Szoboszlai Dominikon múlhat Klopp visszatérése – nagy dobásra készülnek

Nem akármilyen történettel álltak elő a spanyolok.

Osztrák és spanyol lapértesülések szerint Jürgen Klopp a nyáron otthagyhatja a Red Bull futballigazgatói székét a Real Madrid kispadjáért. Ebben az esetben Lőw Zsolt is követné őt a Blancókhoz – így már „csak” Szoboszlai Dominiket kellene megszerezniük a Liverpooltól...

Az egyik legtekintélyesebb spanyol sportnapilap, az AS osztrák értesülésekre hivatkozva arról ír, hogy a szezon végeztével Jürgen Klopp veheti át a Real Madrid kispadját. Ehhez hasonló pletykák már többször is felröppentek az idény során, ám ezúttal az eddigieknél jóval több konkrétum látott napvilágot: belsős információk szerint a német szakember egyre közelebb ahhoz, hogy otthagyja a Red Bull-konszernt. Márpedig ha Klopp neve felvetődik, akkor vele együtt automatikusan beindulnak a pletykák Szoboszlai Dominikről is...

Mint ismert, Klopp a Liverpooltól való távozása után lett a Red Bull-cégcsoport globális futballigazgatója, ám a helyi ügyekben jól értesült Salzburger Nachrichten most arról számolt be, hogy a német edzőikon akár már a nyáron távozhat posztjáról, mert a vele elért eredmények nem felelnek meg a belső elvárásoknak. És bár Oliver Mintzlaff vezérigazgató ezeket az értesüléseket élből megcáfolta, konkrétan ostobaságnak bélyegezve őket, Salzburgban már azt is tudni vélik, ki lenne Klopp utódja a futballigazgatói pozícióban:

a Crystal Palace-szal csodát tevő, az előző szezonban két trófeát is elhódító Oliver Glasner,
aki egyrészt osztrák, tehát tökéletesen illene a képbe, másrészt már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az idény végén biztosan távozik a dél-londoni Premier League-csapat kispadjáról. Az egyre erősödő pletykák Klopp és a Real házasságáról magyar szempontból is érdekesek, méghozzá több szálon is. Egyrészt az NB1.hu úgy tudja,
ha a németet valóban kineveznék Madridban, úgy követné őt a stábba Lőw Zsolt is, másrészt az elmúlt hetekben a Liverpool sztárját, Szoboszlai Dominiket is mind többször boronálták össze a Királyi Gárdával.
Sőt, akadt olyan spanyol médium, amely szerint Kloppnak egyenesen az az egyik alapfeltétele, hogy elhozzák neki a PL-címvédőtől a magyar válogatott csapatkapitányát, hogy a Liverpool után a Realnál is alapembere legyen...
Ezt is ajánljuk a témában

Nem akármilyen történettel álltak elő a spanyolok.


Nyitókép: AFP/Paul Ellis
* * *
Ezt is ajánljuk a témában

Itt megtekinthető!
