Fejünk fölött fütyült a szél – Szomjas György emlékére

Fejünk fölött fütyült a szél... Pont öt éve, hogy egy napsütéses, szélviharos tavaszi napon északipartos portrébeszélgetésre érkeztem Köveskálra, a faluszéli kétszáz éves portára, ahol Szomjas György és neje, Ardai Ildikó fogadott. 

Derűs délelőttöt töltöttünk ott derűs emberek társaságában: Szomjasék alig korábban érkeztek Pestről, a neves filmrendező a szomszédból átbitangoló kecskéket hajtotta el az udvaráról, sóhajtozott a fűnyírási kötelesség láttán; de a rá jellemző hunyorgós mosollyal mondta, hogy

Az első „bebírók” között érkeztek a Balaton-felvidékre, közel öt évtizede: Szomjaséknál nyoma sem volt bármilyen sznobériának, nem beszéltek magyar Toszkánáról, nem építettek luxy bárt az utcafrontra, nem térkövezték le az igen tágas gyümölcsösüket.

Ellenben büszkén mutogatták a kétszáz éves, begörbült gerendát a tisztaszoba mennyezetén, vagy épp Ildikó népi hatású szőttesét a fa alatt, vidáman lobogtatva a friss tavaszi szélben.

A pesti flaszteron töltött évtizedek után ez volt neki a beérkezés helye.

Testben lehet, hogy öregedve, de lélekben fiatalnak maradva.

Szomjas György tudta, hogyan kell ezt. Nyugodjon békében!

A 2016-os Északipart magazinban megjelent interjú itt olvasható.

Nyitófotó: Sebestyén Blanka / Északipart