„A bíróságon találkozunk” – Havasi Bertalan a Karmelitában szólalkozott össze Magyar Péterrel
A miniszterelnök kijelentette, Havasi Bertalan nem kap majd felmentési pénzt. Az egykori sajtófőnök ezzel kapcsolatban bírósági tárgyalást említett.

Az elemző szerint ami rövid távon tapsot hozhat, hosszú távon lejjebb viszi a miniszterelnöki pozíció súlyát.

A mostani Havasi–Magyar ügyben sem maga a feljelentés a legérdekesebb, hanem az, ahogy az egész történet lépésről lépésre megtörtént – írta Tarjány Péter biztonságpolitikai szakértő legújabb bejegyzésében. Tarjányi kiemelte, hogy „van egy pont, amit sok új vezető nem ért meg időben. A politika nem kocsmai vita. És nem Facebook-kommentszekció.”
Mint ismert, a hétvégén szóváltásába keveredett Magyar Péter miniszterelnök Havasi Bertalannal, majd akinek utasítására Havasit kivezették az épületből, majd az állásából is elbocsátotta a helyettes államtitkárt, az új miniszterelnök. „Ez még önmagában egy jogi-politikai ügy lenne. Ilyen van minden országban. Tényleg! De utána jött a második szint: a kommunikációs háború. És itt kezdett az egész »cicaharccá« válni” – vélekedik a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában
A miniszterelnök kijelentette, Havasi Bertalan nem kap majd felmentési pénzt. Az egykori sajtófőnök ezzel kapcsolatban bírósági tárgyalást említett.

És itt van a gondom, amiről írtam a hétvégén is… Egy bizonyos szint felett a vezető már nem megy bele minden ütésváltásba… Nem azért, mert gyenge. Hanem mert tudja: a pozíciója fontosabb, mint az indulata. A nagy államférfiak ezt értették„
– írta bejegyzésében Tarjányi, aki ezen a ponton megemlített néhány történelmi esetet is:
Charles de Gaulle például sokszor elképesztő támadásokat kapott. De Gaulle azonban pontosan tudta: a francia állam méltóságát is ő testesíti meg. Ezért ritkán vitatkozott napi szinten. Inkább fölé emelkedett a konfliktusnak. Henry Kissinger ugyanezt tanította: a vezető egyik legfontosabb képessége az önkontroll. Nem az a kérdés, hogy vissza tud-e ütni. Hanem az, hogy kell-e. Winston Churchill legendásan kemény ember volt. De amikor miniszterelnökként beszélt, tudta, hogy minden mondata túlmutat önmagán. Nem csak saját magát képviseli, hanem az államot is.„
Az elemző szerint, Magyar Péter a modern politika algoritmusait követi, amelyek a konfliktusra, az azonnali reakcióra és a gúnyra épülnek, ami rövid távon tapsot hozhat, de hosszú távon lejjebb viszi a miniszterelnöki pozíció súlyát.
„Mert ha egy miniszterelnök ugyanazon a nyelvi szinten kommunikál, mint egy kommentelő, akkor rövid távon lehet, hogy tapsot kap, de hosszú távon lejjebb viszi a saját pozícióját. A valódi erő nem mindig a támadás. Sokszor a kontroll. Az, amikor valaki megengedhetné magának a durva választ… de nem teszi. Mert érti: egy ország vezetése nem gladiátorharc. Hanem idegrendszer, tűrés, türelem, önkontroll… És minél magasabb pozícióban van valaki, annál kevésbé engedheti meg magának, hogy személyes sértettségből kommunikáljon” – hangoztatta Tarjányi.
Végül hozzátette, hogy sokan éppen ezért érzik kellemetlennek az egész ügyet, hiszen a politika felső szintje a napi „ki mond nagyobbat” világába csúszik le, holott a nagy vezetők nem attól voltak nagyok, hogy mindig visszaütöttek, hanem hogy tudták, mikor nem szabad.
Nyitókép forrása: Képernyőfotó