„Bosszant, különösen, mert egy magyar játékosról van szó” – Robbie Keane kíméletlen, önmarcangolásba kezdett a Fradi-támadó
A ferencvárosi vezetőedzője csapatától hiányolja a több lőtt gólt, Gruber saját magától.

A Ferencváros elleni vereséget követően Bognár György kendőzetlen őszinteséggel beszélt a két csapat közötti különbségről. Így értékelt a vendégek vezetőedzője az FTC–Paks után.

A Ferencváros 2–0-s győzelmet aratott a Paks ellen a labdarúgó NB I 31. fordulójában, s mivel a DVSC–ETO döntetlennel ért véget, egypontosra csökkentette hátrányát a tabellán az éllovas győriek mögött. Az FTC–Paks után Robbie Keane vezetőedző értékelését már olvashatták nálunk, most következzen a vendégek trénere, Bognár György.

Ezt is ajánljuk a témában
A ferencvárosi vezetőedzője csapatától hiányolja a több lőtt gólt, Gruber saját magától.

„Ez egy nagyon sima mérkőzés volt a Fradinak, igaz, hogy pontrúgásból kerültek előnybe, de több lehetőségük is volt megszerezni a vezetést – idézte a szakember őszinte mondatait a Magyar Nemzet. – Megpróbáltuk azt játszani, amit mindig, feltolni a csapatot, de a nagy átütő erő ezúttal nem volt bennünk. Visszatérő probléma az idényben, hogy a mérkőzések nagy részében nem tudjuk ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre, maximum öt-tíz percig. Négy-öt fiatal is játszott nálunk, ők legalább eljutottak az Üllői útra...”

Bognár szerint a Fradinak egyszerűen jobb játékosai vannak, mint a Paksnak.
Ha csak egy napot pihennek, mi meg mondjuk két hetet, akkor is kijön a különbség”
– folytatta az edző, akitől megkérdezték, most kit ajánlana csapatából a Ferencvárosnak.
Bárkit, akiért pénzt adnak”
– vágta rá Bognár.
Vereségével a Paks az 5. helyen áll a tabellán három ponttal a 3. Debrecen mögött, a hétvégén pedig éppen a Lokit fogadja hazai pályán.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás