„Szobrai, mellszobrai, emlékérmei, domborművei szebbé, kulturáltabbá, felemelőbbé, büszkébbé tették településeinket, szervezeteinket, közösségeinket. Mindig áron alul, jó szívvel munkálkodott. Művei Ipolyságtól Kékkőig megtalálhatóak a Felvidéken.
Soha nem gyűjtött vagyont, ez a tragédia is úgy érte, hogy semmije sincs, semmije sem maradt”
– tudjuk meg.
A szobrász jó barátja így fogalmaz:
„Most, hogy nincstelen lett, a tél küszöbén, én sem tudok mást tenni, mint harmincéves barátságunk okán hozzátok fordulni. Azon gondolkodtam, hogy a kutyáknak van menhelye, ahová beviszik és enni adnak neki. És vajon az embereknek? Nyilvánvaló, hogy elsősorban a téli szállását és étkeztetését kell megoldanunk valahol a lakhelye közelében, hogy tudja rendezni dolgait. Ehhez gyűjtök, gyűjtünk többedmagammal valami támogatást.”