert kritikus volt Márki-Zay Péterrel szemben”.
2023. április 14. 12:00
Az MMM első operatív igazgatója azt szeretné elérni, hogy az általa feltárt szabálytalanságok okán a bíróság érvénytelenítse a 2022. június 18-án megtartott közgyűlésen született határozatokat, így például Márki-Zay Péter elnökké választását. A politikus szerint egy elégedetlen kisebbség igyekszik az egyesületet destabilizálni, mindenféle legitimitás nélkül.
2023. április 6. 6:30
Ezt már követni is nehéz! Keresztbe-kasul bízták meg egymást buszoztatással az ellenzéki kampány szereplői.
2023. április 5. 10:37
Az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje elmondta a Pesti Tévének, hogy a DK elnöke azt ígérte, gondoskodik róla, hogy őt terhelje a felelősség.
2023. április 5. 7:02
Mikrobuszokat kölcsönző cégtől rendelt összesen csaknem háromszáz, ötvenfős buszt az ellenzék tavaly márciusban.
2023. április 4. 8:45
A tavaly március 15-i rendezvény tömegének biztosítására közel százmilliót költhetett a baloldal, a felvételek tanulsága szerint hiába, hiszen még így sem volt jelentős a sokaság.
2023. március 27. 6:00
Egyéni képviselői indítvány formájában kerülne a parlament elé a választási törvénymódosítás – árulta el a Mandinernek Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. A politikus egyéb részleteket is elárult a kidolgozás alatt lévő javaslatról.
2023. január 6. 9:54
Rövidesen párttá alakul a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjének mozgalma: 2024-ben már önállóan szállnak ringbe.
2023. január 5. 12:00
Tüntetett a tanárokkal, kormányellenes vécépapírokat osztogatott, segítette az ukrajnai menekülteket és időnként viccelt is a Medián szerint hat százalékos támogatottsággal rendelkező társaság.
2023. január 3. 18:00
Hiába a külföldi dollárok, időközi választás közeleg Jászberényben, így ismét gyűjtésbe is kezdett a Mindenki Magyarországa Mozgalom.
2022. november 25. 11:01
A National Endowment for Democracy kapcsolatba hozható az Action for Democracyval, amelytől milliárdokat kaptak baloldali szervezetek – írja az Origó.
2022. november 24. 9:00
„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – írta korábban egy fiatal női politikusról az EzaLényeg.hu. Most nekik is jutott egymilliárd forint Korányi Dávid csapatától.
2022. november 24. 8:57
Megkerestük a Korányi Dávid által vezetett, Francis Fukuyama, Kati Marton, Anne Applebaum nevével fémjelzett amerikai szervezetet, megérte-e támogatni az álhírterjesztő, nőgyalázó portált.
2022. november 22. 13:28
Tették ezt azért, hogy Magyarországon megvalósulhasson a politikai kultúraváltás.
2022. november 11. 15:00
Azt követően, hogy kiderült, Márki-Zay Péterék kampányát elképesztő összegekkel támogatták az Egyesült Államokból, most érdemes pillantást vetni arra is, kik kerülhetnek kapcsolatba azon magyarok adatival, akik részt vesznek az úgynevezett civil konzultációban.
2022. november 7. 15:38
„Úgy tudtam, hogy az ellenzék szerint a Nemzeti konzultációk áldemokratikus adatgyűjtések” – reagált a bejelentésre az újságíró.
2022. november 3. 10:05
De hogy mit, nem tudni.
2022. október 29. 20:52
Az ügyvéd kijelentette, Márki-Zay Péter pártalapításban gondolkodik, de amit ő elképzelt, hogy az MMM a civilek pártja legyen, az egy politikai nonszensz – számol be az Alfahír.

összesen: 84 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó