Színt vallott a Tisza: természetesen eszük ágában sem volt tenni semmit Beneš-ügyben, csak politikai színjáték volt az egész

Talán sokan emlékeznek, milyen óriási dérrel-dúrral kérte számon a Tisza Párt a magyar kormányt, mert szerinte a kabinet nem tiltakozott elég hevesen a Beneš-dekrétumok kapcsán hozott szlovák szájkosártörvény ellen (a valóságban a kormány számos fórumon jelezte kifogásait, és jogi segítséget ígért minden esetlegesen érintett felvidéki magyarnak).

Bedobták az atombombát is: az Európai Néppártnál, ráülve Vincze Loránt erdélyi magyar RMDSZ-es képviselő javaslatára, a Tisza kezdeményezte a törvények vizsgálatát a megfelelő brüsszeli szakbizottságban. A Tisza baráti sajtója már lelkendezni is kezdett: elítélhetik Szlovákiát a jogsértő rendeletek mellett, és ez a kézzelfogható eredmény csakis a Tiszának köszönhető.

Igaz, hogy heves összecsapásokat hozott az Európai Parlament LIBE szakbizottságának meghallgatása, ahol a Beneš-dekrétumok mai alkalmazásáról, a kollektív bűnösség elvének továbbéléséről folyt vita, ám korántsem azért, mert a tiszások kardcsörtetve siettek volna a felvidéki magyarság védelmére, ahogy a téma „kpnjunktúrája” idején tették. Ellenkezőleg. 

Bár a tanácskozáson jelen volt Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője is, nem emelte fel a szavát a felvidéki magyarokat érintő ügyben. Különösen visszás mindez annak fényében, hogy a vita a Tisza Párt EP-delegációjának korábbi kezdeményezésére indult, ami így egyértelműen inkább politikai haszonszerzésre tett kísérletnek tűnik, semmint valódi érdekképviseletnek.

Ráadásul, mint kiderült, a Tisza pártcsaládja sem támogatta, hogy Gubík Lászlót, a felvidéki Magyar Szövetség elnökét, a Beneš-dekrétumok ellen régóta küzdő formáció vezetőjét meghívják, ami egészen elképesztő cinizmust sugall, és feltehetőleg nem független attól a soká sulykolt képtől, hogy a magyar kormány stratégiai partnereként a felvidéki formáció természetesen „fideszes”, azt pedig jobb meg sem hallgatni.

A vita központi kérdése egyébként az volt, hogy a szlovák büntető törvénykönyv tavaly decemberi módosítása milyen jogállamisági és alapjogi kockázatokat hordoz. Az ülésvezető ismertetése szerint a módosítás alapján bűncselekmény lehet, ha valaki tagadja vagy megkérdőjelezi a II. világháborút követő békés rendezést, amelyre a szlovák állam a Beneš-dekrétumokkal összefüggésben hivatkozik. A meghallgatásra ezért hívtak meg jogászokat, emberi jogi szakértőket és bizottsági képviselőt is.

A Beneš-dekrétumok ma is joghatást válthatnak ki

A legmegdöbbentőbb részleteket a kérdésben egyébként Fiala-Butora János felvidéki ügyvéd ismertette. Például, hogy 2018 óta kollektív bűnösségre alapozva történnek vagyonelkobzások Szlovákiában, és több száz ilyen eset fordult elő. Értelmezése szerint a büntetőjogi módosítás célja nem elsősorban a büntetés, hanem az elhallgattatás volt. 

Fiala-Butora arról is beszélt, hogy kollégáival petíciót indítottak a kollektív bűnösség elvének feladásáért, ezt csaknem nyolcezren írták alá. Elmondása szerint ellenük is indult büntetőeljárás, miután ismét megkérdőjelezték a Beneš-dekrétumokat, de ezt később leállították, és az ügyészség megállapította, hogy a módosítás a szólásszabadság ellen hat.

Vagyis természetesen súlyosan jogsértő a helyzet, de a Fico-kabinet a szokásos módon elsüllyesztette a radikálisok kielégítésére hozott rendelkezést a fiókba, legalábbis, amíg a jelenlegi kormány van, és így érdeke van fenntartani a jó szlovák-magyar kapcsolatokat, mint arra egyébként egy liberális szlovák politológus nemrég rá is mutatott.

Különösen súlyos állítása volt, hogy a jelenlegi joggyakorlat nem pusztán történelmi vita tárgya, hanem ma is kézzelfogható következményekkel jár. Ennek alátámasztására konkrét ügyet is említett. Mint mondta: 

Hozzátette, az állam azzal érvel, hogy a nagymama 1946-ban még magyar állampolgár volt, ezért a földet annak idején el kellett volna kobozni, s mivel ez akkor nem történt meg, most próbálják végrehajtani. A felvidéki ügyvéd szerint a szlovák bíróságok gyakorlata „nagyon labilis”, egyes fórumok elutasítják az elkobzásra irányuló javaslatokat, mások jóváhagyják azokat, miközben a Legfelsőbb Bíróság mindent megerősít, ami elé kerül. 

Vincze Lóránt felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva zajló földelkobzások nem a múlt lezárt fejezetei, hanem ma is folytatódó gyakorlatot jelentenek. Úgy fogalmazott, maffiaszerű módszerekkel indítanak gyorsított eljárásokat az érintettek leszármazottai ellen, több száz ügyben, több ezer hektárnyi földet érintően, kártérítés nélkül. 

Gál Kinga felszólalásában arról beszélt, hogy a Patrióták javaslatát a nagy frakciók nem támogatták, így Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke nem szólalhatott fel a meghallgatáson. A fideszes politikus szerint ez a döntés önmagában is gyengítette a vita hitelességét. Úgy fogalmazott, az európai intézmények mélyen hallgatnak évtizedek óta, amikor a határon túli magyar közösségek ügyeiben kérnek jogorvoslatot, miközben más ügyekben készségesen oktatnak ki tagállamokat jogállamiságból. 

László András még élesebben fogalmazott. Szerinte a vita jól rávilágít arra a következetlenségre és kettős mércére, amely az emberi jogok és a jogállamiság kérdésében tapasztalható. Szerinte miközben a felvidéki magyarok jogsérelmeiről kellett volna beszélni, több baloldali és zöldpárti hozzászóló Orbán Viktor támadására használta fel az alkalmat. 

Borvendég Zsuzsanna világossá tette, hogy a kollektív bűnösség elve szerinte semmilyen formában nem maradhat fenn, és a Beneš-dekrétumok diszkriminatív részeinek eltörlését sürgette. Emellett hangsúlyozta, hogy:

• biztosítani kell a jogorvoslatot a károsultak számára, 
• rendezni szükséges a már elkobzott földek ügyét, 
• valamint meg kell szüntetni minden etnikai alapú diszkriminációt az örökösödési és földtulajdoni eljárásokban.

A képviselő további problémákat is felhozott. Szerinte Szlovákiában olyan nyelvtörvény előkészítése zajlik, amely megtiltaná a kisebbségi nyelvek használatát közterületeken, amit példátlan és elfogadhatatlan tervezetnek nevezett. Beszélt a kettős állampolgárság tilalmáról, az átfogó kisebbségvédelmi törvény hiányáról és a magyarlakta térségeket sújtó regionális egyenlőtlenségekről is.

A meghallgatáson az Amnesty International szlovákiai képviselői elsősorban a szólásszabadság oldaláról közelítették meg az ügyet. Kamila Gunišová hangsúlyozta, hogy a közérdekű kérdésekről szóló, akár zavaró vagy sértő véleményeket is védi a szólásszabadság, ezért a korlátozásokat nagyon pontosan és arányosan kell szabályozni. Szerinte a módosításban szereplő fogalmak túlságosan nyitottak, emiatt jogbizonytalanságot okoznak történészek, kutatók, újságírók és civil szereplők számára is.

Tesze-tosza bizottsági válaszok

A vita egyik legfeltűnőbb eleme az Európai Bizottság visszafogott, sokak szerint túlságosan óvatos álláspontja volt. Marie-Helene Boulanger többször is azt ismételte, hogy a Bizottság figyelemmel kíséri a fejleményeket „az együttműködés szellemében”, és szükség esetén majd él az eszközeivel. Konkrét lépések helyett azonban lényegében azt hangsúlyozta, hogy a 2004-es csatlakozás előtti történelmi jogi aktusokat visszamenőleg nem vizsgálják, miközben a mostani fejleményeket monitorozzák.

Ez a hozzáállás több felszólalónál is erős kritikát váltott ki. Birgit Sippel arról beszélt, hogy az elkobzások alapján számára egyértelműen jogszerűtlen helyzetről van szó, ezért azt kérdezte a Bizottságtól, ez valóban pusztán nemzeti ügy-e. Raquel García Hermida-van der Walle egyenesen úgy fogalmazott, hogy a bizottsági válasz rendkívül nagy csalódást okoz. Malika Sorel pedig azt mondta, egyáltalán nem győzték meg a Bizottság szavai, és aggasztónak tartja, hogy ilyen könnyedén reagálnak a Parlament felvetéseire.

Fiala-Butora János szintén kemény kritikát fogalmazott meg a Bizottsággal szemben. A testület 2021 óta tud a modern vagyonelkobzásokról, mégis rendre azzal hárította el az ügyet, hogy a Beneš-dekrétumok történelmi kérdésnek számítanak. Szerinte ez félrevezető, mert bár a dekrétumok történelmi eredetűek, a rájuk épülő jogsérelmek ma is léteznek. Úgy fogalmazott: 

A felvidéki ügyvéd azt is kifogásolta, hogy miközben a Bizottság szoros nyomon követésről beszél, valójában hozzájuk soha nem fordult információért, a szlovák kormány pedig nem ad ki és nem is gyűjt megfelelő adatokat az elkobzásokról. Ezért szerinte nehezen hihető, hogy Brüsszel valóban teljes képpel rendelkezne a történtekről.

A LIBE-bizottság ülésén így végül nemcsak a Beneš-dekrétumok továbbélő következményei kerültek terítékre, hanem az is, hogy az Európai Unió mennyire hajlandó fellépni, ha őshonos kisebbségeket ér jogsérelem. 

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP