„Nincs már több benne” – visszavonul a magyar futball nagy ígérete, akinek Robbie Keane is a vetélytársa volt

Meglepődött, amikor múlt héten az MTK köszöntötte a klub színeiben lejátszott századik NB I-es meccse kapcsán, vagy számon tartja ezeket a statisztikákat?
A meccs előtt szóltak, hogy köszönteni fognak, így tudtam meg – válaszolta a Mandinernek a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó, Németh Krisztián. – Néha úgy derül ki valamilyen jubileum, hogy kiteszik a klubhonlapra, de én nem számolom vagy nézegetem az ilyeneket.

Pedig nem is a DVTK, hanem a DVSC elleni mérkőzése volt a századik kék-fehérben, amin csereként beállva gólpasszt adott.
Szebb lett volna, ha akkor nyerünk, de összességében elégedettek lehettünk az egy ponttal. És így, hogy adtam egy gólpasszt, végül szép is lett.

Mennyire sikerült beleszoknia a kiegészítő szerepbe, hogy már elsősorban csereként tud a csapat hasznára lenni?
A pályafutásom vége felé ezt én már elfogadtam. Tavaly megbeszéltem Horváth Dáviddal, most pedig Pinezits Mátéval, hogy akkor játszom, amikor szükség van rám. Reálisan látom a dolgokat, az a célom, hogy minél többet hozzá tudjak tenni a játékhoz, amikor beállok.

Az sem bánja, hogy idén többnyire hátrányban kell beszállnia?
Na azt nehéz megszokni! Nyilván jobb lenne, ha kicsit önfeledtebb fociba érkeznék ilyenkor, én is jobban tudnám élvezni. Persze, ennek is megvan a kihívása, meg kell fordítani a mérkőzést – sikerült is így két-három alkalommal döntetlenre menteni a meccset. Abban bízom, hogy a sok ikszből most már győzelmek lesznek, és be tudjuk biztosítani a bennmaradást.

Élvezi egyébként, hogy fiatalokkal dolgozhat együtt? Mentorkodik, segít nekik?
Kádár Tamással az a feladatunk, hogy kicsit menedzseljük a fiatalokat. Az elején bele kellett jönnöm, de mostanra már tök jól működik szerintem.

Próbál nekik tanácsot adni, amikor légiósnak állnak?
Szoktam velük beszélgetni, de azért külön nem megyek oda, hogy elmondjam a véleményemet. Ha kérik, szívesen mesélek a tapasztaltaimról, de én hiszek abban is, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia és úgy kell tapasztalatokat szereznie.

Németh Krisztián, Robbie Keane, Liverpool

Húsz év alatt jött össze ez száz találkozó, de nem véletlenül kellett két évtized hozzá, hiszen már tinédzser korában külföldre került, ráadásul rögtön a Liverpoolba. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?
Igen, már nagyon fiatalon játszhattam az MTK-ban, Liverpoolban pedig egyből a mély vízbe dobtak. Nem volt egyszerű még úgysem, hogy a felnőtt futballból a tartalékcsapatba érkeztem. Egy év alatt sikerült olyan teljesítményt nyújtani, hogy felkerültem a felnőttekhez. Ott néhány dolog elég szerencsétlenül alakult, illetve fejben is meg kellett volna ugornom azt a szintet, így sajnos csak közel voltam ahhoz, hogy pályára is lépjek, végül csak felkészülési meccsen sikerült bemutatkoznom a Liverpool első csapatában.

Azért nem sikerült az áttörés, mert mentálisan nem volt még elég érett?
Fejben és fizikailag sem voltam még húszévesen azon a szinten. 

Mindenesetre jó tanulási folyamat volt.

Az nem furcsa, hogy az akkori posztriválisai közül Robbie Keane most már a Ferencváros vezetőedzője?
Jó néhány korábbi csapattársam edző vagy szakmai igazgató lett azóta. Említhetném például Szélesi Zolit is, aki az Újpest szakvezetője lett, de sorolhatnám még a neveket sokáig. Ebben a korban ez már normális…

Vajon Szoboszlai Dominik teljesítménye miatt már könnyebb lehet egy fiatal magyarnak Liverpoolban érvényesülni?
Biztosan rengeteget segít, és az egész magyar labdarúgás megítélésében is. Hiányzott, hogy legyen végre egy ilyen játékosunk, most már komolyabban veszik nemzetközi szinten a focinkat, és nemcsak Dominik teljesítménye, hanem az elmúlt évek eredményei miatt is. Összességében szerintem jó úton halad a labdarúgásunk.

Milyen érzés Szoboszlait nézni a Liverpoolban? Nem jut eszébe olyankor, hogy Németh Krisztiánnak is megadatott volna mindez?
Ezen én már túl vagyok. Szurkolóként figyelem a játékát, örülök a sikerének, a múlton viszont már nem nagyon agyalok, inkább előre tekintek.

Anglia után megjárta Görögországot, Hollandiát, Katart, Amerikát, Szlovákiát. Melyik időszakot tartja pályafutása legjobbjának?
Amikor Hollandiában, Katarban és Amerikában szerepeltem, szerintem az a négy-öt év volt karrierem legmeghatározóbb periódusa.

Az egyiptomi U20-as világbajnokságon szerzett bronzérem kapcsán felfogták, érezték akkor, hogy Magyarországon milyen futball-láz tört ki önök miatt?
Ez tényleg nagyon érdekes, mert csak egy U20-as válogatottról beszélünk. Akkoriban nagyon ki voltak éhezve a futballsikerre az emberek Magyarországon. 

A közvélemény abban bízott, hogy majd topbajnokságok élcsapataihoz igazolnak ezt követően. Emlékszik még arra, hogy ön miről álmodozott, és mennyire sikerült azt megvalósítania?
Akkoriban az AEK Athénban játszottam kölcsönben, és az volt a terv, hogy egy év tapasztalatszerzés után megyek vissza a Liverpoolba. 

• Rafa Benítezt viszont elküldték és 
• jött Roy Hodgson, 

aki azt mondta, nem a külföldiekre szeretné építeni a csapatot, és akik nincsenek azon a szinten, rájuk nem számít. Ez nyilván törést okozott a pályafutásomban, mert azzal nem számoltunk, hogy új klubot kell keresnem. Athénba már nem tudtam visszamenni, mert csődközelben volt a klub, nem tudták kifizetni a vételáramat sem. Az átigazolási időszak legvégéig bizonytalan volt a jövőm, végül az Olympiakosz vásárolt ki a szerződésemből. Ott viszont olyan erős volt a konkurenciaharc, hogy gyakorlatilag az egész idényem kárba veszett. Másfél évembe telt, mire sikerült olyan csapatot találnom, ahol újra fel tudtam építeni magam. 

Tartja még a kapcsolatot az akkori csapattársaival az U20-as válogatottból? 
Ha nem is járunk össze rendszeresen, de azért jó néhány játékossal szoktam beszélgetni, ha találkozunk, vagy online tartjuk egymással a kapcsolatot. Sokan már nem vagyunk aktívak, mások még amatőr szinten játszogatnak, de az NB I-ben rajtam kívül talán már csak a paksi Szabó Janit tudnám mondani.

A kapusok viszont mindig jól bírják: Megyeri Balázs az ETO-ban, Kovácsik Ádám a Paksban szerepel rendszeresem, és azért Gulácsi Péterről se feledkezzünk meg a német Leipzigben. Egervári Sándorral is beszélnek?
Néha össze szoktunk futni Sanyi bácsival, de nem sokszor. Általában rendezvényeken találkozunk, a születésnapján azonban mindig felköszöntöm.

Teljesnek érzi a pályafutását a válogatottat illetően? Az említett vb-harmadik hely előtt nyert egy U19-es Eb-bronzot is, 2016-ban pedig pályára léphetett a felnőtt Európa-bajnokságon.

Ha ezt valaki a karrierem elején elém teszi, gondolkodás nélkül aláírom. Álomszerű volt az is, hogy a franciaországi Eb-n továbbjutottunk a csoportból, ami komoly bravúrnak számított.

Ha már döntések: nyáron lejár a szerződése az MTK-nál. Lát még bármi esélyt pályafutása folytatására?
 

Nehéz döntés volt?
Voltak nehéz pillanatok, de jó szívvel hagyom abba, mert úgy érzem, nincs már több benne. Húzhatnám még évekig, hogy a cserepadról beszálljak, de most jött el az idő, hogy lezárjam a pályafutásomat. Annak örülök, hogy előtte sikerült feljutnom a csapattal, így egy évet még stabilan játszottam az NB I-ben, megvolt az íve az egésznek. Nyilván sosem jó, ha vége van, de inkább örömöt érzek amiatt, hogy ezt a húsz évet a futballpályán tölthettem.

Mi az utolsó küldetés: benntartani az MTK-t az élvonalban?
Egyértelműen az, nem szeretnék kieséssel búcsúzni, bízom benne, hogy sikerül bennmaradni az NB I-ben.

Legutóbb októberben talált be a Kazincbarcika ellen. Az volt a búcsúgól, vagy lesz még?
Ha csak gólpasszaim lesznek, de bennmaradunk, akkor sem fogok búsulni. De egy utolsó gól azért tényleg kellene még...

Nyitókép: MTI/Katona Tibor

***