Búcsúzóul még odaszúrt egyet a Fradinak a Braga edzője

2026. március 19. 10:49

Carlos Vicens nagyon csalódott lett volna, ha nem sikerül kiharcolniuk a továbbjutást. A Braga vezetőedzője úgy véli, túlzó volt az első meccsen a Ferencváros kétgólos győzelme.

2026. március 19. 10:49
null

Mint ismert, a Ferencváros labdarúgócsapata szerdán búcsúzott az Európa-liga mostani idényétől, mivel 4–0-s vereséget szenvedett a Bragától a nyolcaddöntős párharc idegenbeli visszavágóján. A portugál együttest irányító Carlos Vicens a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, nagyon csalódott lett volna, ha kiesnek, már csak azért is, mert az első, budapesti összecsapáson túlzó volt az FTC kétgólos sikere.

„Boldogok vagyunk, mert ez egy nagyon fontos siker a számunkra. Semmiképpen nem akartunk kiesni, és most ott vagyunk az Európa-liga negyeddöntőjében. Az első meccs nem volt tökéletes a saját szempontunkból, most viszont magabiztosak és energikusak voltunk, megdolgoztunk a győzelemért és meg is érdemeltük azt” – idézte az MTI a 43 éves spanyol szakembert.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

„Ha egy kicsivel pontosabbak vagyunk az első mérkőzésen, más eredményt is elérhettünk volna. Most négy gólt szereztünk, és megérdemelten nyertünk. 

Csalódott lettem volna, ha kiesünk. A fordítást lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk, mit érünk valójában. A múlt heti meccs nem alakult jól, az eredmény túlzó volt.

Ma agresszívebbek voltunk, végig közel játszottunk az ellenfél kapujához. Hamar megszereztük a vezetést, ami önbizalmat és energiát adott a folytatásra” – olvasható Vicens nyilatkozata az O Jogo hasábjain.

Hozzátette, a budapesti mérkőzés után az volt az első dolga az öltözőben, hogy elmondta a játékosainak, semmi sincs még veszve és megfordíthatják a párharcot.

Ezt is ajánljuk a témában

A Braga a negyeddöntőben a spanyol Betisszel vagy a görög Panathinaikosszal játszik majd.

Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

Braga–Ferencváros 4–0

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2026. március 19. 13:03
Sajnos ez a realitás. A magyar bajnokság ennyit ér.
Válasz erre
1
0
Kétes
2026. március 19. 10:55
Vicens? NBII szintű edző, NBII-es taktikával. A szerencséje, hogy van elég pénzük az ő szintjénél kettővel magasabb szintű játékosokat venni.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!