
Reagált a szakpszichológus: Ez a viselkedés méltatlan egy miniszterelnökhöz
„Ideje lenne a showműsort is háttérbe helyezni, és az ország, a nemzet ügyeivel foglalkozni” – vélekedett Hal Melinda az elmúlt napok közéleti történéseiről.

Bár Magyar Péter alig több mint egy hete tette le a miniszterelnöki esküt, a kormányfő több meglepő döntést is hozott – elég csak Havasi Bertalan helyettes államtitkár már-már bosszúként értelmezhető felmentésére gondolni –, emellett több olyan megnyilvánulása is volt, amilyet korábban nem láthattunk közjogi méltóságtól.
Ezek kapcsán megkerestük Hal Melinda klinikai szakpszichológust, aki a beszélgetés elején kijelentette:
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

sem szakmailag, sem emberileg nem lepődött meg Magyar Péter tettein, hiszen már a megválasztása előtt is hasonlóan viselkedett.
„Személyeskedik, hajlamos a túlkapásokra, és azok a gegek vagy kiszólások, amelyeket egy-egy beszéde vagy felszólalása közben elejt, véleményem szerint méltatlanok ahhoz a szerephez, amelyet vállalt, és amelyre felhatalmazást kapott. Különösen annak fényében, hogy ezt olyan szakrális helyeken teszi, ahol az efféle megnyilvánulások egyébként is elfogadhatatlanok” – húzta alá. Hozzátette: mindezt lelki és a néplélek szempontjából mondja.
Az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója szerint abban is biztosak lehetünk, hogy ezek a megnyilvánulások nem kedveznek a társadalmi morálnak. Ha ugyanis a miniszterelnök megengedhet magának ilyen viselkedést, akkor támogatói is úgy érezhetik, hogy jogosultak hasonló cselekedetekre.
„Mivel a miniszterelnök valójában egy egész nemzetért felel, ezért
nem tehet különbséget aközött, kinek a lelkéért érez felelősséget, és kiéért nem”
– hangsúlyozta a szakértő.
Ezt is ajánljuk a témában

Hal Melinda leszögezte, hogy mindaz, amit látunk, semmiképpen sem jó irány.
Úgy vélem, az erőszak és az agresszió előbb-utóbb visszahullik arra a személyre – vagy legalábbis bevonja őt is –, aki gerjeszti.
Ugyanezt gondolja Puzsér Róberték nagy visszhangot kiváltó beszélgetéséről is. „Lehet azt mondani, hogy szólásszabadság van, vagy hogy ironizálnak, viccelnek a fideszesek fenyegetésével, de mindaz, amit látunk, akár a visszájára is fordulhat. Sok embernek ugyanis nem tetszik, ha valakik ilyesmivel ironizálnak, ahogy az a fajta pszichés nyomás sem, amely hónapok óta jelen van a magyar közéletben. A választások után mindez már törvényszerűen túlmutat a pártpolitikai csatározásokon”.
Szerintem a morál jelentőségét nem szabad alábecsülni; inkább erősíteni és stabilizálni kellene.
Most már adott ehhez a keret és a feladat is, ezért érdemesebb lenne erre koncentrálni. Az erőszak visszaszorítása közös társadalmi érdek. Minden ettől eltérő tevékenység a mentális állapot romlásához vezet. Hozzáteszem: erre nem lehet válasz az, hogy mi történt az elmúlt 16 évben, mert az nem visz előre” – hangsúlyozta a klinikai szakpszichológus.
Az államfő az Alaptörvényre és a nemzet szolgálatára esküdött fel
A szakember ezután kitért a köztársasági elnököt érő folyamatos támadásokra is. Mint fogalmazott, ebben a kérdésben iránymutatónak tartja Sulyok Tamás Indexnek adott interjúját. „Az államfő az Alaptörvényre, a nemzet egészének szolgálatára és a jogállam védelmére esküdött fel. Éppen ezért jogszerűtlen lenne ilyen módon eltávolítani a pozíciójából. De még ha erre lenne is lehetőség, akkor sem gondolom, hogy hergeléssel vagy azzal a méltóságtiprással kellene ezt véghez vinni, amelynek jelenleg tanúi vagyunk.
Az emberi méltóság és annak tisztelete azért különösen fontos, mert ha egy közszereplő, vezető vagy politikus átlépi a határt, azzal azt üzeni: mások is megtehetik ugyanezt vélt vagy valós sérelmek miatt, esetleg viccből vagy heccből”
– hívta fel a figyelmet.
Hal Melinda azt is megjegyezte: „nem biztos, hogy a lájkok száma vagy a kommentelők véleménye kellene, hogy irányadó legyen abban, miként működik egy miniszterelnök, egy országvezető vagy akár maga az ország”.
A szakpszichológus leszögezte, hogy az a fajta megalázás, ami premier plánban zajlik a szemünk előtt sem járul hozzá egyetlen fiatalnak sem a fejlődéséhez, sem a társadalom, sem a népléleknek a fejlesztéséhez, stabilizálásához. „Ezek rossz minták, rossz példák, és a digitális tér miatt ezerszeresen tükrözve vannak. Továbbá azt gondolom, hogy egy minisztériumi átadás-átvételről egyáltalán nem kellett volna médiavisszhang. Ez egy belső folyamat volt, és azt sem kellett volna kitenni a kirakatba, hogy felnőtt, felelősséggel bíró embereket aláznak, verbálisan lincselnek, szarkasztikus megjegyzéseket tesznek munkájukra. Hozzáteszem, kivétel nélkül, mérlegelés nélkül” – hangsúlyozta.
A békét kell hangsúlyoznunk, valamint az erőszakmentes és asszertív kommunikációt, és ez minden közéleti szereplőre vonatkozik.
Véleményem szerint ez lenne a helyes irány. Valamint ideje lenne a showműsort is háttérbe helyezni, és az ország, a nemzet ügyeivel foglalkozni. Ilyen sarkalatos kérdés volt az elmúlt években az erőszak visszaszorítása részemről”.
„Úgy látom, ahogyan a korábbi kormányban, úgy most is találunk ehhez a célhoz támogatókat, utalok az oktatási miniszter által elmondottakra ebben a kérdésben. Abban reménykedem, hogy a belátó, szakmailag felkészült kormánytagok lehetnek a korábban sokszor hangoztatott »fékek és ellensúlyok« az erőszakos viselkedés, modortalanság és lélekrombolás ügyeiben” – zárta gondolatait Hal Melinda.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala
Ezt is ajánljuk a témában
Interjút adott Sulyok: Lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka
„Még annak a látszatát is kerülni kell, hogy egy konkrét jogalkotási folyamat kifejezett vagy burkolt célja valamely, már megválasztott közjogi tisztségviselő eltávolítása legyen”.










