Braga–FTC: a modernkori történelemírás mellett egymilliárd forint a tét a Fradinak Portugáliában
Robbie Keane-t nem zavarja az öltöző sötét hangulata.

Elsőként a Sporting CP, a címvédő Paris Sant-Germain, a Real Madrid és az Arsenal jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A Fradi tanulhat a norvég kiscsapat portugáliai visszavágójából.

A négy kedd esti párharcból hárman is az egyik csapat háromgólos előnyből várhatta a visszavágót. Ennek ledolgozása pedig csak egynek sikerült, a Sporting CP 3–0-s rendes játékidő után még két gólt berámolt a Bodö/Glimtnek a kétszer 15 perces hosszabbításban, így 5–0-ra nyert, s bejutott a legjobb nyolc közé. A norvég gárda szimpatikus vesztesként búcsúzott, hiszen útja során oda-vissza legyőzte az előző kiírás döntősét, az Internazionalét, idegenben felülmúlta az Atlético Madridot, míg otthon a Manchester Cityt.

Abból a szempontból párhuzamot lehet vonni a Ferencvárosi TC szerdai, Európa-liga-meccse kapcsán, hogy előzetesen mindkét párharcban a portugál csapat számított jóval esélyesebbnek, majd az első, idegenbeli találkozóját több góllal elveszítette. A Fradi a Bodö/Glimttel ellentétben nem három, hanem kétgólos előnyből várhatja a portugál riválisa, Braga elleni visszavágóját.

Ezt is ajánljuk a témában
Robbie Keane-t nem zavarja az öltöző sötét hangulata.

A három késő esti mérkőzésen három angol csapat is játszott. A Chelsea-nek és a Manchester Citynek is háromgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia, és ha még bíztak is ebben, hamar eldőlt, hogy ezeken nem látunk nagy fordítást.
A PSG már a 6. percben megszerezte a vezetést Londonban, majd a 14.-ben már 0–2 volt az állás. A Real Madrid pedig nemcsak szimplán büntetőt kapott, hanem a játékvezető Bernardo Silvát ki is állította a kezezése miatt. A tizenegyest a 22. percben Vinícius Júnior értékesítette, majd gólöröme után ismét hergelte a közönséget, a kezeivel azt mutatta a szurkolóknak, hogy lehet sírni…
Az emberhátrány ellenére az első félidőben egyenlíteni tudott a City, de a szünet után már nem tudott közelebb zárkózni. Végül két-két lesgól után Vinícius a hajrában ezt a meccset is megnyerte a Realnak.
A PSG időközben a harmadik találatát is megszerezte, míg az Arsenal két átlövés góllal könnyedén felülmúlta a Bayer Leverkusent, megvédve az angolok becsületét.
Labdarúgó Bajnokok Ligája
Nyolcaddöntő, visszavágó
Sporting CP (portugál)–Bodö/Glimt (norvég) 5–0 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Sporting CP, 5–3-as összesítéssel
Chelsea (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–3
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 8–2-es összesítéssel
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–2
Továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel
Arsenal (angol)–Bayer Leverkusen (német) 2–0
Továbbjutott: az Arsenal, 3–1-es összesítéssel
Nyitókép: Filipe Amorim/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Heves vármegye székhelyén is nagyot szólt a békemenet. A kormányfő beszédében kiemelte, békét akarunk, akkor is ha Brüsszelből és Kijevből nyomást helyeznek ránk!

