Locsolkodás helyett a szerb–magyar határ felé vette az irányt Orbán Viktor: ellenőrzi a Török Áramlat belépési pontját (VIDEÓ)
Korán reggel kelt útnak a miniszterelnök.

Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni – mondta Orbán Viktor miniszterlnök Kiskundorozsmán.

A Szerbia felől jövő gázvezeték „a köldökzsinórunk, ha ezt elvágják, akkor a magyar gazdaság megáll és magyar családoknak a százezrei maradnak gázellátás nélkül. Ezért is súlyos az, ami Szerbia területén történt” – mondta Orbán Viktor Kisundorozsmán hétfő reggel a Szerbia területén történt szabotázsakcióról.
„A Védelmi Tanács ülésén elrendeltük ennek a vezetéknek a katonai védelem alá helyezését. Ez már a második lépés, hiszen amikor az olajblokádot a ukránok bevezették, akkor hoztunk egy döntést arról, hogy minden kritikus infrastruktúra elemet katonai védelem alá kell helyezni, így ezt a helyet is egyébként, normális állapotban is katonák biztosítják” – fogalmazott.

Hozzátette, a Védelmi Tanács motani döntése azt jelenti, hogy a vezeték többi szakaszát is védelem alá helyezték.

A miniszterelnök elárulta, szemlét tartottak a vezetéket védő katonai egységnél és ez alapján kijelentette:
a Magyar Honvédség képes arra, hogy katonai védelem alá helyezze a vezetéket és szükség esetén meg is védje.
„A járőrözési rendszert kialakították, tegnap adtuk ki a parancsot, mára teljes tervvel rendelkeznek és ennek a végrehajtását meg is kezdték.
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni!”
– hangoztatta.
Orbán Viktor hangsúlyozta,
egyelőre nem lehet tudni, kik követték el a szabotázsakciót, ezért nem szabad vádolni az ukránokat sem, meg kell várni a vizsgálat végét.
Arra azonban rámutatott, az ukránoknak van képessége arra, hogy ilyet tegyenek. Felidézte, az Északi Áramlat felrobbantása után is arról beszéltek, hogy az oroszok voltak, majd kiderült, hogy az ukránok.
Mint mondta, a hamis zászlós hadműveletekről szóló híresztelés eddig soha nem igazolódott be, de
abba a tervbe, hogy Európát leválasszák az olcsó energiáról, illeszkedik a mostani, meghiúsított szabotázsakció is.
Újságírói kérdésre Orbán Viktor tudatta:
nincs tudomásuk arról, hogy a gázvezeték magyar szakaszán terveztek volna robbantást.
Kiemelte, hogyha tudomásuk lett volna, azt időben megakadályozták volna.
Orbán Viktor kifejtette, egész Európa rendkívül súlyos energiaválság felé halad,
a következő napok sorsdöntőek lesznek, ugyanis egy olyan verseny alakulhat ki az energiahordozókért, mint a koronavírus-járvány idején a vakcinákért.
Leszögezte, a magyar álláspont az, hogy abba kell hagyni az orosz energia szankcionálását, míg a másik oldal szerint erre nincsen szükség, és fenn kell tartani az orosz energia szankcionálását.
A ormányfő hangsúlyozta,
az ország energiabiztonsága nem kampánykérdés,
hanem kormányzati kérdés, amihez stratégiai nyugalom kell.
Kijelentette, nem látja alapját, hogy meghívja Magyar Pétert a Védelmi Tanács ülésére. Ugyan ő is hallotta, hogy a közelgő választások miatt ezt követeli a Tisza Párt elnöke, de tudomása szerint a kormánypártok fognak nyerni hat nap múlva, így nincs relevenciája ennek a kérdésnek.
Orbán Viktor kifejtette, ami a következő hetekben vár az egész világra, annak a kihatása évekre eldönti az európai gazdaság teljesítményét. Szerinte az európai gazdaság radikális teljesítménycsökkenést fog elszenvedni, tapasztalható lesz egy 2022-eshez hasonló energiaválság és egy a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válság is.
Hangsúlyozta: nagyon kevés idő van a cselekvésre.
A Magyar Nemzet kérdésére Szijjártó Péter elmondta:
Európában könnyen felléphet gázhiány, ezért arra kell koncentrálniuk, hogy a Magyarországra irányuló gázszállításokat a maximumon tartsák.
Hozzátette: 18,7 millió köbméter érkezik a vezetéken minden nap. Ez egy teljesen stabil rendszer, amíg Brüsszellel szemben tartani tudják az állásaikat.
Orbán Viktor pedig elmondta, hogy az EU alapszerződése leszögezi, hogy minden országnak szuverén joga az energiamixe kialakítása. Kiemelte, hogy
április 15-én az EU energiabiztosa egy olyan döntést akar elfogadtatni, ami az orosz olajat is kitiltja az unióból. Meg kell nyerni a választást, majd meg kell vívni egy másik csatát Brüsszelben
– húzta alá. Szót ejtett arról is, hogy a jövő arról szól, hogy meg kell állapodnia Magyarországnak, Szlovákiának és Szerbiának egymás segítéséről. Ezzel a két országgal szemben nekünk speciális kötelezettségeink vannak – közölte.
Ahogy lapunk korábban megírta, Orbán Viktor hétfőn hajnalban a szerb–magyar határ felé vette az irányt, ugyanis a közös gázvezetéknél robbantásos merénylet előkészületét hiúsították meg, robbanószert találtak a hatóságok. A helyzetre reagálva a Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt a közösségi oldalán.
Ezt is ajánljuk a témában
Korán reggel kelt útnak a miniszterelnök.

Húsvéthétfő, reggel 6. Szabotázsakció. Helyzet van”
– írta a miniszterelnök, majd hozzátette: „Indulunk Kiskundorozsmára ellenőrizni a gázvezeték magyar szakaszát. Hamarosan jelentkezem!”
A miniszterelnök egy videóban is bejelentkezett, amelyben azt mondta: „locsolkodni kéne mennünk”, azonban végül a szerb–magyar határ felé vette az irányt, ahol megtekintik a Török Áramlat Kiskundorozsma környéki belépési pontját. Elmondása szerint a katonák is úton vannak a gázvezetékhez, járőrözési céllal.
