Mit tehet egyetlen ember?

A Káli-medence építészete, stílusa és az ott lakók vagy oda nyaralni járók életmódja minta lehet az ország számos régiója számára. A helyieken kívül kevesen tudjuk, hogy a falvak egységes arculatának megőrzése, az utcára merőleges, vakolatdíszes, fehér parasztházakkal, a kőtenger rétjeinek állattartásával, az ottaniak közösségei, visszafogott hangerejű, színvonalas nyári eseményei – mindaz, ami a tájat annyira egyedivé és vonzóvá teszi a kirándulók és nyaralók számára – jórészt egyetlen ember, Somogyi Győző Kossuth díjas festőművész a táj múltjában gyökerező álmainak megvalósulása.

A festőművész a hetvenes évek elején vásárolt lerobbant parasztház-nyaralót a Balaton-parttól 3-4 kilométerre fekvő Salföldön. Eleinte a legtöbb városi emberhez hasonlóan,kizárólag a tó közelsége vonzotta. Aztán megragadta a Hegyestű, a Szent György-hegy és a Fekete-hegy között elterülő völgy festői szépsége. A környék öreg házairól, régi fényképekről mintát véve saját kezűleg felújította a házat, az udvart és az épületegyüttesnek visszaadva eredeti funkcióját birkatenyésztésbe kezdett.A „gyütt-ment” városi ember a környékbeliek megrökönyödésére, lovon járta a tájat és birkát tartott. Gyütt és nem ment! Legtöbben ennyivel be is értük volna, tudomásul vettük volna, hogy városi barátaink és a környékbeliek egyaránt bolondnak tartanak és élveztük volna a vidéki élet szépségeit.

Somogyi Győző nem érte be ennyivel. A felújított parasztházba beleszeretett barátainak, szomszédainak tanácsokat, mintákat adott, hogy saját felújításuk is hitelesen illeszkedjen a faluképbe. Szemlélete koncentrikus körökben terjedt a Káli medence falvaiban – Köveskálon, Kékkúton, Monoszlón, Mindszentkállán, Szentbékállán, Kővágóörsön és Henyén. Újabb és újabb családokat; értelmiségieket, polgárokat ragadott meg a minta, vásároltak és újítottak fel környékbeli parasztházakat és jó néhányan végleg ide költöztek.

Többen új, természetközeli életmódjukkal összeegyeztethető megélhetés után néztek. Sajtot, kézműves gyertyát, szappant, lekvárokat, készítettek, kerámiát égettek, gyümölcsöt termeltek, majd olyan is akadt, aki ezek számára piacot nyitott. A káptalantóti piacon hetente összegyűlnek az árusok és a vásárlók a távolabbi településekről is. Mintájukat azóta követték Tihanyban és Badacsonyban.

A környékbeliek nem kértek a Balaton-part hangos, villogó tuc-tuc és döm-döm fesztiváljaiból, helyettük csöndes, emberi léptékű és természetbarát fesztiválokat rendeztek: a Kőfeszt vagy a Káli Feszt messziről vonzotta a színvonalas programra vágyó családokat, kerékpáros turistákat.

A vidék addig halódó gazdasága új életre kelt és nem mellesleg, közösséggé alakult az idegenek – bennszülöttek és „gyütt-mentek” tömege. A közösségnek hírekre, összefogásra volt szüksége; Somogyi Győző kézzel írott és rajzolt, sokszorosított Káli Híradója hosszú évek óta eljut mindenkihez, aki itt él vagy éppen ide költözését fontolgatja, de eljut és mintául szolgál távolabbi községek, kisvárosok lakóhelyük értékeit megőrizni akaró lakóinak is. A Híradó rajzos portrékat közöl azokról, akik a legtöbbet teszik a közös ügyekért, beszámol a tájba illeszkedő, újjáépített falusi házakról, templomokról és közösségi terekről, a közösséget gazdagító kézműves-üzleti kezdeményezésekről, kulturális és vallási eseményekről. A gyerekek számára hírt ad a környéken született bárányokról és bivaly-borjakról. Fórumot ad a tájat és a közösség életmódját veszélyeztetők elleni fellépésnek.

A családias közösségek, a szépülő táj egyre nagyobb vonzerőt gyakorolnak. Nemcsak a befektetett munka térült meg, de -ahogyan az lenni szokott – felfedezték az üzleti lehetőséget olyan üzletemberek is, akik számára a táj, sajátos építészete, az ottaniak életmódja legfeljebb üzleti díszletet jelentett pénzügyi terveikhez.A közösség számára egyre nehezebb faladatot jelent, hogy megvédjék a sok éves munkával megóvott tájat és életmódjukat a pénz nyomásától. Harcolni kell az egykori kőbánya szemétlerakóvá alakítása, a hangos diszkó-romkocsma megnyitása ellen. Ügyeskedő ügyvédektől, éhes pénzemberektől, ingatlanfejlesztőknek nevezett spekulánsoktól, megalkuvó hivatalnokoktól kellett és kell megvédeni a közben országos hírt szerzett és idegenforgalmi attrakcióvá vált tájat.

Az álmok soha nem maguktól valósulnak meg. Az oda költözők, a Salföldön, Köveskálon vagy Kékkúton építkezők – érkezzenek Budapestről vagy Nyugat Európából, nem kitűnni akarnak a közösségekből vagy a faluképből, hanem beleolvadni, ható részévé válni. Somogyi Győző körül önkéntesek, mérnökök, szakemberek, iparosok köre alakult ki. Az építkezők évtizedek óta olyan modellekből, rajzokból, homlokzatokból, vakolatdíszekből nyerhetnek ihletet, amelyeket a művész gyűjtött össze sok évtizedes munkával.

Mit tehet egyetlen ember? Egyedül nem sokat. De egy jó ideát maga elé tűzve türelemmel, kitartással és nagyon sok munkával társakat szerezhet a jó ügyek mellé, erejét megsokszorozhatja, időben, térben – a tevékenységét kiterjesztheti és maga körül, koncentrikus körökben megváltoztathatja, jobbá teheti a világunkat. Szentgyörgyi Alberttel: „szebbé teheti a Teremtés rábízott zugát”Hasonlóan érző emberek más régióinkban indíthatják be az együtt gondolkodás és cselekvés gépezeteit. Amikor aztán egyre szélesebben ható köreink összeérnek, akkor lakóhelyeinkből otthonunk, a munkánkból hivatás, a napjainkból jövő lesz.

Mindez patetikusan hangzik? Talán éppen a pátosz hiányzik az életünkből.