Óriási bajba kerülhetett volna a Fradi, de hatott az elégedetlenkedő szurkolók „ébresztője”
Tapad a Ferencváros a győriekre.

Magabiztos győzelmet aratott az ETO. A győriek három góllal verték a Puskást.

A listavezető ETO FC 4–1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I 29. fordulójában. A győriek előnye a tabella élén ezzel hat pontra nőt, igaz, a második helyen álló Ferencvárosi TC két mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Magabiztosan győzött az ETO. A vendégek már a 16. percben megszerezték a vezetést Vitális Milán révén. Nagy volt a különbség a két csapat között, a fordulás után még háromszor betalált az ETO, amely egyedül azt sajnálhatja, hogy nem tudta kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, mivel a hazaiak a 92. percben szépíteni tudtak.

A hazaiak 92. percben született találata azt jelenti, hogy a gárda hét tétmérkőzés után tudott újra betalálni az ETO-nak: ezt megelőzően még 2014 októberében tudtak gólt szerezni a győriek ellen, viszont így is sorozatban nyolcadszor kaptak ki tőlük.

Labdarúgó NB I
29. forduló
Puskás Akadémia FC–ETO FC 1–4 (Magyar Zs. 90+2., ill. Vitális 16., Csinger 50., Benbouali 67., Njie 69.)
Később
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 3–1 (Acolatse 50., Joseph 59., Mariano Gómez 76., ill. Pető 23.)
Ezt is ajánljuk a témában
Tapad a Ferencváros a győriekre.

Szombaton
15.15: Kolorcity Kazincbarcika SC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
17.45: MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
20.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Hétfőn
20.00: Kisvárda–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Nyitókép: ETO FC/Facebook
***
Ezt is ajánljuk a témában
A hét, amikor megtudtuk: Magyar Péter zárt ajtók mögött nagyon nagy háborúra készül, a nyilvánosságban ezt persze tagadja a Tisza. Mi fog dönteni vasárnap? Itt a Mesterterv legújabb adása.
