Szoboszlait kihozták a sodrából – ezt mutatta a szurkolóknak a súlyos vereségük után (VIDEÓ)
Érthető a frusztráltsága.

Minden harmadik meccsén hátrányba kerül Arne Slot csapata. Ez már önmagában súlyos probléma, az meg végképp, hogy amikor idén a Liverpool kapta az első gólt, mindössze két mérkőzését tudta megnyerni...

Mint ismert, a Liverpool súlyos, 4–0-s vereséggel zuhant ki az FA Kupából a Manchester City elleni hétvégi negyeddöntőben. Az újabb kudarc már Szoboszlai Dominiknek is sok volt: előbb a szurkolótáborral szólalkozott össze, majd elkeseredetten állt a kamerák elé nyilatkozni. Ráadásul most egy még lesújtóbb statisztika látott napvilágot, amely csak tovább mélyítheti a liverpooli válságot.

Ezt is ajánljuk a témában
Érthető a frusztráltsága.

A This Is Anfield szurkolói portál elemzésében arra mutat rá, hogy Arne Slot edzősködése alatt rendkívül gyakori az, hogy a Liverpool kapja a mérkőzések első gólját: átlagban minden harmadik meccsen övék az első bekapott találat, és amikor így hátrányba kerülnek, csupán 21%-ban tudják megnyerni a mérkőzést. Ez az adat a mostani szezonban még kirívóbb:

idén már 18 alkalommal volt rá precedens, hogy egy adott mérkőzésen a Vörösök kapituláltak először, s ezek közül csupán kétszer tudtak fordítani és győzni, 14 vereség és két döntetlen mellett.
A portál szerint ez a mutató egyenesen riasztó, már csak azért is, mert azt jelzi, hogy a csapatban nincs meg az a fajta mentális és fizikai erő, ami az eredmények megfordításához szükséges. Slot sűrű menetrendről, fáradtságról és az erre visszavezetett intenzitáshiányról tett nyilatkozatait már egyenesen kifogásoknak minősíti a szerző, a holland menedzser pozícióját pedig tarthatatlannak a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre fordulva, végzetes taktikai hiányosságokat emlegetve.
A Liverpool szerda este 21 órától lép pályára a BL-címvédő PSG otthonában a negyeddöntő első meccsén. Ez az utolsó sorozat, amelyben Szoboszlaiék még állva maradtak, de az aktuális formákat tekintve finoman szólva sem a 'Pool a párharc favoritja. Ráadásul a csapat bajnoki címvédő létére a Premier League-ben is csak az 5. helyen áll, azaz ott is legfeljebb csak a BL-indulásért küzdhet reálisan nézve – más kérdés, ha így folytatják, akkor lassan attól is elköszönhetnek.
És ezt nem mi mondjuk, hanem maga Szoboszlai Dominik...
Nyitókép: MTI/AP/Jon Super
* * *
Ezt is ajánljuk a témában
Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kiskundorozsmán.

