Balaton-felvidék

2021. szeptember 5. 9:38
Indulj el egy úton... Eddig több mint hétezren teljesítették az Országos Kéktúrát – ehhez csatlakozott most e sorok írója is, aki fotós útirajzok sorozatával hozza el olvasóinknak a Kék élményeit és megpróbáltatásait!
2021. július 21. 11:04
Az kellene még, hogy a harang se szóljon bárhol, ahol templom áll.
2021. május 17. 10:07
Néhány éven belül elfogyhat minden, ami az északi part arcát, hangulatát meghatározta.
2021. április 9. 10:45
Szomjasék alig korábban érkeztek Pestről, a neves filmrendező a szomszédból átbitangoló kecskéket hajtotta el az udvaráról.
2020. szeptember 19. 8:15
„Ez a birtok eltart tíz családot, beleértve minket is. Ez egy olyan életminőség, amit az ember máshol nem kap meg. Ami nem kifejezhető cash-ben, Bentley-ben meg Rolls Royce-ban.” Jásdi István borásszal, közgazdásszal beszélgettünk pályájáról, birtokáról, Csopak sajátosságairól, a borvidék értékéről és az arra leselkedő veszélyekről. Nagyinterjúnk!
2020. április 21. 19:25
„A vidéki lét szépsége, hogy az ember a keze munkájával a másik számára valódi értékeket hozhat létre: ez önbecsülést és életcélt ad annak, aki ezért dolgozik” – vallja Laposa Bence. A badacsonyi Laposa családi borászat menedzserét, a Balatoni Kör elnökét arról kérdeztük, hogyan érinti a balatoni turizmust és vendéglátást a koronavírus-járvány , és milyen társadalmi változásokat indíthat el a világban és Magyarországon. Arról is beszél: „drámai, hogy a szőlész-borász szektorban semmilyen gépet vagy alapanyagot sem lehet Magyarországon beszerezni”; a válságot pedig csakis közös felelősségvállalással lehet megoldani. Karantén-interjúnk!
2020. április 5. 18:59
A Balaton-felvidék legnagyobb, évtizedek óta elhagyatottan álló zsinagógája megmenekülhet az összedőléstől – írja a Nekohn.
2019. szeptember 16. 7:51
Időközben a Balaton-felvidéken: a Gulács látképe.
2019. február 12. 14:47
Nem saját magunkat, a nálunk régebben itt lévőt, a termőhelyet akarjuk kifejezni.
2018. október 17. 12:05
A Balaton továbbra is alig két köbkilométernyi víz, egy érzékeny ökológiai rendszerrel rendelkező, három-négy méter mély tó.
2018. augusztus 11. 10:06
„Isten csodálatos világának a felmutatása, a szépség szolgálata a feladatunk”– vallja Somogyi Győző festőművész, grafikus, salföldi gazda, a Balaton-felvidék egyik első értelmiségi felfedezője és meghatározó lokálpatrióta aktivistája. Salföldi házában életéről, művészi munkásságáról, közéleti nézeteiről, a vidéki idill mögötti tragédiákról, az isteni és a sátáni erők harcáról is mesél nekünk. „Aki szerint – a vallástól függetlenül – a teremtett világ jóindulatú, az jobboldali. Aki szerint közömbös vagy rossz, amit meg kell változtatni, az baloldali” – jelenti ki a művész. Portréinterjúnk.
2018. május 28. 21:01
Újjáépül és étterem lesz a csaknem 250 éves Tarányi-présház az ország egyik legszebb pontján.
2018. március 3. 14:36
Ilyen a télutó a Balaton-felvidéken.
2017. november 19. 21:26
A Nagy Káli Könyv közölte a csodálatos őszi fotókat.
2017. július 14. 16:36
Nézzen körbe a legszebb magyar tájon!
2017. június 29. 9:21
Ugye Ön is elutazik a Balatonhoz idén nyáron? Ezután a videó után már biztosan.
Rejtett kincsek
2017. június 23. 8:55
A Mastercard különleges európai tájakat bemutató listáján 15. helyen szerepel a Balaton-felvidék.
2017. június 9. 16:13
Csodás Drónfelvételek a Balaton-felvidék gyöngyszeméről.

összesen: 94 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó