Magyarország nincsen egyedül!
Magyarország fontos és stabil szövetségest nyerhet magának, ami az uniós viták során kiemelten fontos lesz hazánk számára.
Csobánc hegyéről látszott Sümeg vára, s mögötte 160-200 kilométerre az Alpok havas hegycsúcsai.
Különleges időjárási viszonyok között készített fotót a Balaton-felvidéken, Csobánc hegyéről Vanatka Martin.
A fotón a távolban fekszik Sümeg vára, mögötte pedig jobbra a légvonalban 163 kilométerre eső Schneeberg 2076 méteres csúcsa (ami gyakran látható a közeli Sopronból is); valamint a távolabbi, mintegy kétszáz kilométerre fekvő alpesi csúcsok is Ausztriában, Graztól északra.
A fotó készítőjét, Vanatka Martint megkerestük, hogy meséljen a fotózás körülményeiről. A következőket osztotta meg velünk és olvasóinkkal, miközben további fotókat is küldött jól sikerült portyájáról:
„Dédimamám Tapolcán lakott. Nagymamám is végigmászta iskolás korában a Balaton-felvidéki hegyeket, majd később én is a szüleimmel és testvéremmel. Mi már székesfehérváriak vagyunk, de szinte minden iskolai tanszünetünket Tapolcán töltöttük a tesómmal, és mai napig sokat járok vissza túrázni oda is. A Csobáncra évente többször is felmászok. Székesfehérvárról indulnak az ilyen kirándulós reggeleim. Hobbi szinten fotózok a túrázások alatt. Az elmúlt négy évben viszont kimondottan a tanúhegyekre koncentráltam,
miközben a hegyek csúcsai szigetként szelik a hömpölygő áradatot. Ez most sikerült is a Csobáncról! De arra nem számítottam, hogy a köd tenger végén megpillantom a sümegi vár mögött a hófödte Alpok vonulatait. Eddig sosem láttam még a Balaton-felvidékről, szóval igazi véletlen volt, hogy ez a kép megszületett így ebben a formában, ebből a szögből. Állványra helyeztem a fényképezőgépemet, hogy amennyire lehet maradjon éles a kép, és csináltam pár képet. Jókor voltam jó helyen. És lefényképeztem azt amit láttam. Örülök neki, hogy megoszthatom ezt az élményt másokkal is, Egy igazi ritka pillanat volt.”
A körülbelüli távolság nagyságrendje az alábbi térképen látszik:
(Fotó forrása: Csodálatos Balaton Fb-csoport)