„Szoboszlai ikonná válhat Liverpoolban, de a Real mindent boríthat” – Sallói István a Mandinernek

Az angol foci szakértője Kerkez Milos és Tóth Alex helyzetéről is elmondta a véleményét.

A Liverpoolhoz közeli This is Anfield azt találgatta, hogy a Vörösök vajon milyen összeállításban lépnek pályára a Manchester City ellen. Szoboszlai Dominikot ezúttal (is) a védelemben találjuk.

Mint ismert, vasárnap nagy rangadót rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League), miután a címvédő Liverpool a Manchester Cityt látja vendégül. A This is Anfield cikke azt találgatta, hogy Szoboszlai Dominikék milyen összeállításban léphetnek pályára.
Jack Lusby szakíró szerint Arne Slot vezetőedző változatlan összeállításban küldi fel csapatát, ami azt jelenti, hogy Szoboszlai ismét jobbhátvéd lesz.

Mivel a Vörösök a hét közben nem játszottak, a cikk szerzője úgy véli, a holland mester nyugodt szívvel megteheti, hogy nem változtat a Newcastle Unitedet 4–1-re legyőző együttesén. Noha a télen nem sikerült erősíteni, és vannak bőven sérültek, Lusby úgy gondolja, Slot így is bele tudna nyúlni a csapatába, ha szeretne, de inkább azt tartja valószínűnek, hogy nem változtat rajta.
Mindez azt jelentené, hogy Szoboszlai Dominik maradna a jobbhátvéd, Kerkez Milos pedig a balbekk, míg Alexis Mac Allister és Ryan Gravenberch a középpályán játszana”
– fogalmazott.

Szoboszlainak amiatt „kell” ismét a védelemben szerepelni, mert Conor Bradley és Jeremie Frimpong is sérült. A Qarabag elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Endo Vataru játszott csereként jobbhátvédet, és Curtis Jones is futballozott már ezen a poszton, de nagy valószínűséggel a Szarkák elleni meccshez hasonlóan ismét a magyar válogatott középpályásé lesz ez a pozíció.
Slot korábban így vélekedett arról, hogy Szoboszlainak jobbhátvédként kell játszania:
Ahogy már mondtam, szinte minden poszton számolok vele
– jelentette ki. –
Abban ugyanakkor teljes köztünk az egyetértés Dominikkal, hogy neki a középpályán van a legjobb helye.”
A székesfehérvári klasszis helyzetét nehezítheti, hogy Florian Wirtz elkapta a fonalat, és úgy tűnik, a holland szakvezető megtalálta a helyét a pályán. Erről a Mandinernek Sallói István, az angol futball állandó televíziós szakértője is beszélt.
Ezt is ajánljuk a témában

Az angol foci szakértője Kerkez Milos és Tóth Alex helyzetéről is elmondta a véleményét.

A Liverpool–Manchester City-rangadót vasárnap 17.30-kor rendezik, a Spíler Tv pedig élőben közvetíti. Előbbi számára a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért való küzdelem szempontjából van tétje a mérkőzésnek, míg utóbbi együttesnek a bajnoki cím miatt lenne fontos a három pont begyűjtése.
Ezt is ajánljuk a témában

Honfitársaink voltak a mókamesterek.

Nyitókép: Peter Powell/AFP