Meglepő fordulatról írnak az RTL kapcsán – az M4 Sportról ide kerülhet az NB I-es foci
Sajtóhírek szerint nem osztozik a két csatorna között.

Mivel egy tender formában kiírt versenyeljárásról van szó, a közvetítési jogokra vonatkozó teljes folyamattal kapcsolatban az eredményhirdetést követően tud nyilatkozni az MLSZ. Arról tehát továbbra sincs információ, hol lehet majd a labdarúgó NB I találkozóit nézni, az viszont eldőlt, a magyar válogatott tétmérkőzéseit ki közvetíti.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a magyar futballközvetítési jogok kikerülhetnek az állami közmédia, azaz az M4 Sport és partnercsatornái kezéből a kormányváltás miatt, s a hírek szerint többek között a jelenlegi ciklusban a Bajnokok Ligája jogait birtokló RTL és a Sport Tv is rájuk startolhat. Az is biztos, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség tendert írt ki és az érdeklődőknek április 23-áig kellett jelentkezniük előminősítésre, majd egy héttel később pedig be kell nyújtaniuk a pályázatukat az első fordulóra. Úgy tudni, a Sport Tv tulajdonosa, az AMC és az RTL közösen szeretett volna pályázni, de arról is lehetett hallani, hogy utóbbi visszalépett, sőt az is elterjedt, miszerint az MTVA nem is jelentkezett. A sok pletyka hatására az is felmerült kérdésként, mi lesz a magyar válogatott meccseivel a jövőben.

Ezt is ajánljuk a témában
Sajtóhírek szerint nem osztozik a két csatorna között.

A Blikk a részletekkel kapcsolatban megkereste az MLSZ-t és a következő választ kapta:

Mivel egy tender formában kiírt versenyeljárásról van szó, a teljes folyamattal kapcsolatban az eredményhirdetést követően tudunk nyilatkozni”
– közölte a lappal a szövetség.
A cikk hozzáteszi: nem lehet kizárni, hogy az MTVA mégis valahogyan harcba tud szállni a jogokért. Szerintük ehhez az kell, hogy érvénytelennek nyilvánítsák a most kiírt pályázatot, mellyel időhöz juthat a közmédia.
Az ugyanakkor kijelenthető, hogy
a magyar labdarúgó-válogatott tétmérkőzései az MTVA-nál maradnak,
ezekre ugyanis a Blikk információi szerint 2028-ig érvényes a szerződés, amit nem a hazai, hanem a nemzetközi szövetségekkel kötöttek.
Mint ismert, a Tisza Párt győzelmével zárult országgyűlési választások után komoly átrendeződés jöhet a hazai sportban, a futballtól is megvonhatják a források egy részét. Június 30-án lejár az NB I-es meccsek közvetítési jogára és a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött megállapodás, ez a két kontraktus
évente mintegy 20 milliárd forintot hozott a sportágnak.
Ennek jelentős része évek óta beépül a hazai egyesületek költségvetésébe, a nyártól viszont eltűnik, és egyelőre nem látni, mennyi pénz folyhat be ezután. Pedig ez a két tétel biztosította eddig a kluboknak a központi támogatások jelentős részét. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nemrégiben közölte: „Ezeknek a pénzeknek a kiesése veszélyeztetne néhány csapatot”. Csányi közben arról is beszélt, hogy
Az új kormány vagy személyesen Magyar Péter nem sportellenes, nem futballellenes, a foci pedig talpon fog maradni, mert van rá igény.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás