Csopakon, felettünk a Csákány-hegyen két hatalmas gazdasági épület. Körülöttük talán egy-két hektárnyi tőke-hiányos szőlőültetvény – bekerítve. Gazdájuknak senki nem mondta, hogy a szőlőbeli utakat nem szokták elzárni. A Ranolder-kastélyban, úgy tudjuk bor-gasztronómiai központ épül. A körülötte lévő, tájba nem illeszkedő fenyves helyén talán újra telepítik a hektárnyi szőlőt.
Tamásékkal szomszédok vagyunk. Ketten, százötven éves pincéinkben úgy 20 hektár szőlőt művelünk Csopakon és Paloznakon.
A falubelieket itt az utóbbi egy évben elsősorban nem is az eltűnő szőlők izgatták fel. Kilencszázmillióért tavaly elárverezték a nagyhajós kikötőt, ahol talán nyolc kishajó számára akad hely. A kikötőért a nagyszülők egész generációja küzdött még a harmincas években. Számukra a vasút- és a hajóállomás a falu nemesi levelét jelentette. A néhány méteres parti sávba a meglévő pénztárépület helyén lehet csak építeni. A mólóra való bejárást szabadon kell hagyni. Lekerítették. Biztonsággal állítják: lesz új építési szabályzat. Hogy kitől tudja? Valószínűleg erre vár a szomszédos tavaly leégett konténerétterem tulajdonosa is, aki minden eshetőségre lebetonozott a parton kétszáz négyzetmétert. Tavaly az egyik utolsó nagyobb nádas, a Kerekedi-öböl feletti nemzeti parki területen terveztek lakóparkot. „A nemzeti parki besorolást csak bízzák ránk!” – csillapította az önkormányzatot a közvetítő. Az aláírásgyűjtés hatására a beruházó egyelőre visszább lépett.
Balatonfüred, „A szőlő és a bor nemzetközi városa” régen elesett. A Baricska csárda mellett árválkodik még két-három hektár jelkép-szőlő és a tűzoltóság meg az „Innovációs Központ” és a Lidl mögött egy összefüggő, talán tíz hektáros darab.
A város határában évtizedek óta csúfoskodó „Görög falut” hatalmas lakópark építések követték a vízparton és beljebb is.
Európa egyik legszebb vízparti fasorárára, a Tagore sétányra, az Eszterházy és Kisfaludy strandra ki lehet tenni a „megtelt” táblát.
Tihany és a Belső-tó környéke sokáig védett maradt a betonlobbi előtt. A Belső-tó körüli szőlők sorsát meghatározta, hogy az ország építési vállalkozója évtizedekkel ezelőtt „kiprivatizálta” az ottani apátsági pincét, amely azóta sem tölti be valódi funkcióját. A fokozottan védett Óvár alatt tavaly hatalmas darabot harapott ki a hegy tóra néző oldalából egy állítólag ismert vállalkozó, hogy ott totál-panorámás „gazdasági épületet” süllyesszen a föld alá. A füredieknek szúrt először szemet. A bejelentésre a Kormányhivatal reagált. Ötszázezerre büntette a több százmilliós épület építtetőit. A vállalkozó a hírek szerint fellebbezett.